A szerk.

Fagyban

A szerk.

Az 1956-os forradalom egyik emblematikus mondata úgy hangzik, hogy „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Fénykép is van róla, a falragasz alatt nyitott bőrönd az utcán, rengeteg papírpénzzel. Úgy tudni, 5-6 ilyen gyűjtőhely volt Budapesten, őrizetlenül álló katonaládák, s úgy 260 ezer forint jött össze. A gyűjtést az Írószövetség szervezte, a pénzt a szervezet székházában valaki még át is vette, stempli, aláírás, aztán a november 4-e utáni sorsa ismeretlen.

Magyarország a múlt hét második felére lefagyott, de szó szerint; a hétvégén sorra dőltek a hidegrekordok országszerte és Budapesten is, volt ahol –28 fokot mértek. Odakint most is nagyon hideg van, amikor e sorokat írjuk. De ha hihetünk a meteorológiának, mire e lapszám az utcára kerül, már nem fogunk fázni, jönnek a pluszok.

A nagyobb természeti kataklizmák idején mindig tisztábban kivehető egy társadalom képe. De ez még csak különösebb katasztrófa sem volt, csak egy kis – alig egyhetes – fagy, mely viszont kétségtelenül alkalmat adott belenézni önarcunkba.

Magyarországon az elmúlt napokban viszonylag kevés kihűléses haláleset fordult elő, mondjuk, az egész télre vonatkozó (ősztől de­cember végéig kétszer annyian haltak fagyhalált, mint tavaly: közel százan) vagy éppenséggel a Lengyelországból érkező adatokhoz képest. Megteltek a hajléktalanszállók, de állták a rohamot, az ellátórendszer ilyesmire szakosodott része tette, amit lehetőségei megengedtek.

A pártok sem maradtak tétlenek, a Jobbik és az MSZP egyként követelte a tűzifa áfájának a csökkentését, a DK a rekordhidegben segítő civil szervezeteknek követelt állami támogatást, s az LMP is felrótta a kormányzatnak, hogy vígan építi a stadionokat, míg emberek fagynak meg Észak-Magyarországon. A Fidesz is azonnal reagált a farkasordító hidegre, Németh Szilárd közölte, hogy 25-30 százalékkal lehet most olcsóbban fűteni, mint a komcsik alatt, akik tizenötször emelték a fűtés árát. Aradszki András pedig garantálta az ország energiaellátását még ebben a nehéz időkben is. A Fidesz fórumain a legszegényebbeknek, a fagynak leginkább kitetteknek nem találtuk hírét-nyomát, még kevésbé a velük való törődésnek.

Annál inkább találkoztunk ilyesmivel társadalmi szinten, a sajtó példátlan civil összefogásról cikkezett, a főváros után vidéken is villámgyorsan terjedt a Szabadfogas mozgalom felhívása; először néhány pesti színház elé raktak ki fogasokat e szöveggel: „Ha fázol, vegyél el egy kabátot! Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet!” S érkeztek is a kabátok tömegével, éppúgy, mint a lelkesült újsághírek, Facebook-bejegyzések, melyek közül a kedvencünket ide is írjuk: „A mi falunk is csatlakozott!”

Segítettek a biciklis futárok, s még egy nagy plakátcég is felajánlotta szabad óriásplakát-felületeit a vonatkozó információk hamarabbi célba juttatásáért.

Később másfajta hírek jöttek. Pécsett az irgalmasok temploma elől elhajtották a kabátgyűjtőket a francba. Pió atya meg is magyarázta, hogy miért, nos, azért, mert a segítségnyújtáshoz szerinte ész is kell. A kirakott kabátok reggelre bizonyosan csuromvizesek lesznek, s majd egy pap lesz kénytelen összeszedni őket – így az atya.

A Vígszínház előtt viszont komolyabb kabátlopási ügyekről és dulakodásokról is beszámoltak különböző források. Ezek szerint jól öltözött egyének agresszív csoportozata válogatott a kabátok között, s vitték a javát, mindközönségesen hiénáztak, s balhé lett belőle, rendőrök és közterület-felügyelők tettek rendet, s a továbbiakban rendőrök vigyáztak a kitett ruhákra, a maradékot pedig a színház sietve juttatta el a megfelelő civil szervezeteknek.

Az országos fagy nem kímélte a menekülteket sem, a körmendi menekülttábor alig fűtött, világítatlan sátraiból például annak ellenére sem engedték ki a szétfagyott lakókat, hogy a közelben van rendesebben fűtött tábor, illetve a segítő civilek is el tudták volna helyezni őket emberi körülmények közé. A Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal minden erre vonatkozó kérelmet elutasított, érkezett az bár menekültektől vagy civilektől. A Helsinki Bizottság erre föl az ombudsmanhoz fordult.

Így telik nálunk a hideg idő, de már csak egy éjszakát kell kihúzni mínusz húsz alatt, aztán jön a melegfront. Akkor majd jobb lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.