I.
(A szobát meleg, sárga fény sugározza be. Madárcsicsergés, bőrfotelek, diszkréció.)
Matolcsy (alázatosan): Miniszterelnököm!
Főnök: Csak semmi szerénység, elnök uram! Az erény nyerje el jutalmát! Tíz százalékra gondoltam. Ha 1000 a milliárd, akkor az annyi, mint 186!
Matolcsy (szerényen, de magabiztosabban): Vezérhajóm!
Főnök: Rendben, legyen nyolc százalék, vagyis 260 meg az apró. Ez az utolsó szavam.
Matolcsy (félig felemelkedve a bőrfotelből, extatikusan): Jó pásztorom!
Főnök: Aztán nemes célokra használd, az ifjúság pallérozására, a nép felemelésére, a hétszázát a pénzügyi kultúrájának!
II.
Főnök (az ablaknál áll, rőt szakállát simogatja. Hirtelen megfordul, csönget. A szinte azonnal érkező szárnysegédhez): Hívjátok Vindist!
Vindis (lélekszakadva): Már itt is termek, ha kinyílnak a termek! Kegyelmes uram!
Főnök: Lászlóm! Lacim! Hogy és mint? Az új menyecske takaros-e?
Vindis: Ityeg a fityeg, kegyelmes uram, nem panaszkodom!
Főnök: No, akkor jó. Oszt’ ha fölvétel készül, ne én legyek az utolsó, aki hallom! Hanem veszed-e székeden a számot, Lászlóm, böcsülettel, szorgalommal?
Vindis (rosszat sejt): Éjt nappallá téve, kegyelmes uram!
Főnök: Hm. Úgy-e? (Vindist fixírozza, aki reszketni kezd.) És vajjon az alapipítványok a látókörödben tanyáznak-e már, László?
Vindis: A pipítványok? Minden körülmények között! A külföldről pénzeltek, a hátba döfők… A nemjóját a poloskatenyészetének!
(A Főnök hallgat, közben nem veszi le a szemét Vindisről.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
