A szerk.

Mindig a rossz oldalon, mindig ugyanazért

A szerk.

A Várkert Bazárban tartották hétfőn a Fidesz Parlamenti Szalon című rendezvényét. Az egybegyűlteket Kocsis Máté frakcióvezető köszöntötte, nívós szórakoztatásukról a kormányoldalon futtatott fiatal énekesnő gondoskodott, az est fénypontja pedig Szijjártó Péter külügyminiszter beszéde volt.

A hasonló, önterápiás jellegű események gyakoriak a Fidesz-univerzumban, e műfaj mintaprodukciója az ún. „évértékelő”, amikor maga a miniszterelnök tart szentbeszédet híveinek, rendszerint arról, hogy az emberek itthon, külföldön és másutt egyszerűen összehugyozzák magukat mindazon csoda láttán, ami 2010 óta Magyarországon napról napra megtörténik. Hasonló tenorban szólalt meg hétfőn Szijjártó is, midőn arról értekezett, hogy „a transzatlanti buborékon kívül elsöprő többségben van az a békepárti álláspont, amit mi is képviselünk. Mindaddig, amíg ez a globális többség megvan, addig van remény arra, hogy ezt a háborút minél hamarabb le lehet zárni, és egy olyan békemegállapodás jön létre, ami hosszú távon…” bla, bla, bla.

Mindez szinte szót sem érdemelne – ám a díszleten megakadt a szemünk. A külügyminiszter két méretes térkép előtt szónokolt, melyek Csonka-Magyarország erősen kihúzott határain túl jelölték az „igazi” Magyarország határait is. Halványabban, de azért jól kivehetően. Szijjártó e dekoráció előtt nyomta a szöveget a magyar békevágyról és a mielőbbi békekötés óhajáról.

Ez a békekötés Ukrajna területi integritásának a feladásával járna, és ezzel a magyar kormány is tökéletesen tisztában van. E hamis békevágyat pedig azért különösen visszatetsző egy (sőt mindjárt kettő) Nagy-Magyarország sziluett előtt kürtölni világgá, mert tavaly február óta az oroszok már nemegyszer fölajánlották Kárpátalját Magyarországnak: Ukrajna kisvártatva felszámolódik, ti vigyétek Munkácsot meg a Vereckei-szorost.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.