A szerk.

Kijárók

A szerk.

Nagy volt az öröm Pol Pot megyében a Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulóján. Szép ünnepség volt, megemlékeztek Kun Béláról, Szamuely Tiborról és a szegedi direktóriumról.

S aznaptól lett a megyei MSZMP első titkára a korábbi megyei tanácselnök, Komócsin Mihály elvtárs is! A hálátlan utókor a némileg baljós allúziókat hordozó Pol Pot megye kifejezést is hozzá kapcsolja, s afféle kiskirályként emlékszik rá, vagy még inkább elfelejtette a francba, pedig ő csak jót akart, az övéi gyarapodását. Így volt ezzel akkor is, amikor másnap felment Pestre, s a pártbizottsági beszámoló után rögtön az Ásványolaj-forgalmi Vállalat (a szeretve tisztelt Áfor) felé vette az irányt, vizitálni az épp illetékes vezérnél. Mancika, kávé, konyak, s már­is a lényegre tért. Vezérem, két éve tart az olajválság, amibe akár a Szovjetúnió (így mondta, hosszú ú-val) is beleroppanhat, és Szegeden is túl drága a benzin. Tudod, régi olajos nép a szögedi, még a focicsapatot is olajbányásznak hívják. Nem tehetnénk az ügyben valamit közösen? Másnap Szegeden a 86-os normálbenzin ára…

Ismerős a történet, mondjuk, Tállai Andrással, Mezőkövesddel és a Mollal (az Áfor utódjával)?

Igen, ismerős. Azt is simán hozzácsaphatnánk, hogy Kádár János a XI. kongresszuson elmondott beszédében szőrmentén megdicsérte Komócsin et.-t, vannak elvtársak, akik minden követ megmozgatnak a munkásosztályért, még a kőolajat is, kacsintás. Orbán Viktor sem tett mást, megdicsérte a NAV-elnököt, „csinálja ezt mindenki”, értsd: járja ki a Molnál, hogy őnáluk csökkenjen a benzin ára 11 HUF-fal, amikor az országban épp 16-tal emelkedik. S ne gondoljuk, hogy Orbán merő cinizmusból dicsért, szerinte komolyan így van ez jól, így jár el egy népbarát. Szeretik ők annyira önmagukat, hogy nem ironizálnak az ilyesmin.

De mi a különbség a két eset között? – tehetnénk fel a kérdést némi kuncogással vegyes kétségbeeséssel a hangunkban.

Talán az, hogy a történtek után a kongresszus Kádár Jánost 98 százaléknyi igen szavazattal választotta meg a párt élére, viszont Orbán Viktor vasárnap behúzta mind a 100 százalékot? Áh, nem különbség, csak játék a számokkal, ahogy Németh Szilárd a magyar nép számára ezt megfogalmazta, Orbán bízik magában, azért szavazott magára (esetleg beijedt: hátha épp azon a vokson múlik). Nem, dehogy ez a különbség!

Akkor esetleg az, hogy 1974-ben csatlós állam voltunk, még kőbaltával jártuk a pusztát, öt évet kellett várni egy Trabant-kiutalásra, meg táviratot adtunk fel, ha valami azonnali esedékességű volt? Szívatnak, anyám, stop? Ma viszont már iPhone-nal üzenünk, ha bármi eszünkbe jut, az EU tagjai vagyunk, s az eltelt negyven-egynéhány évből legalább húszat kifejezetten arra fordítottunk, hogy megszabaduljunk az ún. Kádár-kor minden örökségétől, de főleg az ilyesmiktől? Fenéket ez a különbség!

A különbség a két történet között alkalmasint a bevezetőnk végén félbehagyott mondat, az tudniillik, hogy „Másnap Szegeden a 86-os normálbenzin ára…” – nos, ugyanannyi maradt, mint előtte volt.

Neked ajánljuk