A szerk.

Helyes gondolatok

A szerk.

A kormányoldalon nem enyhül a Svédország NATO-csatlakozását kísérő elmebaj. Politikailag értelmezhetetlen megfontolásból a szuverenitására máskor oly kényes Orbán-kormány változatlanul úgy táncol az ügyben, ahogyan Erdoğan török elnök fütyül, de ő legalább tud mire hivatkozni: a Svédországba kivándorolt vagy menekült kurdok tízezreire Ankara potenciális veszélyforrásként tekint, és sehogyan sem bírja megemészteni, hogy a svédek ezt a kérdést a saját demokratikus meggyőződésük szerint kezelik.

A magyar blokkolás indokaként a török iránymutatás kétely nélküli követését felhozni persze kínos lenne, mert nem illenék bele abba a képbe, amelyet a világpolitikát alakító Orbánról a saját propagandagépezete (és ő maga is) sulykol a társadalomnak. A konstruált magyarázatok viszont meghökkentően alacsony színvonalúak. A svédek (korábban a finnek is) nem tisztelik eléggé a magyarokat, igaztalan dolgokkal vádolják a magyarokat, pedig ők, mármint a magyarok, több tiszteletet szeretnének, sőt követelnek. A tiszteletet kikövetelni az idén még ún. parlamenti küldöttség (valójában néhány fideszes politikai turista) is utazott a célországokba.

Nyáron már úgy tűnt, hogy Erdoğan zöld jelzést ad a svéd csatlakozásnak – jellemző Orbán világpolitikai súlyára, hogy erről nagyjából ugyanakkor értesült, mint bármely más hírfogyasztó állampolgár. Akkor viszont hirtelen a helyére került minden Magyarországon is! Meglett a svédek tisztelete a magyarok iránt, és már nyugodt szívvel ki lehetett jelenteni, hogy októberben az Országgyűlés ratifikálja Svédország NATO-tagságát. Az emelkedett napokban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke aztán kikotyogta, hogy a „legutolsó pillanatig szoros egyeztetés” volt a török és a magyar diplomácia között az ügyben.

Csakhogy Erdoğan a svéd kérdést az elejétől összekapcsolja nemcsak a kurdok, hanem az Egyesült Államoktól megvásárolni remélt F–16-os bombázók ügyével is. A 40 darab vadászgép eladását azonban az amerikai törvényhozás még nem szavazta meg, mire a török elnök, aki az efféle demokratikus pepecseléstől könnyen idegbe jön, megint csak lebegtetni kezdte a csatlakozás jóváhagyását. Most patthelyzet van: az amerikaiak azt mondják, hogy előbb ratifikálj, aztán lesznek F–16-osaid, Erdoğan meg azt, hogy előbb a kongresszusi ámen, aztán jöhetnek a svédek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.