Az alkotmánynak azon mondata, hogy "a köztársasági elnök megtestesíti a nemzet egységét", nyilvánvalóan képes beszéd, költészet, s mint ilyen, jogi normaszövegben nehezen értelmezhető. Hogy lehet aktívan egységet testesíteni? A köztársasági elnöknek ne legyenek politikai nézetei? Netán a nemzetben fellelhető összes politikai nézetet vallja, a jó ízlés határain belül - sőt, ezeket a nézeteket effektíve tartalmazza a teste? Az ideális államfő liberális fejre, nemzeti konzervatív torra és szocialista potrohra osztható?
Ez a félmondat azért mégiscsak jelent valamit: körülbelül annyit, hogy a köztársasági elnök ne okvetlen verje ki a biztosítékot a parlamenti ellenzéknél és az ellenzéki szavazóknál. De azt senki nem várja el tőle - hacsak nem képmutatás vezérli -, hogy ne valamely jól behatárolható politikai irányzat vagy szervezet reprezentánsa legyen. Hogy ne azokat képviselje elsősorban, akik őt megválasztották (akik meg a választók többségét képviselik). Ezt a szokásjognak megfelelően visszafogottan és tapintatosan teszi - az ellenzék ugyan ellene szavaz, de nyilvános beszélő viszonyban marad vele, nem gyalulja veszettül, s ha később az elnök szerény jogköreivel élve keresztezi az ebből az ellenzékből lett kormányerő politikai szándékait, az fogcsikorgatva belenyugszik. Ezt az elvárást és szerepmintát nem az idill utáni romantikus vágyódásunk diktálja - együttesen következik az államfő megválasztására vonatkozó szabályokból és a poszt munkaköri leírásából. A köztársaság alkotmányából.
E megállapítások fényében Szili Katalinnak aligha van más választása most, mint - mielőtt nagyobb baj történik - önként elállni a jelöltségtől. Fellépése és ambíciói e pillanatig nemhogy a nemzet - a fentiek szerint meglehetősen szikáran értelmezendő - egységét nem hozták el, de súlyos belpolitikai válságot vetítenek előre. És nemcsak azért, mert az SZDSZ nem szavaz rá: hanem azért, mert (amint az a lapunk beltartalmából kiviláglik) a saját pártját is roppant kínos konfliktus elé állította: a szakadás szélére sodorta. Márpedig a konszenzusteremtés ezen a szinten (az őt megválasztó párt, illetve pártok szintjén, az ég szerelmére!) minimális követelmény a jelölttel szemben. Ha pedig az illető egy idő után nem látja be, hogy a személye - bármilyen okból - elfogadhatatlan, s nem látja be makacskodásának következményeit, akkor bízvást nevezhető a posztra alkalmatlannak. E következmények ugyanis nem merülnek ki a koalíció vagy Szili saját pártjának szétrepedésében, hanem - mindebből következően - az alkotmány által szabott és feltételezett demokratikus berendezkedés megingásához vezetnek. (Az alkotmány persze nem mondja ki, hogy az államelnököt a kormánytöbbségnek kell választania - de a közjogi rendszer egésze mégis ezt a feltételezést tartalmazza.) Miközben a köztársasági elnök elsőrendű feladata a demokratikus rend feletti őrködés!
Szili alkalmatlanságát azonban nem csak ez bizonyítja. Hogy pályafutása során komolyan vehető politikai gondolatokkal, társadalomképpel, bárminő intellektuális tartalommal nem rukkolt elő, még hagyján. Az sincs sehol megírva, hogy az államfőnek muszáj lángelmének lennie. Az viszont érthetetlen, hogy megbízhatatlansága miért nem szúr szemet - saját pártjának. Már a tavaly nyári nómenklatúrázás sem volt túl elegáns; ám a decemberi népszavazáskor exponált véleménye (először lelkiismereti szavazásra biztatott, majd elárulta: ő igent mondott a kettős állampolgárságra) bajosan tekinthető ártatlan csínynek. A párt által ráruházott házelnöki pozíció fedezékében kivonta magát a párt állásfoglalásának hatálya alól, és az ellenzéket támogatta. Amelynek győzelme pártja súlyos politikai vereségét jelentette volna. Ki iránt lojális Szili? A pártja vagy saját maga iránt? Esetleg az ellenzék iránt - akinek a segítsége nélkül, nota bene, most nem lehet államelnök? S ez még nem minden. A kettős állampolgárságra s vele az etnikai alapú politizálásra meg a szomszédainkkal fenntartott kapcsolatok megrontására mondott szocialista nem bizonyos fontos baloldali (és liberális) értékek következetes képviseletéből fakadt. Az éledező nacionalista hisztériára adott megfelelő válasz volt. A kérdés tehát: értette-e Szili, hogy mit tett? S ha igen, mikor hazudott? Amikor igent mondott, vagy egészen odáig?
Szilinek mindazonáltal most komoly esélye mutatkozik arra, hogy a megválasztása mégis a kisebbik rossznak tűnjön. Ehhez a nagyobbik kormánypártnak elég Glatz Ferencet, a Szent Korona Testület vagy mi az ördög MSZMP-titkárból lett tagját előhúznia a Reménytelen Jelöltek feliratú ládikóból.
