Magyarország a múlt hét második felére lefagyott, de szó szerint; a hétvégén sorra dőltek a hidegrekordok országszerte és Budapesten is, volt ahol –28 fokot mértek. Odakint most is nagyon hideg van, amikor e sorokat írjuk. De ha hihetünk a meteorológiának, mire e lapszám az utcára kerül, már nem fogunk fázni, jönnek a pluszok.
A nagyobb természeti kataklizmák idején mindig tisztábban kivehető egy társadalom képe. De ez még csak különösebb katasztrófa sem volt, csak egy kis – alig egyhetes – fagy, mely viszont kétségtelenül alkalmat adott belenézni önarcunkba.
Magyarországon az elmúlt napokban viszonylag kevés kihűléses haláleset fordult elő, mondjuk, az egész télre vonatkozó (ősztől december végéig kétszer annyian haltak fagyhalált, mint tavaly: közel százan) vagy éppenséggel a Lengyelországból érkező adatokhoz képest. Megteltek a hajléktalanszállók, de állták a rohamot, az ellátórendszer ilyesmire szakosodott része tette, amit lehetőségei megengedtek.
A pártok sem maradtak tétlenek, a Jobbik és az MSZP egyként követelte a tűzifa áfájának a csökkentését, a DK a rekordhidegben segítő civil szervezeteknek követelt állami támogatást, s az LMP is felrótta a kormányzatnak, hogy vígan építi a stadionokat, míg emberek fagynak meg Észak-Magyarországon. A Fidesz is azonnal reagált a farkasordító hidegre, Németh Szilárd közölte, hogy 25-30 százalékkal lehet most olcsóbban fűteni, mint a komcsik alatt, akik tizenötször emelték a fűtés árát. Aradszki András pedig garantálta az ország energiaellátását még ebben a nehéz időkben is. A Fidesz fórumain a legszegényebbeknek, a fagynak leginkább kitetteknek nem találtuk hírét-nyomát, még kevésbé a velük való törődésnek.
Annál inkább találkoztunk ilyesmivel társadalmi szinten, a sajtó példátlan civil összefogásról cikkezett, a főváros után vidéken is villámgyorsan terjedt a Szabadfogas mozgalom felhívása; először néhány pesti színház elé raktak ki fogasokat e szöveggel: „Ha fázol, vegyél el egy kabátot! Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet!” S érkeztek is a kabátok tömegével, éppúgy, mint a lelkesült újsághírek, Facebook-bejegyzések, melyek közül a kedvencünket ide is írjuk: „A mi falunk is csatlakozott!”
Segítettek a biciklis futárok, s még egy nagy plakátcég is felajánlotta szabad óriásplakát-felületeit a vonatkozó információk hamarabbi célba juttatásáért.
Később másfajta hírek jöttek. Pécsett az irgalmasok temploma elől elhajtották a kabátgyűjtőket a francba. Pió atya meg is magyarázta, hogy miért, nos, azért, mert a segítségnyújtáshoz szerinte ész is kell. A kirakott kabátok reggelre bizonyosan csuromvizesek lesznek, s majd egy pap lesz kénytelen összeszedni őket – így az atya.
A Vígszínház előtt viszont komolyabb kabátlopási ügyekről és dulakodásokról is beszámoltak különböző források. Ezek szerint jól öltözött egyének agresszív csoportozata válogatott a kabátok között, s vitték a javát, mindközönségesen hiénáztak, s balhé lett belőle, rendőrök és közterület-felügyelők tettek rendet, s a továbbiakban rendőrök vigyáztak a kitett ruhákra, a maradékot pedig a színház sietve juttatta el a megfelelő civil szervezeteknek.
Az országos fagy nem kímélte a menekülteket sem, a körmendi menekülttábor alig fűtött, világítatlan sátraiból például annak ellenére sem engedték ki a szétfagyott lakókat, hogy a közelben van rendesebben fűtött tábor, illetve a segítő civilek is el tudták volna helyezni őket emberi körülmények közé. A Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal minden erre vonatkozó kérelmet elutasított, érkezett az bár menekültektől vagy civilektől. A Helsinki Bizottság erre föl az ombudsmanhoz fordult.
Így telik nálunk a hideg idő, de már csak egy éjszakát kell kihúzni mínusz húsz alatt, aztán jön a melegfront. Akkor majd jobb lesz.
