A szerk.

Telefonos meseszolgálat

A szerk.

„A miniszterelnök még nem beszélt telefonon Donald Trumppal, de nem látom, hogy ennek mi a jelentősége” – ezt két hete nyilatkozta Lázár János kancelláriaminiszter a kormányinfón némi tettetett értetlenséggel.

Pedig a kérdés jogos volt, hiszen Orbán Viktor addigra már nem győzte kifejezni elégedettségét Donald Trump győzelme miatt, a júliusi Trump-párti nyilatkozatáról nem is beszélve – ehhez képest az amerikai elnökválasztás után tíz nappal Trump letudott vagy harminc traccspartit különböző állam- és kormányfőkkel, a magyar fiú meg csak gubbasztott a készülék mellett.

A miheztartás végett: Lázárnak annyiban igaza volt, hogy ezek a protokollbeszélgetések nagyrészt teljesen érdektelenek (és sohasem „négyszemköztiek”). Annyiban viszont nem volt igaza, hogy a kormányzati agitprop olyannyira sulykolta: Trump megválasztásával Orbán Viktort rehabilitálja az amerikai politika, hogy valaminek, legalább egy nyomorult protokollhívásnak egyszerűen történnie kellett már.

Az örömhírt aztán maga Orbán Viktor újságolta el a NER-esített Világgazdaságban egy hete: „Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult. (…) Úgy érzékeltem, tudja, hogy a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedőek. Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen »fekete bárányként« kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is.”

Nicsak, hogy vágja a kormányzati agitprop szlogenjeit (bátor, szabadságharcos, kiváló gazdasági eredmény) a megválasztott amerikai elnök. A politikus-fenegyerekek közötti összekacsintás (fekete bárányság), a látatlanban is kialakult ösztönös rokonszenv bizonyítéka (nevetve válaszolt) mind-mind azt mutatja, hogy Orbán immár nem csupán a hazáját nőtte ki (az megtörtént tavaly ősszel, ugye, amikor deklaráltan Európát mentette meg éppen), hanem a kontinensünket is. Másnap a kormánypárti sajtó azzal volt tele, hogy a nemzetközi sajtó hogy értékeli a telefonhívást. (Bocsánat: A Telefonhívást!) A „nemzetközi visszhang” amúgy egy cseh lapban megjelent publicisztika volt, ami sokkal inkább a cseh elnököt ekézte, mint a mi miniszterelnökünk megdicsőülésén lamentált.

Mindegy, az a fontos, hogy a lényeget mindenki fölfogja: Viktor kvaterkázott egyet Donalddal, aminek a végén az amcsi meghívta, ahogyan az egyenrangú világtényezők között járja.

Egyszer ez már bejött, igaz, hazai viszonyok között: amikor Antall József, a rendszerváltozás első kormányfője úgymond a halálos ágyán Orbán Viktorra bízta az örökségét és Magyarországot. A dolog természetéből fakadóan ezt kettejükön kívül senki nem hallotta; annyit azért tényszerűen tudunk, hogy Orbán nem volt ott Antall halálos ágyánál. (Telefonon beszélt a nagybeteg miniszterelnökkel, ahogyan Tölgyessy Péter is.) S ez az elemi jó érzést semmibe vevő trükk legitimálta a jobboldal meghódítására induló Orbán terveit.

Ez a mostani sztori nem ízléstelen, inkább szánalmas – jól érzékelteti ezt az az igyekezet is, amivel titkolják, ki kezdeményezte a beszélgetést. (Gratuláció esetén azért jellemzően a gratuláló tárcsáz.) Így hátha sokan azt gondolják majd, hogy a nagy Donald csörgi-börgizett rá a mi nagy Viktorunkra. Mivel sokan szeretnék ezt hinni, sokan fogják ezt hinni. Már hiszik is.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.