A szerk.

Megint ment

A szerk.

A bankok erkölcsi kötelessége (ah, ismét a morál!) változtatni úgy a devizahitel-szerződéseken, hogy azok az ügyfelek javára módosuljanak.

Ha ezt november 1-jéig nem teszik meg, a kormány lép, mégpedig méltányosan, azaz a devizahitelesek összességében - figyelem, nem várt fordulat - nem járhatnak jobban azoknál, akik forinthitelt vettek föl hajdanán, vagy akik egyáltalán nem vettek föl semmilyen hitelt - ez a lényege a tárgyban tett múlt heti fideszes nyilatkozatoknak (Orbán, Rogán). Ennek a szövegnek az égvilágon semmi értelme nincs, már ha elfogadjuk, hogy létező magánjogi szerződésekről releváns véleményt formálni csakis a hatályos törvényeket figyelembe véve lehet.

A Fidesz évek óta menti a devizahiteleseket; egyik elképzelés rosszabb volt, mint a másik, az eredmény nem is lehetett más, mint kudarc. Érvek eddig sem voltak, és most sincsenek amellett, hogy miért az adófizetők teljes közössége állja annak a számláját, hogy sokan a reális lehetőségeikhez képest mertek túl nagyot álmodni (az indokoltnál nagyobb kockázatot vállalva ezzel). Nem is lehetnek, hiszen a devizahitelezés gondját ez a kormány soha nem a törvények és a közgazdasági ésszerűség alapján kívánta rendezni, hanem permanens kampánybeszédekkel. Nyomta, nyomta, aztán amikor az aktuális süketelésről kiderült, hogy az tényleg szimpla süketelés, újabb dumával állt elő. Átgondoltság, reális elképzelés híján a nagy mentőakció mára leplezetlen fenyegetésbe torkollott, megtámogatva a szokásos giccses-harcias nacionalista retorikával. (Eddig a bankokhoz meg a multikhoz alkalmazkodtak a magyarok, de ennek vége, mert nekem ekkora a bránerem, úgyhogy most már a bankoknak meg a multiknak kell alkalmazkodniuk a magyarokhoz - Orbán állításának körülbelül ez a valódi tartalma.)

A hangnem ugyan durvult, a metódus viszont a régi. Orbán elkötelezte magát a devizahitelesek megmentése mellett, tehát valamennyire muszáj megmenteni őket. (A nyakában liheg a Jobbik, amelynek hívei a "bankároknak" szánt akasztófákkal járták a fővárost - Orbánnak ezt kell überelnie a szélsőjobbos szavazatokért folytatott versenyben.) Ennek a költségét utolsó lépcsőben (a megemelt banki szolgáltatások díjával például) nyilvánvalóan a polgárok állják majd. Ez történt eddig minden más fronton is: a kormány a saját elcseszett ötleteit, gazdaságpolitikai ámokfutását részben a nagyvállalatokkal (nota bene: a magyar munkavállalókat foglalkoztató multikkal) fizettette meg a különadók formájában, akik veszteségeiket mérséklendő emelték (emelik) szolgáltatásaik, termékeik árait. A rezsicsökkentés dettó: a lakossági rezsiárak lefaragásáért végül ugyancsak a fogyasztók fizetnek, mégpedig a rezsicsökkentés miatt magasabb gáz- és áramárat fizető ipari fogyasztók szolgáltatásainak, termékeinek a drágulása miatt.

Nem bonyolult ez, gondolhatták a kormánypártok környékén, mással kell elvitetni a balhét. Nem bonyolult ez, gondolhatja egyre több választó, a kormány velünk viteti el a saját balhéit. Nem véletlen hát, hogy Orbánék most udvarolnak azoknak, akiknek kezd elegük lenni a devizahitel-ügyi, meg a mindenféle jelenkori magyar szabadságharcból; ezért akar a kormány "méltányos" lenni azokkal, akiknek nincsenek is devizahiteleik. Akik a "jobban teljesítünk" duma, meg az országot elárasztó plakátokról idülten vigyorgó megannyi boldog magyar ember látványa ellenére hónapról hónapra azzal szembesülnek, hogy egyre nehezebben jönnek ki a fizetésükből.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.