A szerk.

Megint egy eurósaller

A szerk.

A maga módján bemosott egyet az unió, most történetesen az Európai Unió Bírósága a kétharmadnak: életkoralapú diszkriminációnak, és ezért az uniós jog megsértésének ítélte a bírák idő előtti nyugdíjazását. Ez a döntés csak megerősíti a magyar Alkotmánybíróság nyári ítéletét, mely alkotmányellenesnek minősítette, és visszamenőlegesen is megsemmisítette a vonatkozó törvényi előírásokat.

Az eljárás jogi részleteit mérsékelt vehemenciával tukmálnánk önökre. A magyar kormány előadta majd' az összes itthon hangoztatott érvét, például azt a mókás állítást, hogy tulajdonképpen csak a pozitív diszkrimináció megszüntetéséről van szó, hiszen a közszférában 62 év a nyugdíjkorhatár, míg az ügyészek és bírák ráértek 70 évesen levonulni. A vicceskedés avval folytatódott, hogy az idő előtti nyugdíjazás tulajdonképpen munkahelyteremtés a fiataloknak, az iparági korösszetételt javítja, ami méltánylandó cél. Az itthoni repertoárból egyedül a komcsizás nem fért a luxembourgi kofferbe, ami azért sajnálatos, mert épp ez az érv (az "átmenet zavaros évtizedei" alatt a hivatalukban felejtődött "komcsi bírókról" szóló) áll legközelebb a magyar bíróságok lefejezésének valódi motivációjához, a politikai irányultságú tisztogatáshoz. Sőt, még az is lehet, hogy Orbánék a bírói hatalmi ág legyűrése közben el is hiszik azt, hogy tényleg a bolsevikokkal számolnak le - úgy sokkal könnyebb a hadművelettel járó lelki terheket elviselni. Viszont az is tény, hogy a komcsizás az Európai Bíróságon pont annak mutatkozott volna, ami: a politikai patológia egyik súlyos tünetének. A sok parókás doctor juris csak pislogott volna az ajtó felé, hogy merre tud elmenekülni, ha az alperes dühöngeni kezd. A magyar kormány részéről dicséretes önmérsékletre és -ismeretre vall, hogy ettől megkímélte a t. bíróságot. Azt sem részleteznénk, hogy a bíróság pontosan milyen érveléssel verte le derék kormányunkat, legyen elég annyi, hogy nem szabad életkor alapján munkavállalói csoportokat alapos és jó indokok nélkül diszkriminálni, és ha mégis ezt teszik, végképp nem szabad ezt időben nem közölni az érintettekkel. (Mivel az unió bíróságán nem komplett hülyék ülnek, kiröhögték a fiatalok munkahelyteremtéséről szóló okfejtést is.)

Ezek érdekes munkajogi megfontolások - de hogy közük lenne ahhoz, ami ebben az országban a magyar bírói karral, a végrehajtói és törvényhozói hatalomtól független hatalmi ággal történt, hogy érintenék a majd' 300 magas beosztású bíró elküldésének lényegét, az a legnagyobb jóakarattal sem állítható. Aminek az elsődleges oka nem abban van, hogy az Európai Bizottságban vagy akár a bíróságon ne értenék Orbán mesterkedéseit. Hanem abban, hogy az uniós joganyag - az unió - ezt a helyzetet, a bíróságok elleni frontális támadást képtelen kezelni. Ha egy nemzeti kormány, parlamenti többség, zsebcézár nemzeti hatáskörben, s. k. szét akarja verni saját független igazságszolgáltatását, és ezért a saját választói nem küldik el a búsba, hát, sorry, Entschuldigung, je m'excuse, evvel nem tudunk mit kezdeni. (Amit jogi értelemben mégis tudtak volna - hogy tudniillik az alapszerződés 7. cikkére, az alapvető demokratikus értékek megsértésére hivatkozva felfüggesztik hazánk uniós tagságát -, azt politikailag nem lehetett megtenni. Ez ugyanis a nuclear option, a végső csapás és a végső fenyegetés, amire nem volt még precedens, és senki nem is szeretné, hogy legyen: ennyit Magyarország az unióban senkinek nem ér meg). Ezért kellett kerülő úton támadni, ezért kellett ezt a jogi és diplomáciai színjátékot eljátszani: mintha holmi munkahelyi diszkriminációról, és nem a demokrácia egyik szerfölött érzékeny pontjára, a végrehajtó hatalom egyik fontos ellensúlyára mért csapásról lenne szó.

Hogy aztán ebben az unió töketlenségét lássuk-e, vagy épp ellenkezőleg, azt értékeljük nagyra, hogy legalább valamit megpróbáltak, döntse el, akinek három anyja van, és soha nem szólították még úgy, hogy "vádlott, álljon fel". Az is valószínű, hogy a bíróság ítélete a dolog érdemét tekintve annyi, mint halottnak a csók. A bírák nyugdíjazását Handó Tünde már ügyesen, fürgén azelőtt elkezdte, hogy akár az Alkotmánybíróság hozzászagolt volna a kérdéshez. Most vagy visszafoglalkoztatják az elküldött kádereket, vagy az érintettek ezt a bíróságon perlik ki maguknak; esetleg beérik némi kártérítéssel - de az eredeti állapot aligha állítható vissza. Orbán megcsinálta azt, amit kitervelt. De sokra, ne tévedjünk, nem jut vele. A bíróságok bedarálása nem fog ilyen egyszerűen menni; Orbánt pedig megint megalázták. Nem Magyarországot: Orbán Viktort. Megint nekiment egy falnak. Ha el is osonna mellette - az már a mi dolgunk, hogy ne hagyjuk.

(És hogy a luxembourgi tanács döntése betalálhatott, arról magától Orbántól szerezhettünk tudomást: akkor, amikor a mi kis vademberünk dühét egy furcsa metaforába szublimálta. Orbán kedden egy sajtótájékoztatón a tanács tagjait a rá jellemző szertelen költői fantáziával afféle perverz sintérekhez hasonlította: "Régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják. Itt most ezzel a helyzettel állunk szemben." Milyen régen? És hol? Önök láttak már olyat, hogy valaki döglött kutyát ütlegel? Képzeltek-e valaha ilyet?)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.