A szerk.

Fogd meg, csibész!

A szerk.

„Az ország problémáit nem lehet összekeverni egy bűncselekménnyel, ami ellen a legszigorúbban fel kell lépni” – mint ez a mondat is igazolja, a Fidesz a legjobb erőit, Tuzson Bencét, a frakció szóvivőjét és Bayer Zsoltot küldte hadba azért, hogy levakarják valahogy Orbán Viktorról és kormányáról a szegedi lány durva megveretésének gyalázatát.

A párt üzenete Tuzson idézett mondatában sűrűsödik össze: mi? verni? ott sem voltunk. (Bayert felesleges idézni, ő sem mond többet, csak azt káromkodva.)

Vegyük komolyan egy pillanatra e közlést, hiszen aligha engedhetjük meg magunknak, hogy ebben az ügyben bármit is komolytalanul tárgyaljunk. Még ordas nagy hazugságokat sem kezelhetünk a helyi értékük szerint, hiszen itt valakinek épp acéllemezecskéket ültetnek az arcába, mert annyira megverték a nyílt utcán, hogy szilánkosra tört az arccsontja.

Bocsesz, ez bűncselekmény, rendőreink értékelik a bejelentéseket, gőzerővel folyik a tettesek felkutatása. (És ezúttal sikeresen is, e cikk leadása előtt egy perccel kaptuk a hírt, hogy a rendőrség előállított egy gyanúsítottat, aki a rendőrségi közlemény szerint gyaníthatóan állami fegyveres testület tagja lehet, de nem rendőr; mindez csak alátámasztja cikkünk mondandóját.) Mindezen az sem változtat semmit, hogy az illetőt azért verték félholtra, mert a fiúja bevándorlónak látszott. Ilyen bűncselekmények is előfordultak már számosak, vertek itt már cigányt, meleget, de még rendes embert is, ezek attól még egyedi, elszigetelt esetek. Az elkövetőkre lesújt a törvény a maga teljes szigorával. Vannak negatív jelenségek, de két hét múlva rend lesz.

Mindeközben, tehát a vasárnapi verés óta, hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalták az Európai Unió belügyminiszterei, hogy a tagállamok önkéntes alapon hány menekültet fogadnak be az unión kívüli konfliktuszónákból, illetve az Olaszországban és Görögországban tartózkodó korábban érkezettek közül. Magyarország egyet sem (nullát). Minden ország befogad valamennyit, kicsiny számok következnek, a fél Magyarországnyi Szlovákia ötszáz főt, Románia közel 1800-at. Minden ország befogad valamennyit: Magyarország nem. A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy „nem kívánunk egyetlen bevándorlót sem Magyarországra hozni más országokból, elég a mi bajunk”. Európa baja tehát nem a mi bajunk. Az elesettek baja sem a mi bajunk.

Mindeközben, kedden a kormány kiválasztotta a megversenyeztetett négy kerítésfajta közül, hogy most az egyszerű pengéset, a szögesdrót klasszikot vagy az extra sűrű szövésűt állítsa fel 175 kilométer hosszban a magyar–szerb határ magyarországi oldalán államilag kisajátítandó területen. (A mustra lapzártánkkor zajlik, de lenne egy fogadásunk.)

A menekültek ellen uszító plakátok kinn vannak most is, kinn voltak a verés előtt is, Orbán idézett mondata is júniusi. Magyarországon jó ideje a menekültkérdés a fő téma. Magyarország kormánya hetek, hónapok óta rendkívüli kommunikációs eszközök bevetésével, a célra nagyobb pénzösszegeket sem sajnálva sulykolja Orbán idézett mondatát, illetve annak – az eredeti mondás tartalmának megfelelő, de annál jóval durvább – hordalékait.

De nyilván ettől tökéletesen függetlenül sasolja guggerral Kiabánat néni a zöldhatárt, ettől függetlenül vadásznak eltévedt szkinhedek a határ környékén bevándorlókra, s nyilván merő véletlenségből rázzák az öklüket elmeroggyant veteránok a Nyugati előtt. Magyarország nem egy végsőkig heccelt ország, csak elvétve akadnak benne bűnöző elemek. Őket elkapjuk, és megbüntetjük.

Mert aki heccel itt, az természetesen nem az óriásplakátokat állító kormány, s nem a tele szájjal menekültező miniszterelnök, hanem nyilvánvalóan a liberális sajtó – ahogy azt Lázár János oly éleslátón és Bayer Zsolt oly költőien megfogalmazta. Ők tehetnek az erőszakról, mert aljas szándékból összemossák a gazdasági bevándorlókat a menekültekkel, amikor a kormány uszító politikájáról beszélnek. Jön tehát a szkinhed, és üt, mert a komcsilibsi sajtó (amit naponta forgat haszonnal) összemossa a szemében a gazdasági betolakodót a menekülttel. Ő csak a gazdasági vírushordozónak ontaná a bélését, de ki tud különbséget tenni a sok suvickos között. Ha a baloldali sajtó közölne valami kis menekülthatározót, verni is könnyebb lenne, nem történnének ilyen balesetek, mint ez a kormánytól teljesen független vasárnapi is.

Szerencsére semmi köze mindehhez a magyar kormánynak. Pláne Orbán Viktornak!

Mondhatjuk minden ez irányú közlésre, hogy hazugság, s hogy a jelenlegi hatalomnak már az sem számít, hogy minden hazugsága hazugságnak is látszik. De ha csak ezt mondjuk, messze járunk a teljes igazságtól. Ami pedig a következő: olyat még csak a mesékben olvastunk, hogy a szellem magától visszakuporodott a palackba. Magyarországon az idegengyűlölet szelleme épp most szabadult el, s akik ezért felelősek, egyfelől hergelik e szellemet, másfelől letagadják, hogy bármi közük lenne hozzá. Így aligha fog egyhamar visszatakarodni. Kinn marad. Megszokjuk? Ezt is? Megtanulunk együtt élni vele? Mi lesz?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.