Péntek−szombati összejövetelükön az uniós tagországok állam- és kormányfői vagy megállapodnak az EU következő hétéves költségvetéséről (cirka 1100 milliárd euró) és a hozzácsapott helyreállítási csomagról (750 milliárd euró), vagy nem állapodnak meg, erről most nem bocsátkoznánk jóslatokba. A tárgyalások tétjének emelkedését viszont pontosan jelzi, hogy hirtelen még Orbán Viktornak is eszébe jutott, mekkora demokrata ő: arra utasította az Országgyűlés kormánypárti többségét, hogy az adja írásba, mely feltételek nem teljesülése esetén éljen miniszterelnöki vétójogával az uniós költségvetés szavazásán.
A parlamenten kedden átnyomott határozatnak közjogi jelentősége persze nincs, az Alaptörvény értelmében is Orbánnak mindössze annyi kötelezettsége lesz az uniós csúcson, hogy figyelembe vegye az Országgyűlés álláspontját (vagyis a fideszes többségét, vagyis a sajátját). A határozat mellesleg olyan feltételeket is szab az uniónak (7-es cikk szerinti eljárások lezárása, civil szervezetek kirekesztése az uniós támogatásokból), amelyek teljesülése gyakorlatilag kizárható, Orbán viszont előbb-utóbb kénytelen lesz rábólintani valamilyen megoldásra, az uniós költségvetés tartós hátráltatását aligha vállalná be.
A számszaki kérdéseken túl a miniszterelnök érzékelhetően az úgynevezett jogállamisági mechanizmusra érzékeny, s minthogy ez máig billegő része a megállapodásnak, a parlamenti határozat is a tervezett új szabályozás elleni fellépés fontosságát demonstrálja. Az Európai Bizottság még 2018-ban javasolta, hogy az uniós pénzek kifizetését a jövőben kössék bizonyos jogállami normák betartásához; az Európai Parlament benne is lenne, a labda a kormányokat tömörítő Tanácsnál pattog. A bizottsági javaslat elsősorban a jogállamiságnak a korrupcióellenes harccal összefüggő részére vonatkozik (bírói függetlenség, hatékony és politikailag semleges ügyészség, az összeférhetetlenségek kiküszöbölése a közigazgatásban), de elfogadása így is nagy előrelépés lenne a teljesen hatástalannak tűnő 7-es cikk szerinti eljáráshoz képest.
Míg a 7-es cikk alapján kivethető szankciókhoz teljes egyetértés kell a Tanácsban (azaz például a lengyel kormány bármikor megvédheti a magyart, és vice versa), az új jogállamisági mechanizmus alapján a Bizottság maga kezdeményezhetné az uniós pénzek kifizetésének felfüggesztését, amit a Tanács csak minősített többséggel írhatna felül. Legalábbis ez volt az eredeti elképzelés, amely a kormányok közötti megbeszéléseken már eddig is puhult – Charles Michel, az Európai Tanács elnöke februárban úgy módosította a javaslatot, hogy ne a szankciók megakadályozásához, hanem az elindításukhoz kelljen a minősített többség.
De ez is sokkal jobb lenne a jelenlegi semminél – nem véletlenül ágál ellene minden erejével a magyar kormány. A minősített többséget blokkoló kisebbséghez az uniós népesség minimum 35 százalékát reprezentáló kormányok támogatását kellene összeszedni Orbánnak (vagy Kaczyńskinek), ami nem magától értetődően megoldható feladat, különösen akkor nem, ha a négy legnagyobb tagállam (Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) támogatja az uniós pénzek megvonását az illiberális rezsimektől. A jogállamisági mechanizmus még felvizezett formájában is eszközt adna az EU kezébe, amellyel nyomás alatt tarthatná a közösség alapértékeit semmibe vevő tagállamokat. Hogy erre megvan-e a politikai akarat Európa erős embereiben (elsősorban persze a német kormányban), azt első körben az mutatja majd meg, mennyire vehemensen ragaszkodnak a jogállamisági fékhez a költségvetési alkudozások során.
