A szerk.

Itt járt Page

A szerk.

T. olvasóink előtt bizonyára nem titok, hogy az Egyesült Államokban számos és bonyolult konfigurációjú vizsgálat folyik azzal a fő céllal, hogy felderítsék: a Kreml, illetőleg az orosz titkos- és egyéb szolgálatok hogyan avatkoztak be a 2016. novemberi elnökválasztást megelőző kampányba.

Szaglászik az igazság felderítésében a mindeddig kérlelhetetlennek mutatkozó Robert Mueller különleges ügyész, és buzgólkodik a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottsága is. Érdekesség, hogy mindkét törvényhozási testület republikánus és demokrata képviselőket vonultat fel, akik többé-kevésbé harmonikusan és zavaró részrehajlás nélkül igyekeznek felderíteni az orosz befolyás valódi mélységét. A sztori, mint egy legszebb férfikorban lévő, ősz halántékú fideszes önkormányzati képviselő, úgyszólván napról napra hízik és gazdagodik, legutóbb például a Trump-kampány egy nagyon és egy eléggé fontos figurája ellen emelt vádat Mueller; az egykori kampányfőnök, Paul Manafort ellen az egyik vádpont „az Egyesült Államok ellen szőtt összeesküvés”. És ha annak a feltételezése, hogy Trump belebukhat ebbe, eléggé vadnak tűnik is, és ha az „összejátszásra”, azaz arra, hogy a Trump-kampány megtolásáért az oroszok konkrétan kaptak is volna valamit, egyelőre nincs hitelt érdemlő bizonyíték, maguk a vizsgálatok arra elegendőek voltak, hogy Trumpot letérítsék a kampányában megelőlegezett oroszbarát, Putyin-komázó kurzusról. Sőt. Minthogy az elnök perbe fogása (hazaárulásért!) mégiscsak lehetséges, bár csekély valószínűségű végkifejlet, a Trump-kormányzat épp a Moszkvával szembeni keménykedés révén próbálja magáról lerázni a vádakat.

Mindez csak arról jutott eszünkbe, hogy a kongresszusi hírszerzési bizottság egyik meghallgatásán pár napja érdekes magyar szál bukkant fel. Egy bizonyos Carter Page nevű illetőt, a Trump-kampány egyik, a külkapcsolatok építésén munkálkodó aktivistáját a kétpárti bizottság hét órán át faggatta arról, hogy vajon próbált-e, és ha igen, hogyan, kinek a tudtával és felhatalmazásával valamiféle kapcsolatot teremteni orosz isten-tudja-kikkel. Fontos személyekkel. (Próbált: a bizottság abszolút képben volt Page mozgásáról, kapcsolatairól, sőt az e-mailjeiről is. Valószínűleg nem véletlenül hívják épp hírszerzésinek.) Page ma leg­inkább a reménytelen lúzer benyomását kelti – ám az tény, hogy 2016. augusztus végén pár napot Magyarországon töltött, mégpedig az akkori washingtoni magyar nagykövet, Szemerkényi Réka meghívására. Ebben még semmi különös nem lenne, de még abban sem, hogy a vallomása szerint más magyar külügyi hivatalnokokkal is találkozott: végül is, miért ne próbálta volna a magyar kormány rokonszenvessé tenni magát egy ilyen széles látókörű, perspektivikus fiatalember előtt?

Az viszont már felette furcsa, hogy Page – erőteljes kérdezői inzisztálásra – nem tagadta egyértelműen, hogy valaki orosszal is összefuthatott egy kávézás, netán egy fogadás alkalmából rövid budapesti látogatása során. Sőt, a maga módján inkább elismerte. És bár ennél többet nem szedett ki belőle a bizottság, ez sem kevés. A Trump-kampány felívelő és Moszkva felé tendáló szakaszában a magyar kormány képviselőjének meghívására meseszép s érdekes nemzetközi személyektől hemzsegő fővárosunkba érkezik az akkor még nagy jövőben reménykedő politikai macher, és itt, mit ad isten, egy orosz illetővel, netán illetőkkel fut össze. Lehet, hogy beszélgetett is vele, és lehet, hogy az orosz–amerikai kapcsolatokról is.

Meglehet, ez akkor jó ötletnek tűnt. Azóta a Trump-kormányzat nemhogy meghosszabbította az orosz szankciókat, de újabbakat vezetett be, és Szemerkényi Réka sem nagykövet egy ideje. Trump csak a kelet-európai állami vezetők közül találkozott a lengyel és a horvát kormányfővel, a román és az ukrán elnökkel is. Page meghallgatásán a bizottság (igaz, demokrata) elnöke ama véleményének adott hangot, hogy „a magyar kormánynak nagyon oroszbarát elnöke és politikája van” – és ez, ha ez a jó ötlet bejön, akár hangozhatott volna dicséretnek is. De nem annak hangzott.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.