A szerk.

Provokátorok!

A szerk.

Fél térdre ereszkedve tiltakoztak a rasszizmus és a kirekesztés ellen az ír fociválogatott tagjai a múlt keddi Magyarország–Írország felkészülési meccs előtt. A magyar játékosok állva maradtak, és a mezükön lévő Respect feliratra mutattak, közben a Szusza Ferenc Stadion nézőteréről hangos füttyszót és pfujolást lehetett hallani.

Az MLSZ előre bejelentette, hogy a magyar válogatott nem csatlakozik a futballvilágban – elsősorban Angliában – George Floyd tavaly áprilisi meggyilkolása után elterjedt térdelős kiálláshoz. Ezzel önmagában nem lenne gond, az Európa-bajnokságon is vannak csapatok, amelyek letérdelnek, és vannak, amelyek nem, továbbá vannak olyanok is, amelyek ugyan nem kezdeményezik a gesztust, de ha aktuális ellenfelük így szeretne véleményt nyilvánítani, akkor szolidaritásból velük tartanak (ilyen például Skócia). Bár az angol első osztályú bajnokságban a Floyd-gyilkosság óta minden meccs előtt térdelnek, az akció megítélése ott sem egyöntetűen pozitív. Egyes játékosok – így az Elefántcsontparton született Wilfried Zaha – és csapatok – például a Queens Park Rangers – azért hagytak fel a meccs előtti térdeléssel, mert üres rutinnak érezték, amitől a feketék helyzete még a labdarúgáson belül sem javult (továbbra is nagyon kevés a színes bőrű edző vagy klubvezető). A brit (szélső)jobboldalon is sokan ellenzik a térdelést, mert azt a szerintük „marxista” Black Lives Matter mozgalommal azonosítják; a BLM-ellenesség olyan erős a szigetországban, hogy szurkolók egy csoportja néhány mérkőzésen még a saját válogatottját is kifütyülte a térdelés alatt.

A magyar szövetséget gyaníthatóan nem ilyen stratégiai vagy ideológiai megfontolások vezették, hanem a szimpla gyávaság, erre utal, hogy a térdeléstől való tartózkodást hazug módon az UEFA és a FIFA szabályaival magyarázták, holott a két szervezet egyértelművé tette, hogy ha a játékosok így szeretnének tiltakozni, akkor nyugodtan megtehetik. Az MLSZ az írek kifütyülése után sem merte elítélni a szurkolókat, még annyit se mondtak, hogy legközelebb ne csinálják. Pedig gondoljunk bármit a térdelés hasznosságáról, a rasszizmus ellen küzdő játékosok őszinte elkötelezettségét nem lehet megkérdőjelezni. Kifütyülésük sportszerűtlen, ostoba bunkóság, és bár a fütyülésnek nyilván nem minden szurkoló esetében volt rasszista motivációja, az írek színes bőrű játékosai joggal érezhették személyük elleni támadásnak a magyar közönség reakcióját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.