A szerk.

Külön minden keretben, már az ecsetben

A szerk.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A bemutató és a jól alakuló nézettség izgalmában a Kincsem alkotói nagy kedvvel anekdotáztak a megvalósítás örömeiről és árnyoldalairól, s e mesketék legizmosabbika azt részletezte, hogy az akkori állami filmügyi főmameluk, Andrew G. Vajna milyen nagyon nem akarta, hogy a film főszerepét Nagy Ervin kapja. De aztán mégis sikerült valahogy „meggyőzni az Andyt”, s forrhatott az alkotói munka. Nem is lett volna semmiféle kázus, de a rendező Herendi Gábor szavai szerint ez „valahogy visszajutott Ervin fülébe, és azt hiszem, őt bántotta ez a dolog, és kikotyogta”. Ki és kotyogta, a lotyaszájú. A történet vége happy end, Nagy Ervin ugratta a lovat, nincs semmi látnivaló. Andrew G. Vajna regnálását – nem kis részben az ilyen adomák miatt – ma már sokan valamiféle aranykorként emlegetik, így nyilván könnyebb az élet vagy valami.

Csak Nagy Ervin nem tanult azóta sem.

Ő ma is ugyanolyan lotyaszájú, mint öt éve volt, hisz’ most az bírta „kikotyogni” Geszti Péter vlogjában, hogy Geszti valamelyik filmjében (Szia, Életem!; nevezett az egyik producere volt, s tavaly nyáron mutatták be – a szerk.) ő lett volna a főszereplő, de mivel az akkor regnáló gonosz állami filmfőpénztár azt mondta, hogy az áldott jó Andy megítélte pénzt nem adja oda, ha ragaszkodnak Nagy játékához, így némi őrlődés után le is cserélték valakire. Geszti szavaival „ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik két-három éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul­esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is”. Egy kis gyávaság, Geszti nem büszke rá, ezt is kimondta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.