E szép szavakat tavaly decemberben, a Roma Koordinációs Tanács ülésén mondotta Balog Zoltán egykori miniszter és romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos, hozzátéve azt is, hogy „ma már versenyeznek az önkormányzatok a rehabilitációs programokért”, és „a roma világ szinte minden mutatójában, főleg a foglalkoztatás terén jelentős javulást értek el”.
Balog Zoltán természetesen nem ejtette ki a száján a közmunkás szót, és azt sem részletezte, hogy hányan lehetnek azon roma honfitársaink, akik a Fidesz-kormány hatalomra kerülése óta az árokpucolásnál komolyabb munkát találtak, iskolába mehettek, továbbképezték őket és így tovább. Ha ez történt volna az elmúlt nyolc és fél évben, arról az exminiszter is büszkén megemlékezett volna, és az is valószínű, hogy pár hónappal később, már idén február 22-én nem azt mondja Orbán Viktor a rádióban, hogy Balog közreműködésével „lesz egy nagy átfogó cigány, roma felzárkóztatási program, amit meg fogunk indítani a következő időszakban”, melynek a részleteit „még legalább egy-két hónapig azonban reszelgetnünk kell”.
Úgy tűnik, jócskán reszelgettek a részleteken, hiszen április 9-én már arról tudósított a Magyar Nemzet, hogy „Balog Zoltán romaügyi miniszterelnöki biztos megbízatása megszűnik, és az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság átköltözik a Belügyminisztériumba, hogy a kormánybiztossal együttműködve onnan folytassák programjaik lebonyolítását”.
Persze Balogot nem dobta ki senki, ó dehogy! Ő maga mondta március elején, az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy neki csak „a romák felzárkóztatásával kapcsolatos összegzés és a javaslatok kidolgozása” volt a feladata, így „a végére ért a megbízatása”, sőt még azt is hozzátette, hogy „egy kormánymegbízottnak kell átvennie a terepet, aki koordinálja, irányítja a tárcák közötti együttműködést”. Csakhogy egyelőre semmi hír afelől, hogy hogyan képzelik a jövőben ezt az együttműködést Pintér Sándor főnöksége alatt.
Nos, ehhez mérten már az is komoly előrelépésnek tűnik, hogy április 30-án megjelent egy pályázati felhívás, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság jegyez „a középfokú intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai befejezésének elősegítésére, és a rendőri pálya választásának ösztönzésére”. A felhívásra azok jelentkezhetnek, akik középiskolai tanulmányaik után valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára jelentkeznek, emellett egyéb feltételeket is szabnak: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, egészségügyi alkalmasság stb. Illetőleg ezt: „kifogástalan életvitel a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyásolástól mentes ellátását nem veszélyezteti”. De mivel arra nem tér ki a pályázat, hogy ezt hogyan lehet igazolni – a részeges nagybácsi például kizáró ok? –, akár azt is lehet feltételezni, hogy a legvégén az dönt, hogy kinek szimpatikus a képe.
Ráadásul mindezt igen megalázóan alacsony ösztöndíjért kérik cserébe: „a diákotthoni, vagy kollégiumi szállásköltség és a menzai ellátás költségei” mellett tanévenként 25 ezer forint ruházkodási segélyt és 4500 forint tanszersegélyt ajánlanak, illetőleg bizonyítványtól függően még havi 2000–5000 forintot. Betűvel: havi kétezer-ötezer.
Ilyen feltételek mellett azon sem lepődhetnénk meg, ha senki sem jelentkezne, bár azt valószínűleg nem írja majd meg a Magyar Nemzet. De miért is írná? A lényeg úgyis az, hogy el lehessen mondani: mindent megteszünk a romák felzárkóztatásáért.
