Szóval attól, hogy most e megindultság kétségkívül látványosra fordult, érdekesebb, közérdekűbb még nem lett, ezért csapda lenne azon morgolódni itt, hogy hányszor használta Budapest főpolgármestere a „beteg” és a „haver” szavakat, illetve mennyire dúlt tekintettel kért számon politikai ellenfelein teljesen értelmetlen dolgokat. Ő már csak ilyen, s lám, ilyensége alatt is áll még a főváros, igaz, pont olyan állapotban, mint amilyennek névleges vezetője most mutatja magát.
Ám ahhoz, hogy valójában mi is folyik itt, azt pont Tarlós érdemi közléséből lehet kihüvelyezni. Tarlós ugyanis, amikor a bömbis balhéja véget ért, s ő végre komolyra fordíthatta szót, a következőket mondta: „Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük.” Mondja már meg valaki, hogy lehet-e ezt másképpen értelmezni, mint úgy, hogy ha nem élnénk ilyen furcsa világot Magyarországon, akkor a szellemi fogyatékosokat nem kellene elviselni, nem kellene türelmesnek lenni velük? Segítünk: ennek a szemét mondatnak nincsen más értelmezése. Viszont van neki folytatása, igen szerves folytatása. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége kifejezésre juttatta a kijelentés feletti megütközését, s felhívta a figyelmét arra, hogy „az értelmi fogyatékosság vagy szellemi fogyatékosság pejoratív jelzőként, a vitapartner minősítéseként való használata minden jó érzésű ember számára sértő és megalázó”. Nos, Tarlós azt válaszolta, hogy „az értelmi fogyatékosokkal semmi bajom”. S ezzel a kijelentésével sem az a legfőbb baj, hogy ordas nagy csúsztatás, hiszen az érdekvédők másról beszéltek, arról jelesül, hogy a Tarlós tirádáinak a pejoráló kontextusa (magyarul a szitkozódása) a sértő, de ezt nem feltétlenül kell megérteni egy főpolgármesternek. Inkább az a szép ebben a kijelentésben, hogy nyugodtan hozzátehette volna, mert hozzá szokták tenni azt is: „sőt, vannak értelmi fogyatékos barátaim is”.
Azaz Tarlós magyarázkodván egyszerűen benne felejtette magát nemcsak közege stílusában, de a világszemléletében is. A minden módon elsődleges hárítás nagy történelmi múltú üzemmódjában. Gondolom, amit gondolok („Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük.”), mondom, amit mondok („Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük.”). Aztán hárítok, s közlöm, hogy nekem amúgy semmi bajom az értelmi fogyatékosokkal, nyilván csak ezzel a furcsa magyarországi világgal, ahol el kell viselni őket meg a más efféléket. Mert arról még egy árva szót nem szóltunk (direkt), hogy Tarlós szövegében a „szellemi fogyatékos” címke mi mindennel lenne felcserélhető.
