A hasonló, önterápiás jellegű események gyakoriak a Fidesz-univerzumban, e műfaj mintaprodukciója az ún. „évértékelő”, amikor maga a miniszterelnök tart szentbeszédet híveinek, rendszerint arról, hogy az emberek itthon, külföldön és másutt egyszerűen összehugyozzák magukat mindazon csoda láttán, ami 2010 óta Magyarországon napról napra megtörténik. Hasonló tenorban szólalt meg hétfőn Szijjártó is, midőn arról értekezett, hogy „a transzatlanti buborékon kívül elsöprő többségben van az a békepárti álláspont, amit mi is képviselünk. Mindaddig, amíg ez a globális többség megvan, addig van remény arra, hogy ezt a háborút minél hamarabb le lehet zárni, és egy olyan békemegállapodás jön létre, ami hosszú távon…” bla, bla, bla.
Mindez szinte szót sem érdemelne – ám a díszleten megakadt a szemünk. A külügyminiszter két méretes térkép előtt szónokolt, melyek Csonka-Magyarország erősen kihúzott határain túl jelölték az „igazi” Magyarország határait is. Halványabban, de azért jól kivehetően. Szijjártó e dekoráció előtt nyomta a szöveget a magyar békevágyról és a mielőbbi békekötés óhajáról.
Ez a békekötés Ukrajna területi integritásának a feladásával járna, és ezzel a magyar kormány is tökéletesen tisztában van. E hamis békevágyat pedig azért különösen visszatetsző egy (sőt mindjárt kettő) Nagy-Magyarország sziluett előtt kürtölni világgá, mert tavaly február óta az oroszok már nemegyszer fölajánlották Kárpátalját Magyarországnak: Ukrajna kisvártatva felszámolódik, ti vigyétek Munkácsot meg a Vereckei-szorost.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
