A szerk.

Fagyban

A szerk.

Az 1956-os forradalom egyik emblematikus mondata úgy hangzik, hogy „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Fénykép is van róla, a falragasz alatt nyitott bőrönd az utcán, rengeteg papírpénzzel. Úgy tudni, 5-6 ilyen gyűjtőhely volt Budapesten, őrizetlenül álló katonaládák, s úgy 260 ezer forint jött össze. A gyűjtést az Írószövetség szervezte, a pénzt a szervezet székházában valaki még át is vette, stempli, aláírás, aztán a november 4-e utáni sorsa ismeretlen.

Magyarország a múlt hét második felére lefagyott, de szó szerint; a hétvégén sorra dőltek a hidegrekordok országszerte és Budapesten is, volt ahol –28 fokot mértek. Odakint most is nagyon hideg van, amikor e sorokat írjuk. De ha hihetünk a meteorológiának, mire e lapszám az utcára kerül, már nem fogunk fázni, jönnek a pluszok.

A nagyobb természeti kataklizmák idején mindig tisztábban kivehető egy társadalom képe. De ez még csak különösebb katasztrófa sem volt, csak egy kis – alig egyhetes – fagy, mely viszont kétségtelenül alkalmat adott belenézni önarcunkba.

Magyarországon az elmúlt napokban viszonylag kevés kihűléses haláleset fordult elő, mondjuk, az egész télre vonatkozó (ősztől de­cember végéig kétszer annyian haltak fagyhalált, mint tavaly: közel százan) vagy éppenséggel a Lengyelországból érkező adatokhoz képest. Megteltek a hajléktalanszállók, de állták a rohamot, az ellátórendszer ilyesmire szakosodott része tette, amit lehetőségei megengedtek.

A pártok sem maradtak tétlenek, a Jobbik és az MSZP egyként követelte a tűzifa áfájának a csökkentését, a DK a rekordhidegben segítő civil szervezeteknek követelt állami támogatást, s az LMP is felrótta a kormányzatnak, hogy vígan építi a stadionokat, míg emberek fagynak meg Észak-Magyarországon. A Fidesz is azonnal reagált a farkasordító hidegre, Németh Szilárd közölte, hogy 25-30 százalékkal lehet most olcsóbban fűteni, mint a komcsik alatt, akik tizenötször emelték a fűtés árát. Aradszki András pedig garantálta az ország energiaellátását még ebben a nehéz időkben is. A Fidesz fórumain a legszegényebbeknek, a fagynak leginkább kitetteknek nem találtuk hírét-nyomát, még kevésbé a velük való törődésnek.

Annál inkább találkoztunk ilyesmivel társadalmi szinten, a sajtó példátlan civil összefogásról cikkezett, a főváros után vidéken is villámgyorsan terjedt a Szabadfogas mozgalom felhívása; először néhány pesti színház elé raktak ki fogasokat e szöveggel: „Ha fázol, vegyél el egy kabátot! Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet!” S érkeztek is a kabátok tömegével, éppúgy, mint a lelkesült újsághírek, Facebook-bejegyzések, melyek közül a kedvencünket ide is írjuk: „A mi falunk is csatlakozott!”

Segítettek a biciklis futárok, s még egy nagy plakátcég is felajánlotta szabad óriásplakát-felületeit a vonatkozó információk hamarabbi célba juttatásáért.

Később másfajta hírek jöttek. Pécsett az irgalmasok temploma elől elhajtották a kabátgyűjtőket a francba. Pió atya meg is magyarázta, hogy miért, nos, azért, mert a segítségnyújtáshoz szerinte ész is kell. A kirakott kabátok reggelre bizonyosan csuromvizesek lesznek, s majd egy pap lesz kénytelen összeszedni őket – így az atya.

A Vígszínház előtt viszont komolyabb kabátlopási ügyekről és dulakodásokról is beszámoltak különböző források. Ezek szerint jól öltözött egyének agresszív csoportozata válogatott a kabátok között, s vitték a javát, mindközönségesen hiénáztak, s balhé lett belőle, rendőrök és közterület-felügyelők tettek rendet, s a továbbiakban rendőrök vigyáztak a kitett ruhákra, a maradékot pedig a színház sietve juttatta el a megfelelő civil szervezeteknek.

Az országos fagy nem kímélte a menekülteket sem, a körmendi menekülttábor alig fűtött, világítatlan sátraiból például annak ellenére sem engedték ki a szétfagyott lakókat, hogy a közelben van rendesebben fűtött tábor, illetve a segítő civilek is el tudták volna helyezni őket emberi körülmények közé. A Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal minden erre vonatkozó kérelmet elutasított, érkezett az bár menekültektől vagy civilektől. A Helsinki Bizottság erre föl az ombudsmanhoz fordult.

Így telik nálunk a hideg idő, de már csak egy éjszakát kell kihúzni mínusz húsz alatt, aztán jön a melegfront. Akkor majd jobb lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.