A szerk.

Provokátorok!

A szerk.

Fél térdre ereszkedve tiltakoztak a rasszizmus és a kirekesztés ellen az ír fociválogatott tagjai a múlt keddi Magyarország–Írország felkészülési meccs előtt. A magyar játékosok állva maradtak, és a mezükön lévő Respect feliratra mutattak, közben a Szusza Ferenc Stadion nézőteréről hangos füttyszót és pfujolást lehetett hallani.

Az MLSZ előre bejelentette, hogy a magyar válogatott nem csatlakozik a futballvilágban – elsősorban Angliában – George Floyd tavaly áprilisi meggyilkolása után elterjedt térdelős kiálláshoz. Ezzel önmagában nem lenne gond, az Európa-bajnokságon is vannak csapatok, amelyek letérdelnek, és vannak, amelyek nem, továbbá vannak olyanok is, amelyek ugyan nem kezdeményezik a gesztust, de ha aktuális ellenfelük így szeretne véleményt nyilvánítani, akkor szolidaritásból velük tartanak (ilyen például Skócia). Bár az angol első osztályú bajnokságban a Floyd-gyilkosság óta minden meccs előtt térdelnek, az akció megítélése ott sem egyöntetűen pozitív. Egyes játékosok – így az Elefántcsontparton született Wilfried Zaha – és csapatok – például a Queens Park Rangers – azért hagytak fel a meccs előtti térdeléssel, mert üres rutinnak érezték, amitől a feketék helyzete még a labdarúgáson belül sem javult (továbbra is nagyon kevés a színes bőrű edző vagy klubvezető). A brit (szélső)jobboldalon is sokan ellenzik a térdelést, mert azt a szerintük „marxista” Black Lives Matter mozgalommal azonosítják; a BLM-ellenesség olyan erős a szigetországban, hogy szurkolók egy csoportja néhány mérkőzésen még a saját válogatottját is kifütyülte a térdelés alatt.

A magyar szövetséget gyaníthatóan nem ilyen stratégiai vagy ideológiai megfontolások vezették, hanem a szimpla gyávaság, erre utal, hogy a térdeléstől való tartózkodást hazug módon az UEFA és a FIFA szabályaival magyarázták, holott a két szervezet egyértelművé tette, hogy ha a játékosok így szeretnének tiltakozni, akkor nyugodtan megtehetik. Az MLSZ az írek kifütyülése után sem merte elítélni a szurkolókat, még annyit se mondtak, hogy legközelebb ne csinálják. Pedig gondoljunk bármit a térdelés hasznosságáról, a rasszizmus ellen küzdő játékosok őszinte elkötelezettségét nem lehet megkérdőjelezni. Kifütyülésük sportszerűtlen, ostoba bunkóság, és bár a fütyülésnek nyilván nem minden szurkoló esetében volt rasszista motivációja, az írek színes bőrű játékosai joggal érezhették személyük elleni támadásnak a magyar közönség reakcióját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.