A szerk.

Lapzártánk reggelén két csodálatos magyarázkodásra ébredtünk. Mindkettő az Orbán család ifjúsági tagozatából érkezett. S mindkettő tankönyvi eset, tele klasszikus megoldásokkal. Zsidai Roy kisebbíteni igyekszik a terhére rótt disznóságok mértékét, Tiborcz István pedig kikéri magának az inzultust, s védekezésképpen átmegy aszfaltbetyárba. Tiborczot elkapta a sajtó az utcán, Zsidai állt az őt megkereső sajtó rendelkezésére (őt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kapta el).

„A miniszterelnök még nem beszélt telefonon Donald Trumppal, de nem látom, hogy ennek mi a jelentősége” – ezt két hete nyilatkozta Lázár János kancelláriaminiszter a kormányinfón némi tettetett értetlenséggel.

Nem váratott sokáig magára, hogy az állam is beszálljon „az úszók és szövetség háborújába”. Kedden reggel közleményt adott ki a sportért felelős államtitkárság, mely szerint sem az államnak, sem az államtitkárságnak nem szabad beleavatkozni a sportolók és a szövetségük belügyeibe, de… de ők azért „elősegítik” a kialakult tűrhetetlen helyzet megoldását.

Még az elmúlt évek erős mezőnyében is figyelemre méltó a szaúdi szomszéd körüli kormányzati hazudozás intenzitása és kétségbeesettsége. Ez a Pharaon talán nem is azonos önmagával, de ha mégis, akkor nem jelent kockázatot. Ha mégis jelent, akkor letartóztatjuk. Vagyis bocsánat, nem tudjuk letartóztatni, mert nincsen neki ujjlenyomata. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem tudjuk, hány Pharaon van, de az egyik tiszteletre méltó professzor, a másiknak pedig nincs ujjlenyomata. Vagy van. Ez a hivatalos álláspontunk. Legalábbis ma délelőtt.

Farkas Flórián az ideális roma politikus az Orbán-rezsim, avagy az Orbán Viktor által felépített hatalmi masinéria számára, és ebben az a szép és emberi, hogy ezt a kijelentést minden további nélkül megtehetjük a „roma” jelző használata nélkül is.

Amikor a szegény ember legkisebb fia elindult szerencsét próbálni, az öreganyja nem tudott neki hamuba sült pogácsát csomagolni, mert már nem emlékezett rá, hogy az milyen. Így csupán egy jó tanáccsal engedte útjára a gyereket, hogy ha nagy baj van veled, soha el ne feledd a titkos jelszót, mert az egybül (mert így beszélt a szegény asszony) eloszlatja a fejed felül a fellegeket, elűzi a bajt. De mi az a titkos jelszó, idösapám? (Mert így beszélt a legkisebb fiú, és rövidlátó is volt az ágrólszakadt.)

Az amerikai elnökválasztás keltette világpolitikai hangzavarban kissé elsikkadt, de a Brexit-dolog is izgalmasan kezd alakulni, biztató, hogy a hülyeség némiképpen defenzívába került, kevésbé biztató, hogy Angliában is olyan, hát, hogy is fogalmazzunk az egyébként teljesen indokolt pánikot elkerülendő, puskaporos kezd lenni a hangulat.

A politika nem szitokszó. Azt jelenti, hogy foglalkozunk közösségünk ügyeivel. Ebben az értelemben például az lenne politika Magyarországon, ha a közelgő társadalmi katasztrófát megelőzendő elkezdődne az összeomlás előtt álló ellátórendszerek átgondolt, hosszú távú konszenzuson alapuló rendbetétele.

Még nem egészen zsidó, csak úgy derékig, pontosabban deréktól lefelé, de hamarosan majd feljebb is megtörténnek a szükséges elváltozások, megnő az orra s a többije. S hogy ezt honnan tudjuk?

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – nyilatkozta a múlt héten Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója megünneplésének kormánybiztosa.

Szeretett orgánumunk múlt heti számában egy lenyűgöző életmunkásságú nemzetközi üzletember pályafutásának némely romantikus részleteivel volt szerencsénk megismertetni olvasóinkat.

A hvg.hu keddi információja szerint 2021-ig fokozatosan kivezetik a befektetési piacról a magyarországi letelepedési kötvényt, és erről igen gyorsan, akár két héten belül dönthet az Országgyűlés.

Hogy Pecina, a Magyarországon régóta közkedvelt stróman előbb-utóbb bezúzza a Népszabadságot, elég régóta tudni lehetett – és még nem döntöttük el, hogy csodálkozzunk vagy megbotránkozzunk azon, hogy Ausztriából, a sógorok irányából mennyi mocsok és kétes egzisztencia és fekália áramlik át ebbe az országba, mintegy folyásirányban. (De minthogy nemzeti múltunk és történelmi hagyományaink sötétebb tónusú foltjai iránt is erős, öntudatos kötődést érzünk, inkább nem fogunk sem csodálkozni, sem megbotránkozni).