A szerk.

„Hajnalonként egy pékségben dolgozom.” „A helyi tévében műsorvezető vagyok.” „Ünnepnapokon ebédszállítás.” „Bébiszitterkedés.” „Gyerekeket szállítok sportfoglalkozásra háztól házig.”

Megint győztünk. A világ legnagyobb krimiszerzői, számos magasan képzett rendőr és még több gazember, szerencsétlen flótás, bűnös lélek próbálta már kitalálni, időt, energiát nem kímélve törte rajta a fejét, de az istennek sem sikerült megalkotni a tökéletes bűntényt. S akkor most jön egy szinte névtelen magyar fiú, dr. Lévai István Zoltán Belsőmajor telepről, és láss csodát, feltalálja! A magyarok mindig győznek.

„Ön sem diplomata, mégis van diplomata-útlevele” – vetette oda Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Vadai Ágnes DK-s képviselő azt tudakolta írásbeli kérdésében Szijjártó Péter minisztertől, hogy „hány olyan személy kapott diplomata-útlevelet, akinek az ilyen útlevéllel történő ellátását – rendkívül indokolt eset miatt – ön javasolta”.

„A miniszter úgy irányította a vasutat, mint egy terepasztal-kezelő” – írta Frisnyák Zsuzsa történész a Rákosi-korszak közlekedésügyi miniszteréről, Bebrits Lajosról. Azt is hozzátette, hogy „hirtelen haragú, impulzív ember” volt, aki „élő, eleven stílusban” fogalmazott, és aki efféle utasításokkal lepte meg a MÁV vezérigazgatóját: „Itt az ideje, hogy X igazgatót leváltsd. Legfeljebb Kelenföldre mehet váltókezelőnek.” A történész szerint Bebrits számára a vasút volt „az egyetlen közlekedési ágazat, melynek működési mechanizmusával – egy forgalmista szintjén – tisztában volt”.

Magyar tulajdonú szállodalánc indul hamarosan, amelynek egyes ausztriai és magyarországi hoteljeit a hvg.hu minapi cikke szerint az elmúlt hónapokban Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól vásárolta meg Zentai Péter érdekeltsége.

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Eddig okkal gondolhattuk, hogy a mohácsi csata tragikus és szégyenteljes vonatkozásai minden honfitársunk számára nyilvánvalóak.

„Még harcolunk, de testünk oly sovány. Testvér, segítsd a lebukottakat” – írta szegény József Attila abban a versében, amelyikért a legtöbb komcsizást kapta a mai hatalom mindenkori eszmetársaitól.

A kormányoldalon nem enyhül a Svédország NATO-csatlakozását kísérő elmebaj. Politikailag értelmezhetetlen megfontolásból a szuverenitására máskor oly kényes Orbán-kormány változatlanul úgy táncol az ügyben, ahogyan Erdoğan török elnök fütyül, de ő legalább tud mire hivatkozni: a Svédországba kivándorolt vagy menekült kurdok tízezreire Ankara potenciális veszélyforrásként tekint, és sehogyan sem bírja megemészteni, hogy a svédek ezt a kérdést a saját demokratikus meggyőződésük szerint kezelik.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A múlt héten kiderült, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a minisztereivel együtt nem nyaraló, keményen dolgozó miniszterelnök mégiscsak lubickolt kicsit az Adriai-tengerben.