Amikor magyart emlegetünk, természetesen a magyar embereket oly híven képviselő államvezetésről beszélünk, mely ugyebár alapállásból úgy vesz minden működését érő kritikát, mint a magyar emberek, az ország elleni galád támadást. S nem csak a kívülről, a belülről érkezőt is: aki a kormányt bírálja, a magyar embereket simföli, és punktum. Ilyenformán ahhoz már bőségesen hozzászokhattunk, hogy ha a nyugati sajtóban megjelenik egy a magyar állammal akárcsak érintőlegesen is foglalkozó cikk, s az nyomokban bírálatot is tartalmaz (ki bírja ezt elkerülni?), akkor a következő lapszámban már ott figyel Kovács Zoltán kormányszóvivő olvasói levele, hogy egyrészt a ti anyátokat, másrészt Magyarország példát mutat a világnak demokráciából, és messzire elkerüli őt a korrupció, amit pedig rosszakaróink annak vélnek, az a demokratikus értékek iránti mélységes elkötelezettség – mely természetesen egyéb természetű értékekre is vonatkozik. Ugyanez a helyzet bárminő demokráciával vagy pizzasütéssel foglalkozó nemzetközi konferencia, szimpózium vagy fejtágító esetében is. Ha valamelyik előadó véletlenül valami rosszat szól, a kilencedik sor hármas székből felpattan egy magyar alkonzul, s ráborítja az asztalt a Soros-bérencekre, mondván, demokrácia van itt és satöbbi, továbbá a pizza köztudottan hungarikum, s attól lapos, mert az őseink nyereg alatt sütötték.
Nos, ezt a praxist sikerült a minap Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárnak sok szinttel magasabbra emelnie. Első lépésként azáltal, hogy egy olyan újságcikken horgadt fel, mely még érintőlegesen sem foglalkozik Magyarországgal. Lehet úgy is bántani ám, hogy ki sem mondják az ember nevét. Hogy lehet például a menekültkérdésről úgy beszélni, hogy valaki nem mondja ki Orbán Viktor nevét? A magyar kormány civil és társadalmi kapcsolatokért dolgozó felelősében, meglehet, ez is munkált, de az bántotta a legjobban, hogy a konzervatív (konzervatív!) Die Weltben Alan Posener írt egy cikket a német alkotmányvédelem (titkosszolgálat) vezetőjének leváltásáról.
Szalay-Bobrovniczky az eddigi gyakorlattal mintegy szakítván nem olvasói levelet írt a lapnak, hanem egy befeszült kioktató levelet magának az újságírónak, goromba tenorban. (A történet maga Hans-Georg Maassen egy megjegyzéséről szól. A főtitokszolga a chemnitzi gyilkosság utáni széljobber zavargásokról azt találta mondani, hogy az ott készült videofelvétel kétes holmi.) A levelet, a választ, a válaszra adott választ, majd az újabb köröket Posener azzal rakta ki az internetre, hogy a benne foglalt gondolkodásmód mennyire jellemző a magyar kormányra. (Az egész ütésváltást aprólékosan szemlézi a hvg.hu.)
Nyilvánvaló, hogy a német konzervatívok mostanság nem a legjobb barátai a magyar kormánynak, de Szalay-Bobrovniczky szavai minden német közreműködés nélkül is megállnák a helyüket, mondjuk a sarki kocsmában. Nem, már rég nem arról van szó, hogy egy magas rangú politikus vitatkozik egy elismert újságíróval, hanem arról, ki tud itt késsel, villával enni, mint ahogy anno Kövér házelnök eldicsekedett vele, hogy ő márpedig istenbizony. Ebbéli kétségeinket félretéve, tegyük meg, amit eddig minden erőnkkel igyekeztünk elkerülni, idézzünk egy szép gondolatot ettől a marhától. Szerinte a menekültek „egy horda”. Amikor ezt rasszista beszédnek nevezte az újságíró, így reagált „Megtiltom, hogy rasszistának nevezzen. Ön nyilvánvalóan gyilkosokat, rablókat, erőszaktevőket akar fedezni”, de azért a „hordát” visszavonta. S így tovább, Szalay-Bobrovniczky nekibőszülten, Posener higgadtan, de kétségkívül nem a hangulati elemek mutatták meg a két világ különbözőségét (bár az is elég árulkodó, hogy vajon mitől lehet ennyire ideges egy magyar kormánytisztviselő). Hanem a tartalmi közlések, s az, ahogy a vitát a két fél lezárta. Szalay-Bobrovniczky, Magyarország volt bécsi nagykövete e szavakkal: „Ön egy nárcisztikus, arrogáns, a másikat lefitymáló ember, aki a szememben semmilyen becsülettel nem bír. Az ön levelei a másik megvetésének iskolapéldája.” Alan Posener meg azzal, hogy az egész levelezést ától zéig nyilvánossá tette. Mert a nyilvánosságra tartozik (Orthografie und Grammatik, satöbbi).
