A szerk.

Maga az ellenzék

A szerk.

Röviden összefoglaljuk a parlamenti ellenzék elmúlt néhány napját. A Jobbik alelnöke, aki, mint Kövér László a Fideszben, egyfajta Vesta-szűzként őrzi szervezete eredeti értékeit (a Jobbik esetében: rasszizmus, xenofóbia etc.), elvhű módon, elnökválasztási veresége előtt és után is a kormánypárti propagandakiadványok föltűnő rokonszenvétől kísérve úgy szidalmazta Vona Gábor leköszönt elnök ún. néppártosodási stratégiáját, ahogy a csövön kifért.

Majd pünkösd áldott ünnepe után Toroczkai László bejelentette, hogy a Jobbikon belül külön frakciót alapít Mi magunk (írül: Sinn Féin, ami az IRA nevű – megengedjük: obsitos – terrorszervezet parlamenti szárnyának a neve) munkacímmel. Az új, vonista többségű vezetés ezt elutasította, és azt is mondotta, hogy ha Toroczkai nem is a Fidesz bábja (dehogy állítanak ők ilyet), minden cselekedete a Jobbikot szalonellenzékivé átformálni igyekvő Fidesz érdekeit szolgálja.

Demokratikus pártjaink környékén is mozog a csalit. Már nem csak egymást izélgetik a bokorban, de saját magukat is! Elébb az egyik nemigen létező párt országgyűlési frakcióját robbantja szét egy másik egyáltalán nem létező párt egy szem országgyűlési képviselője, aztán ezzel összefüggésben felszínre bukik egy zavaros pénzügyi szándéknyilatkozat, amelyet a reménybeli donor MSZP elnökeként Molnár Gyula, a megsegítendő Liberálisok vezetőjeként pedig Fodor Gábor jegyez, de aláfirkantotta Karácsony Gergely is, a választási pártszövetségből a P(árbeszéd) első embere. De miért adott (volna) pénzt Fodornak Molnár? Egyáltalán: mit keresett ott, vagy bárhol, bármikor, Fodor nem létező pártja? (Mit keresett ott már 2014-ben? Ki hívta és miért? Ez a nem-párt a Párbeszéddel ellentétben még csak mérhető teljesítményű politikust sem tud felmutatni.) Már ekkor is kapkodtuk a fejünket, pedig még nem is tudtuk, hogy Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető arról tájékoztatja a közönséget: a szocpárt illetékes testületei fegyelmi eljárást kezdeményeznek a pártelnök ellen. Minimális rosszindulat kéne csak azon szórakozni, hogy miután a beépített Fidesz-előmozdítónak elkönyvelt Fodor lecsapni próbálta a parlamenti ellenzék egyébként is csekély mozgásterét (kevesebb frakció, kevesebb országgyűlési poszt, kevesebb pénz), összetűzött az MSZP két latens Fidesz-sejtje is. A polgármesterkedése idején nyélbe ütött némely üzlete miatt rövid pórázon tartott Molnárt betámadta a Fidesszel üzletelő, és a kormánypárt kegyelméből a baloldalon még mindig tényező egykori pártpénztárnok, Puch László embere, Tóth frakcióvezető! Mindez persze alap nélküli összeesküvés-elmélet, mi más is lenne.

A Jobbikban talán tisztább a kép. A Fidesznek nem érdeke, hogy egy akár csak névleg is mérsékelt jobboldali néppárt megjelenjék mellette – ezért tett meg mindent a 90-es évek második felében az MDF fölbomlasztásáért, és ezért kényszerítette bele bő évtizede a neki nyíltan hadat üzenő maradék MDF vezetőit a máig tartó bírósági eljárásba. Akár be van kötve közvetlenül a Fideszbe (vagy valamely Fidesz kontrollálta állami szervbe) Toroczkai, akár nincs, a pártban maradása a Jobbik tartós politikai impotenciájához vezet. Hasonló a helyzet a baloldalon is, ahol, fogalmazzunk így, túl sok véletlen egybeesés erősíti a Fidesz- és NER-kompatibilitás gyanúját – amíg ez a helyzet nem rendeződik, érdemi ellenzéki politizálásra esélyük sincs.

Pedig, ha már fölvették az országgyűlési mandátumukat, ez lenne a minimum. És feladat lenne éppen – hisz egy parlamenti képviselőnek még mindig bármelyikünknél jobbak az esélyei a hatalom ellenőrzésére. A közkeletű hülyeséggel szemben ugyanis, miszerint a választók leváltották volna az ellenzéket, az a 2 millió 600 ezernél több szavazat éppen e célból, a NER ellenében érkezett az ellenzéki pártokra.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.