Magyarország egykor tán fél esztendeig is elregnáló belügyminisztere a közelgő, s március 15-ével kibontakozó és több mint két évig tartó „30 éve szabadon” nevezetű rendszerváltási emlékév szervezőbizottságának egyik mezei tagja immár (a grémium hétfőn megalakult). Mezei ide vagy oda, így az első pillanatokban úgy tűnik, hogy Kónya lesz a rendezvénysorozat arca, legalább is hirtelen telenyilatkozta a lakájsajtót, mint az ünneplendő rendszerváltás… mije is? Biztos, ami biztos, maradjunk egyelőre annyiban, hogy tanúja. A szó bacsói értelmében, hisz hőse nem lehet, gondoljunk csak vissza a rendszerváltás tizedik évfordulójának ugyancsak fideszes kormányirányítással kieszközölt ünneplésére: akkor minden arról szólt, hogy Orbán Viktor a puszta kezével zavarta ki innen az oroszokat – szerintünk erről most pont kevés szó esik majd. De hogy a zsáner nem fog változni, arra természetesen az új szerep okozta eufória hatása alatt bármire kapható Kónyán túl jóval komolyabb garanciái vannak a miniszterelnöknek. Ott van mindjárt lelkes munkáslevelezőnk, a bizottság társelnöke, Gulyás Gergely, aki épp egy esztendeje írta lapunknak olvasói levelében a rendszerváltásra visszatekintve (épp nyolcéves volt akkoriban), hogy Kis János „alkotmányos rendszerváltásban betöltött szerepe, az akkor tanúsított intellektuális merészsége, sőt a diktatórikus erőszakkal szemben (mások mellett a jelenlegi miniszterelnök oldalán is) tanúsított bátor fizikai ellenállása”, satöbbi, satöbbi, majd’ két teljes újságoldalon át.
Nos, ez az egy évvel korábbi zárójeles odavetés hajszálpontosan jelzi, hogy mi készül itt. Ám mielőtt nevén neveznénk, idézzük csak fel ezt a képet! Mármint az Orbán Viktor oldalán küzdő Kis Jánosét. Ki váltott itt rendszert? Ki törte meg a kommunista erőszakot? Ki zavarta haza a ruszkikat (ezt légyszi, kicsit halkabban, kösz)? Kire bízta örökétig Mária országát a halálos ágyán Antall József? Ki vitte át a magyart a fogában tartva? Bizony, Orbán Viktor. Kis meg a „mások” – mert ilyen megengedők vagyunk – az ő oldalán küzdöttek. Az Orbánén. Másokkal, mondjuk Dózsa Lászlóval, a Jurta Színház hősével. Tippeljen, kedves olvasó, tagja-e Schmidt Mária a „30 éve szabadon” nevű emlékév szervezőbizottságának (elnök: Kövér László). Igen, tagja.
Az a jó az olyan – alapvetően kisebbségi komplexusokon és elfojtott vigyorgáson alapuló, épp ezért harácsolásra szakosodott – miniáner autokráciákban, mint amilyen a miénk, hogy semmit sem bíznak a véletlenre. Nem elég a nagy terv végrehajtását Kónyára és Boross Péterre, Gulyás Gergelyre és Schmidt Máriára, Kövér Lászlóra és a miniszterelnök kabinetfőnökére (momentán Rogán) bízni, kell melléjük valaki, akinek papírja is van az ebbéli jártasságáról. Nem, nem Szakály Sándorra vagy M. Kiss Sándorra gondolunk, mert az ő papírjuk legfeljebb fügefalevélnek jó ide. Igazán érvényes jogosítványa arra, ami eztán következik, csupán a bizottság egy tagjának van. Magyarul a sok hasznos idióta mellé kellett Orbánnak egy igazi profi is, s azt pedig Pap Dániel okleveles hamisító személyében találta meg. Mert az a napnál is világosabb, mi készül itt. Hamisítás.
A két háború közti időszak magyar történelme, az ország 2. világháborús szerepe, a holokauszt, az 1956-os forradalom és szabadságharc vagy akár a honfoglalás históriájának az orbáni átírása – ne szórakozzunk: meghamisítása – után talán a minden eddiginél nagyobb vállalkozás: a rendszerváltás történetének átszabása. S nem lesz benne sem köszönet, sem visszafogottság. Elkészül a Kónya vizionálta tévésorozat, s fent említett rábízás lesz benne majd a horog az első évad végén, s egyéb nyalánkságok, illetve Dózsa László. De ahogy a felsoroltak, ez sem fog sikerülni, nem is csak azért, mert a rendszerváltás csupán harminc éve volt, s élénken él a tanúi emlékezetében. Hanem főként azért, mert sárból csak ideig-óráig lehet várat építeni.
