A szerk.

A Hódmezővásárhely utáni felfokozott várakozás az ellenzéki pártokat is alaposan megviseli: a legváltozatosabb módon akarnak egyszerre megfelelni az összefogást igénylő Orbán-ellenes szavazóknak, illetve saját vélt hosszabb távú pártérdekeiknek.

Csábító lehetőség, hogy bevegyük a miniszter meséjét önnön segghülyeségéről, miszerint a csengeri hölgy, Szabóné Marika elhitette vele, amit elhitetett, az 1300 milliárdos örökségről szóló mesét. Ezt a magyarázatot nyomatja a Fidesz is, azzal, hogy Kósa már nem hiszi el, és tévedett, amikor elhitte, naiv volt szegényke, de talpig becsületes – end of story, és köszönjük szépen, el lehet tolni a kerékpárt.

Az LMP csak akkor hajlandó megfontolni az esetleges visszalépést más pártok jelöltjei javára, ha az adott választókerületekben az MSZP–Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik előzetesen megállapodik az egyetlen ellenzéki induló személyében. Az LMP március 19-ig „mindent megtesz” az eredményes tárgyalások érdekében, de utána a témát lezártnak tekinti. Nagyjából ez a lényege annak az állásfoglalásnak, amelyet az LMP Országos Politikai Tanácsa (OPT) fogadott el.

Hétfőn délelőtt lemondott tisztségéről Robert Kaliňák, Szlovákia belügyminisztere. A politikus Robert Fico miniszterelnök mindenkori partnere, legközvetlenebb munkatársa, jobbik/ rosszabbik fele volt tíz éven – s az összes Fico-kormányon – át. Elhullása kétségkívül vezéráldozat, az utolsó szalmaszál, amelybe Robert Fico kapaszkodni próbál, hogy ideig-óráig (legalább addig, amíg az iratmegsemmisítők kipörgik magukat) megtarthassa a hatalmát.

Robert Fico kormányának vége van – ez kis híján közmegegyezés Szlovákiában. Ezt mondja az ellenzék, ezt mondja az államfő, ezt mondja az utca, és nem nagyon mondanak mást a koalíciós partnerek sem, de még a miniszterelnök pártjának elnöksége sem, ők legfeljebb cizelláltabban fejezik ki ebbéli álláspontjukat: nem zárkózunk el a belügyminiszter elcsapása elől. Robert Kaliňák belügyminiszter viszont annyira Robert, hogy már-már teljesen Fico, ilyenformán ennyivel köztudottan nem úszható meg a dolog. Ha Fico megszabadulna tőle, az nem annyit tenne, hogy a jobb kezét vágja le, hanem valami jóval nemesebb testrészét.

Lapzártánk idején 53 országos listát jelentettek be a Nemzeti Választási Irodánál, és bár ezek egy része kukába kerül a hivatal minden bizonnyal szigorú hitelesítési eljárása után, így is jókora darab szavazólappal küzdhet majd a választópolgár április 8-án. (És az egyéni indulók tömegéről még csak szót sem ejtünk most!)

Testben és lélekben a hétvégi választásra készülődvén egyfolytában azon gondolkodunk, telesírt vánkosunkon álmatlanul hánykolódva is akár, hogy kire adjuk voksunkat – kire listán és kire egyéniben, s hogy jelen, nem könnyű helyzetünkben mi lenne a bölcs, erkölcsös és igaz honfiúhoz, honleányhoz méltó magatartás.

Robert Fico mellett, a csinos antik asztalkán 1 millió euró készpénzben, nem látszik teljesen tisztán, de tizenöt köteg bankjegy, százasok és ötvenesek lehetnek.

A hódmezővásárhelyi összellenzéki győzelem várható társadalmi hatásait lapunk hátsó részében elemezzük, itt azt vizsgáljuk, hogy a váratlan vereség hogyan érintheti a Fidesz környékét.

Bonyolódik Semjén vadászhistóriája. A szerk. ezt írta a botrány kirobbanásakor.

Nincs veszve semmi, még csak most jön a java, Kósa Lajos már ki is szállt a helyszínre (csupán a történelmi tisztánlátás végett: a kínosnak ígérkező sertéstárgyú parlamenti kérdések elől – „halaszthatatlan közfeladat ellátására” hivatkozva – egészen Dél-Koreáig menekült).

Kövér László egy 2017. januári, szűk körű beszélgetéséből az LMP-hez közeli Reflektor blog két részletet hozott nyilvánosságra az elmúlt hetekben. Az egyikben Kövér elismeri, hogy a 2010 utáni választási „reform” során a saját érdekeiknek megfelelően rajzolták újra az egyéni választókerületeket, a másikban pedig egyetért azzal a kérdésként megfogalmazott állítással, miszerint a mostani M1 hírcsatorna „ugyanolyan gazemberség”, mint egykor a Napkelte, azaz politikailag elfogult.

Juhász Péter a végjátékban van. Nyilván lehet innen is nyerni, honnan nem, de hirtelen nem jut eszünkbe senki, akinek sikerült volna. Tisztázhatja a nevét, bár ebbéli próbálkozásai eddig sikertelenek maradtak, mögötte maradhat pártja, de eddig sem tettek, eztán sem tehetnek sokat érte; leszögezhetik, hogy bíznak benne, de napról napra kevesebbet kérhetnek a lecseréléséért. Mire e sorok megjelennek, még annyit sem.

Közel csapkodnak a villámok Elios-ügyben, csak az a kérdés, hogy kihez. Az OLAF-jelentés (eddig jobbára a 24.hu-n) kiszivárgott részletei újabb érdekességekkel gazdagítják a dinamikusan fejlődő vállalat leleményes üzletszerzési gyakorlatáról meglévő tudásunkat.