Röviden összefoglaljuk a parlamenti ellenzék elmúlt néhány napját. A Jobbik alelnöke, aki, mint Kövér László a Fideszben, egyfajta Vesta-szűzként őrzi szervezete eredeti értékeit (a Jobbik esetében: rasszizmus, xenofóbia etc.), elvhű módon, elnökválasztási veresége előtt és után is a kormánypárti propagandakiadványok föltűnő rokonszenvétől kísérve úgy szidalmazta Vona Gábor leköszönt elnök ún. néppártosodási stratégiáját, ahogy a csövön kifért.

Majd pünkösd áldott ünnepe után Toroczkai László bejelentette, hogy a Jobbikon belül külön frakciót alapít Mi magunk (írül: Sinn Féin, ami az IRA nevű – megengedjük: obsitos – terrorszervezet parlamenti szárnyának a neve) munkacímmel. Az új, vonista többségű vezetés ezt elutasította, és azt is mondotta, hogy ha Toroczkai nem is a Fidesz bábja (dehogy állítanak ők ilyet), minden cselekedete a Jobbikot szalonellenzékivé átformálni igyekvő Fidesz érdekeit szolgálja.

Demokratikus pártjaink környékén is mozog a csalit. Már nem csak egymást izélgetik a bokorban, de saját magukat is! Elébb az egyik nemigen létező párt országgyűlési frakcióját robbantja szét egy másik egyáltalán nem létező párt egy szem országgyűlési képviselője, aztán ezzel összefüggésben felszínre bukik egy zavaros pénzügyi szándéknyilatkozat, amelyet a reménybeli donor MSZP elnökeként Molnár Gyula, a megsegítendő Liberálisok vezetőjeként pedig Fodor Gábor jegyez, de aláfirkantotta Karácsony Gergely is, a választási pártszövetségből a P(árbeszéd) első embere. De miért adott (volna) pénzt Fodornak Molnár? Egyáltalán: mit keresett ott, vagy bárhol, bármikor, Fodor nem létező pártja? (Mit keresett ott már 2014-ben? Ki hívta és miért? Ez a nem-párt a Párbeszéddel ellentétben még csak mérhető teljesítményű politikust sem tud felmutatni.) Már ekkor is kapkodtuk a fejünket, pedig még nem is tudtuk, hogy Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető arról tájékoztatja a közönséget: a szocpárt illetékes testületei fegyelmi eljárást kezdeményeznek a pártelnök ellen. Minimális rosszindulat kéne csak azon szórakozni, hogy miután a beépített Fidesz-előmozdítónak elkönyvelt Fodor lecsapni próbálta a parlamenti ellenzék egyébként is csekély mozgásterét (kevesebb frakció, kevesebb országgyűlési poszt, kevesebb pénz), összetűzött az MSZP két latens Fidesz-sejtje is. A polgármesterkedése idején nyélbe ütött némely üzlete miatt rövid pórázon tartott Molnárt betámadta a Fidesszel üzletelő, és a kormánypárt kegyelméből a baloldalon még mindig tényező egykori pártpénztárnok, Puch László embere, Tóth frakcióvezető! Mindez persze alap nélküli összeesküvés-elmélet, mi más is lenne.

A Jobbikban talán tisztább a kép. A Fidesznek nem érdeke, hogy egy akár csak névleg is mérsékelt jobboldali néppárt megjelenjék mellette – ezért tett meg mindent a 90-es évek második felében az MDF fölbomlasztásáért, és ezért kényszerítette bele bő évtizede a neki nyíltan hadat üzenő maradék MDF vezetőit a máig tartó bírósági eljárásba. Akár be van kötve közvetlenül a Fideszbe (vagy valamely Fidesz kontrollálta állami szervbe) Toroczkai, akár nincs, a pártban maradása a Jobbik tartós politikai impotenciájához vezet. Hasonló a helyzet a baloldalon is, ahol, fogalmazzunk így, túl sok véletlen egybeesés erősíti a Fidesz- és NER-kompatibilitás gyanúját – amíg ez a helyzet nem rendeződik, érdemi ellenzéki politizálásra esélyük sincs.

Pedig, ha már fölvették az országgyűlési mandátumukat, ez lenne a minimum. És feladat lenne éppen – hisz egy parlamenti képviselőnek még mindig bármelyikünknél jobbak az esélyei a hatalom ellenőrzésére. A közkeletű hülyeséggel szemben ugyanis, miszerint a választók leváltották volna az ellenzéket, az a 2 millió 600 ezernél több szavazat éppen e célból, a NER ellenében érkezett az ellenzéki pártokra.