A szerk.

Könyvdarálók kérték

A szerk.

„Meg kell védeni a gyermekeket, az elkövetőkre pedig szigorúbban kell lesújtani” – írta Kocsis Máté május 18-i Facebook-bejegyzésében, amellyel a Fidesz ún. pedofilellenes törvénycsomagját igyekezett beharangozni.

Pontosabban, csak annyit belőle, hogy „létre kell hozni egy kereshető pedofil-nyilvántartást”. A szűkszavúság oka az volt, hogy a frakcióvezető másnap és harmadnap is csepegtethessen valamit a készülő törvényből. S mivel közvetlen előzménye nem volt a frakcióvezető folytatásos műsorának, leginkább arra lehetett gondolni, hogy kifulladt a Fidesz „oltásellenes baloldal” kampánya, így valami más ellenséget kellett találni: jöjjenek az alapjáraton eléggé láthatatlan, megfoghatatlan, de annál ijesztőbb pedofilok.

De nem csak ők jöttek; Kocsis hepciáskodása így végül nem bizonyult többnek szimpla provokációnál, mivel a törvényjavaslat június 1-jei parlamenti vitája után benyújtott módosító indítványok teljesen más megvilágításba helyezték a történetet. Kiderült az úgynevezett pedofiltörvényről, hogy az nem szolgál egyebet, csupán annak a szégyenletes gyűlölethullámnak és -kampánynak az újbóli felkorbácsolását, amely tavaly októberben Dúró Dóra könyvdarálásával rajtolt, és a miniszterelnök emlékezetes rádiónyilatkozásával ért az akkori csúcsára. „Hagyják békén a gyerekeinket!” – mondta Orbán, tudatosan összemosva a homoszexualitást a pedofíliával, egyúttal kijelölve egy új Fidesz-kampány csapásirányát.

Csakhogy ősszel a járvány elsodorta a vezér útmutatását, de annyira, hogy azt csak a most elfogadott „pedofiltörvénnyel” lehetett visszahozni a közéletbe. A késlekedést pedig durvulással próbálták kompenzálni, így a törvény bizonyos passzusainak már sokkal több köze van a homoszexualitást bűnözésként kezelő uszítókhoz, mint a gyerekek bármiféle tényleges vagy vélelmezett védelméhez, sőt valójában a könyvdarálók és embervadászok számára készíti elő a terepet. Például azzal, hogy megtiltja a homoszexualitást érintő tartalmak megjelenítését 18 éven aluliak számára, még azt is, hogy az iskolában felvilágosító céllal beszéljenek erről. Nincs mit szépíteni, Orbán a törvénnyel egyszerűen szabadjára engedte a homofóbiát, aminek (ordító példa rá Oroszország) beláthatatlan következményei lehetnek – és lesznek is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.