Az utóbbi napok tapasztalatai szerint a mondott falak elég jól eltakarják a haza vizsla szeme elől, hisz’ ha nem így lenne, a haza most a porban fetrengene fájdalmában vagy a röhögéstől, de semmi. Senkinek a szeme nem rebben, Áder János meg kilométerekről szagolja alulról a Nemzeti Ingerküszöböt. De tényleg, mennyire kell hü… milyen fokú inkompetenciát kell mutatnia egy államfőnek ahhoz Magyarországon, hogy az széles néprétegeknek is feltűnjön?
A mi elnökeink szeretnek levelezni, bár mondhatnánk úgy is, hogy Orbán Viktor elnökei szeretnek levelezni. Schmitt Pál, a magyar nyelv őszinte tisztelője, ő is fűnek-fának írt leveleket. Kiterjedt ez irányú munkásságából hirtelen egy mű ugrik be, 2011 szeptemberében írta Orbán Viktornak. Gyaníthatóan hirtelen felindultságból, ne szépítsük, berágott és tollat ragadott. Az bosszantotta fel, hogy Kertész Ákos lealattvalózta a magyart, amúgy jó genetikusan, az Amerikai Népszavában. Schmitt akkor azt írta a főnöknek, hogy ha nem veszi tolakodásnak, alkosson már valami törvényt, amivel vissza lehet venni az ilyen kapcabetyároktól a Kossuth-díjukat. Nem fogják elhinni, másnap nem az Amerikai Népszava, de még csak nem is a Thököly úti Népszava, hanem a Magyar Nemzet verte bele az államfő orrát, hogy kinek mi is itt a dolga. „A kitüntető cím adományozásáról szóló törvény szövege szerint egyébként a kormány előterjesztésére a köztársasági elnök vonhatja vissza a Kossuth-díjat attól, aki arra érdemtelenné vált” – írta a Nemzet; s hol volt még akkor az Orbán–Simicska-háború! Még Schmitt elcsapatása is csak valahol a holdban körvonalazódott.
Magyarország elnökének a munkáját egy nagyobbacska sereglet segítette már akkor is, segíti most is. Anno egy sem tudta közülük, hogy van már egy ilyen törvény, s a szerint mi lenne a dolga az államfőnek. Maga az államfő sem tudta.
Azóta szerencsére Orbán elnököt váltott maga alatt, s feltehetően a stábot is megszidták, így hasonló dolog nyilván nem fordulhat elő, még akkor sem, ha Áder János is eléggé szeret levelezni. A minap is írt egyet, egyenesen az Ország Házába, a frakcióvezetőknek… Most meséljük el, mi van benne? Ugyanez.
Aláírtam, kihirdettem egy törvényt úgy, hogy gőzöm sem volt, mi van benne, mert ún. salátatörvény volt, ami a mi politikusi szlengünkben, ugye, azt jelenti, hogy aláírás előtt elolvasni tilos és életveszélyes. Nem csak nekem tilos, a stábomnak is, ez természetes. De most, hogy azon hörög a fél világ, hogy Orbán már a napelemeket is abuzálja, nekem is feltűnt, ti frakcióvezetők persze csak kussoltatok, amiből is két tanulság származik. Az egyik az, hogy próbáljuk meg visszacsinálni, hogy hogyan, azt nem tudom, mert amit nem írok alá, azzal is kitörlik és visszaküldik, s írhatom alá úgy. Olykor épp a kitörölt résznél. Amit meg már aláírtam, kihirdettem, azt hogy kérjem már vissza? A másik meg az, hogy ne küldjetek ide nekem több salátatörvényt 25 év után, ti frakcióvezetők, mert akkor majd biztosan elolvasom a többit, amit ideküldtök, stábom dettó.
Most tegye mindenki gyorsan a szívére a kezét, s mondja meg, mi lenne akkor, ha Áder János elolvasná a hozzá benyújtott törvényeket? Legfeljebb annyi, hogy talán rájön, nincs is olyan ombudsman, mint akit felelősként nevezett meg ebben a szerencsétlen napelem-históriáról írt episztolájában. Aki meg van, annak arra nincsen joga, amit Áder szerint tennie kellett volna – a másiknak, a nem létezőnek.
Tehát a kérdés ezek után égetőbb, mint valaha: mennyire kell hü… milyen fokú inkompetenciát kell mutatnia egy államfőnek ahhoz Magyarországon, hogy az széles néprétegeknek is feltűnjön, és szemére lobbantsák tökéletes alkalmatlanságát?
Talán lophatna valamit Áder is. Csak diplomát ne. Ehhez? Minek?
