Farkas, miután roma ügyekért felelős miniszteri biztos lett, lemondani kényszerült az Országos Roma Önkormányzat elnökségéről, megmaradt viszont a Lungo Drom elnökének, ami azért fontos, mert a Lungo Dromon keresztül megőrizte befolyását az ORÖ-ben is. Az ORÖ választott testület, tagjait a nemzetiségi listára szavazók delegálják (a nemzetiségi listára egy-egy kisebbség regisztrált tagjai szavazhatnak, ennek feltétele, hogy lemondjanak rendes listás voksukról). A magyar cigányság eme legmagasabb politikai képviselete a kisebbség ügyes-bajos dolgait lenne hivatva intézni, s megjeleníteni a roma közösség sajátos, az oktatáshoz, a munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz vagy a jogvédelemhez kapcsolódó érdekeit a központi és helyi kormányzásban és közéletben.
| ||
Ehhez képest az ORÖ – amely még szebb napjaiban sem töltötte be klasszikus kisebbségvédő és képviseleti funkcióit – mára a teljes bénultság állapotáig épült le. Mindez szoros oksági összefüggésben áll azzal, hogy Farkas elnöksége alatt lába kelt 1,6 milliárd forintnak, amit különféle felzárkóztatási programokra adott volna az Emmi közvetítésével az Európai Unió. A „Híd a munka világába” Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet körüli visszaéléseket a független sajtó plankolta fel tavaly év elején. E programban – a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Türr István Képző és Kutatási Intézet szereplése mellett – az ORÖ volt a konzorciumi vezető. A gyanú szerint vezetői mindenre költöttek, csak éppen a romák munkaerő-piaci integrációjának elősegítésére nem. Bőséges autóbérlésre és -vásárlásra (maguknak), kamufolyóiratokra és kamutanulmányokra tízmilliókat, a nulla munkához és a nulla outputhoz képest zsíros fizetésekre (ugyancsak maguknak), gellérthegyi luxusingatlanra, és í. t. Ma pedig, vagy másfél évvel az első lebukás után, az ország legfontosabb, választott roma politikusai munkaidejük nagy részét azzal töltik, hogy ezt megússzák – egymásra fenekednek, és azon vitatkoznak, hogy melyik lopott vagy melyik lopott többet, és próbálják a másikat börtönbe záratni és/vagy a börtönt elkerülni (miközben azt gondolják, okkal vagy ok nélkül, hogy a kettő csak együtt fog sikerülni). Először a Farkas után következő, reform-Lungo Drom-os elnököt csinálták ki a Farkas-párti képviselők, most az ugyancsak Farkashoz köthető elnök próbál megkapaszkodni. A nagy gonddal összerakott, csinos kisebbségi érdekvédelmi és képviseleti intézményrendszer nem egyszerűen csődöt mondott, hanem haszonélvezői a legnyomorultabbak kifosztására használták fel.
A kormány most egy kicsit ellépett Farkas mellől: az Emmi, miután saját hatáskörben kivizsgálta az esetet, visszaköveteli az ORÖ-től az 1,6 milliárdot, s elvben valamiféle rendőrségi vizsgálat is folyik az ügyben. De olyan nagyon azért nem lépett el a kormány Farkas mellől. Az ORÖ éves költségvetése úgy félmilliárd forint, úgyhogy azt az 1,6 milliárdot – amit az unió persze nem fizet ki – soha nem fogja a büdzsé viszontlátni; és az ORÖ-t mégsem lehet csak úgy bezárni. Azon is elcsodálkoznánk, ha a vádemelésig elvonszolná magát a „Híd a munka világába” ügye. Farkas Flórián, a Fidesz parlamenti képviselője (az országos lista előkelő, 17. helyén jutott be az Országgyűlésbe) és volt frakcióvezető-helyettese Orbán romaügyi jobbkeze, az ő feladata az, hogy személyében képviselje a roma közösség egészét a kormánnyal folytatott „párbeszéd” során, s felmutassa, milyen komolysággal és tisztelettel viszonyul a Fidesz-kormány a cigánysághoz. Valójában az, hogy a romákat a kormányzat mögé rajzolja, s hogy a cigány önszerveződés más formáit – akár az ORÖ-n kívül, akár azon belül – megakadályozza. (Farkas a szegregált oktatásban és a közmunkában is képes megtalálni a szépséget.) Tagadhatatlan viszont, hogy a csávó nem ügyetlen az effajta politizálásban – és épp zavaros ügyei miatt tökéletesen kézben tartható, igény szerint pofozgatható ide-oda. Eközben azok, akiknek az érdekeit a roma képviseletnek el kellene látnia, gyomorszorító nincstelenségben, jogfosztottságban és kilátástalanságban tengetik az életüket: elég csak körbepillantani Észak- vagy Kelet-Magyarország roma gettóin, melyek a szemlélőben a harmadik világ képeit idézik fel.
De senki nem áltathatja magát azzal, hogy ja, a roma politika már csak ilyen, hisz a cigány is ilyen, mit is várnánk tőle (s ehhez még manifeszt rasszistának se kell lenni, elég a kulturális különbségeknek, akár a szegénységből és az évtizedes számkivetettségből fakadó kulturális és oktatásbéli különbségeknek betudni a romák képtelenségét az önkormányzásra, a strukturált cselekvésre a saját maguk vagy a közösségük érdekében). Mielőtt tehát ezt a következtetést vonnánk le, jegyezzük meg: a romák politikai pacifikálásának módszerei semmiben nem különböznek a NER rendes ügymenetétől és erkölcseitől.
