A szerk.

Külön minden keretben, már az ecsetben

A szerk.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A bemutató és a jól alakuló nézettség izgalmában a Kincsem alkotói nagy kedvvel anekdotáztak a megvalósítás örömeiről és árnyoldalairól, s e mesketék legizmosabbika azt részletezte, hogy az akkori állami filmügyi főmameluk, Andrew G. Vajna milyen nagyon nem akarta, hogy a film főszerepét Nagy Ervin kapja. De aztán mégis sikerült valahogy „meggyőzni az Andyt”, s forrhatott az alkotói munka. Nem is lett volna semmiféle kázus, de a rendező Herendi Gábor szavai szerint ez „valahogy visszajutott Ervin fülébe, és azt hiszem, őt bántotta ez a dolog, és kikotyogta”. Ki és kotyogta, a lotyaszájú. A történet vége happy end, Nagy Ervin ugratta a lovat, nincs semmi látnivaló. Andrew G. Vajna regnálását – nem kis részben az ilyen adomák miatt – ma már sokan valamiféle aranykorként emlegetik, így nyilván könnyebb az élet vagy valami.

Csak Nagy Ervin nem tanult azóta sem.

Ő ma is ugyanolyan lotyaszájú, mint öt éve volt, hisz’ most az bírta „kikotyogni” Geszti Péter vlogjában, hogy Geszti valamelyik filmjében (Szia, Életem!; nevezett az egyik producere volt, s tavaly nyáron mutatták be – a szerk.) ő lett volna a főszereplő, de mivel az akkor regnáló gonosz állami filmfőpénztár azt mondta, hogy az áldott jó Andy megítélte pénzt nem adja oda, ha ragaszkodnak Nagy játékához, így némi őrlődés után le is cserélték valakire. Geszti szavaival „ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik két-három éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul­esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is”. Egy kis gyávaság, Geszti nem büszke rá, ezt is kimondta.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)