A szerk.

Külön minden keretben, már az ecsetben

A szerk.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A bemutató és a jól alakuló nézettség izgalmában a Kincsem alkotói nagy kedvvel anekdotáztak a megvalósítás örömeiről és árnyoldalairól, s e mesketék legizmosabbika azt részletezte, hogy az akkori állami filmügyi főmameluk, Andrew G. Vajna milyen nagyon nem akarta, hogy a film főszerepét Nagy Ervin kapja. De aztán mégis sikerült valahogy „meggyőzni az Andyt”, s forrhatott az alkotói munka. Nem is lett volna semmiféle kázus, de a rendező Herendi Gábor szavai szerint ez „valahogy visszajutott Ervin fülébe, és azt hiszem, őt bántotta ez a dolog, és kikotyogta”. Ki és kotyogta, a lotyaszájú. A történet vége happy end, Nagy Ervin ugratta a lovat, nincs semmi látnivaló. Andrew G. Vajna regnálását – nem kis részben az ilyen adomák miatt – ma már sokan valamiféle aranykorként emlegetik, így nyilván könnyebb az élet vagy valami.

Csak Nagy Ervin nem tanult azóta sem.

Ő ma is ugyanolyan lotyaszájú, mint öt éve volt, hisz’ most az bírta „kikotyogni” Geszti Péter vlogjában, hogy Geszti valamelyik filmjében (Szia, Életem!; nevezett az egyik producere volt, s tavaly nyáron mutatták be – a szerk.) ő lett volna a főszereplő, de mivel az akkor regnáló gonosz állami filmfőpénztár azt mondta, hogy az áldott jó Andy megítélte pénzt nem adja oda, ha ragaszkodnak Nagy játékához, így némi őrlődés után le is cserélték valakire. Geszti szavaival „ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik két-három éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul­esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is”. Egy kis gyávaság, Geszti nem büszke rá, ezt is kimondta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.