A tágabb kontextust persze elfelejtette vázolni az államtitkár: a PISA-eredmények 2009 és 2015 között a magyar közoktatás zuhanórepülését tükrözték, 15 éveseink hat év alatt szövegértésből 24, matematikából 13, természettudományból 26 pontot rontottak. Ehhez képest a mostani leheletnyi emelkedés légypiszok, és Magyarország továbbra is elmarad az OECD-államok átlagától, amelyet pedig olyan országok eredménye is lefele húz, mint Mexikó, Chile vagy Törökország. (Kormányzati olvasatban ez úgy jött át, hogy „megközelítettük a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát”.)
Régiós versenytársainkhoz képest is stabil lemaradás körvonalazódik, Észtország, Lengyelország, Szlovénia vagy Csehország teljesítményét meg sem közelítjük; igaz, Szlovákiát, Romániát és Bulgáriát továbbra is előzzük a PISA-rangsorban. Mindhárom területen a magyar 15 évesek körülbelül negyede alulteljesítőnek számít, 15 százalékuk pedig egyszerre nélkülözi az alapvető szövegértési, matematikai és természettudományos készségeket. Az OECD országjelentése azt is kiemeli, hogy Magyarország továbbra is azon államok közé tartozik, amelyekben a tanulók családi háttere a legerősebben befolyásolja iskolai teljesítményüket.
Ha az elmúlt három év javuló tendenciáját egyáltalán szignifikánsnak értékeljük, azt aligha írhatjuk a Fidesz oktatáspolitikájának számlájára. Hirtelen csak a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás jut eszünkbe olyan intézkedésként, amely elvileg segítheti a hátrányosabb helyzetű gyerekek későbbi iskolai sikerességét, minden más – az esztelen központosítás, a szakképzés favorizálása, a diákok és tanárok leterheltségének növekedése, az autonómiák felszámolása – az oktatási minőség ellenében hat. Ha valóban jobban teljesítenek a magyar gyerekek, az inkább köszönhető a világpiaci mozgásokból következő gazdasági növekedésnek és reálbér-emelkedésnek; na meg annak a sok tízezer pedagógusnak, aki mintegy a rendszer ellenében és az egyre áldatlanabb iskolai állapotok ellenére is szakmai lelkiismeretéhez hűen végzi a munkáját.
A pedagógusok a múlt szombaton is tüntettek a Kossuth téren, béremelést, órateher-csökkentést követeltek, illetve azt, hogy a kormány vonja vissza az egyeztetés nélkül átvitt szakképzési törvényt és azt az új szabályt, amely a szülők és az iskola kezéből a központi államapparátushoz csoportosítja a gyerekek iskolaérettségéről szóló döntést. A lendület egyelőre nem tűnik olyan átütőnek, mint a 2016-os tiltakozások idején, de az elégedetlenség tapintható az iskolákban; ezt jól jelezték a tanév eleji bődületes tanárhiányról született beszámolók.
A kormány ugyanis átverte a pedagógusokat. A 2013-ban beígért béremelést öt évre elnyújtva adta meg, hogy minden évben erről harsoghasson a propaganda; ráadásul időközben megszüntették a pedagógusbérek minimálbérhez kötöttségét, amivel havonta súlyos tízezreket vesznek ki minden egyes tanár zsebéből. A pedagógusok „megbecsülése” olyan jól sikerült, hogy a kezdő tanárok bértábla szerinti bérét jelenleg ahhoz is ki kell egészíteni, hogy elérje a bruttó 195 ezer forintos garantált bérminimumot. A NER oktatáspolitikusai közben folyamatosan a tanárok megosztására törekszenek – az új szakképzési törvénnyel például emelkedni fog a szakképzésben oktatók bére, miközben elveszítik a közalkalmazotti státussal járó biztonságot –, és időről időre meg is alázzák a pedagógusokat. A múlt heti tanártüntetés mögé például az ellenzéket és a „Soros-hálózatot” vizionálták az illetékes minisztériumok – ennyit tud mondani az Orbán-kormány azoknak, akik erőn felül teljesítve úgy-ahogy még a felszín fölött tartják a magyar közoktatást.
