Tartalom

MaNcs 35. évf. 42. sz. (2023-10-18)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Feslik, foszlik, szakadna

Vasárnap eléggé helybenhagyták Jarosław Kaczyński pártját, a PiS-t, talán még jobban is, mint látszik. (A múlt héten ugyanitt azt írtuk, hogy szombaton fogják helybenhagyni, a hibáért utólag is elnézést kérünk – a szerk.)

szerk.

A szerk.

Üzenet és valóság

„Hajnalonként egy pékségben dolgozom.” „A helyi tévében műsorvezető vagyok.” „Ünnepnapokon ebédszállítás.” „Bébiszitterkedés.” „Gyerekeket szállítok sportfoglalkozásra háztól házig.”

Publicisztika

Bretter Zoltán

Publicisztika

Ki a civil?

Az izraeli és a palesztin hadviselésről

„A Hamászt demokratikusan választották meg a gázai emberek, ezt nem szabad elfelejteni, nem szabad félrenézni – mondta Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete, majd így folytatta: „A Hamász, a népirtó dzsihádista terrorcsoport viseli a kizárólagos felelősséget mindazért, ami Gázában történik.”

Egotrip
Belpol

Interjú

Belpol

„Megérteni az elnyomás dinamikáit”

Kóczé Angéla szociológus a roma polgárjogi mozgalom eredetéről és kifutásáról

A Magvető Kiadó az ő kezdeményezésére és szerkesztésében indította el tavaly a Tények és tanúk sorozat roma polgárjogi aktivistákról szóló köteteit. Az 1990 utáni roma emancipációs törekvésekről, azok főszereplőiről és a többségi társadalom reakcióiról kérdeztük.

Zavarok a Magyar Bankholding informatikai rendszerében

Belpol

Megállt a pénz

Két éven át fejlesztettek az MBH Banknál több tízmilliárd forintot is elköltve egy banki alaprendszert, majd kiderült, hogy az valójában nem állt fel. Az MBH ránézésre egységesnek tűnik, a háttérben azonban minden olyan, mint a bankfúzió előtt.

A drónvédelmi program és a 4iG

Belpol

Berregve támadnak

Az állami intézményeknek közpénzből, egyes cégeknek pedig magánforrásból kell drónvédelmi rendszereket telepíteni egy kormányrendelet értelmében. Szakértők szerint az ukrajnai háború sem jelent közvetlen veszélyt, így az nem indokolja a programot – lesznek viszont hazai cégek, amelyek profitálnak belőle. Például a 4iG.

Interjú

Belpol

„Ha a kormány fél megkérdezni, majd mi megtesszük”

Szalóki Viktor, az aHang szóvivője

Noha a kormányzat mostanra beszüntette a párbeszédet a közoktatás és a pedagógusok helyzetéről, az Egységes Diákfront és az aHang szerint az embereknek továbbra is van véleményük erről. Online már október 20-tól, személyesen pedig 23-tól kezdve október 30-ig alternatív népszavazás keretében szeretnék ezt nyilvánvalóvá tenni.

Külpol

Fleischer Ferenc

Külpol

Így élünk most

Izrael a terrortámadás után

Izraelt azért alapították a zsidók, hogy soha többé ne kelljen padlásra bújva rettegni pogromok idején, hogy soha többé ne ölhessenek meg valakit csak azért, mert zsidónak született. Október 7-ének reggele óta izraeliek millió érezzük úgy, hogy veszélybe került a személyes biztonságunk, nem védett meg minket az állam, nem jött kimenteni a hadsereg.

Demokratikus fordulat Lengyelországban

Külpol

Jön Tusk

Kaczyńskiék megbuktak: hiába kapta a legtöbb szavazatot a jobboldali kormánypárt, nincs többségük. A boldog tényleges győzteseknek politikai aknamezőn kell eljutniuk a kormányalakításig, és főleg a sikeres kormányzásig.

Zene

HANGADÓ - Interjú

Zene

„Ez a szabadság”

Rajk Judit énekművész, tanár

A kecskeméti Kodály Intézet új igazgatójával a repertoárjáról, a gregorián és a kortárs zenéről beszélgettünk, de szóba került a Zeneakadémia is.

HANGADÓ - Interjú

Zene

„Az orvos és a páciens”

Zétényi Tamás csellóművész

Az idén megjelent új lemezén Ligeti és Kodály műveit halljuk. Az avantgárd szcéna keresett csellistája tagadja, hogy szakadék lenne a múlt és a jelen zenéje között.

 

Könyv

Zene

Holnap, holnapután

Péteri Lóránt: Gustav Mahler körút. Hét tanulmány

A kötet Bachtól Mozarton és Wagneren át Kodályig és tovább, Jeney Zoltánig, azaz a nyugati zene elmúlt háromszáz évén söpör végig. A körútra, erre a sajátos urbanisztikai innovációra egy időben úgy tekintettek, mint ami egy csapásra és mintegy örökre kielégíti a nagyvárosok infra­strukturális igényeit.

HANGADÓ

Zene

Üvöltő koponyák

A karmesteri önkény áldozatai

A karmesteri pulpituson álló türannosz nem csupán múltbéli jelenség, viszont a közönség füle nem ismer moralitást. Igazságot tenni csak a muzsikusok tudnak.

HANGADÓ

Zene

Mit hallok?

Átdolgozások, átiratok, kivonatok

Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabját ritkán halljuk eredeti formájában, azaz zongorára írt zsánerdarabok sorozataként. Helyette legtöbbször a Maurice Ravel által készített – miben is, átdolgozásban, átiratban, hangszerelésben, változatban? E fogalmakat nem is olyan könnyű szétszálazni.

Kritika

Színház

Kritika

„Jobban senki sem”

EMBTRAG

Fiatalítás, érvényes koncepció és videóklipszerűség: ez a Székely Kriszta rendezte előadás titka. Ezek segítségével tudja világosan elénk tárni, hogy Madách drámájának frissen tartása igenis a közös érdekünk.

Kiállítás

Kritika

Urbanista szövettan

Andreas Fogarasi: Kyiv, Brussels, Budapest

A Bécsben élő művész gyakran reflektál munkáiban a magyar kulturális emlékezet alig látható (elnyomott, eltüntetett, negligált) jelenségeire.

Film

Interjú

Film

„Néha túl sokat beszélek”

Jessica Chastain filmsztár

A világ egyik legismertebb színésznője, erős, független nők sokoldalú megformálója. Az Oscar-díjas amerikai sztárral a San Sebastián-i filmfesztiválon beszélgettünk a hollywoodi filmekről és a független alkotásokról, a színészek sztrájkjáról, de szóba került a gyerekkora és a bevásárlás is.

tévésmaci

Film

Komor, a tacskó

Amikor Sztupa és Troché körbehordozták a vallatódobozt, tömegek sereglettek az utcákra, hogy megéljenezzék őket.

Interaktív

Rádió

Interaktív

A legvadabb állat

Arab–zsidó párbeszéd a Klubrádióban

A Hamász terroristáinak október 7-i izraeli mészárlása óta a műsorokra és a vitákra nemzetközi szinten is érvényes, hogy az esztelen tömeggyilkosságokat mindenki elítéli ugyan, de az okokat és a lehetséges következményeket igencsak ellentétes módokon értelmezik a különféle fórumokon.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Mindent szabad

A pénzügy jobbára még mindig a fiúk klubja.

Visszhang: torrentmozi  

Visszhang

Sparta

Az öregotthonban tengődő náci papánál hagytuk el a mélyosztrák családi történetet.

Visszhang: film

Visszhang

A temetés

Egy fehér férfi fajgyűlölettel nehezített ügyében mi lehetne erősebb adu egy színes bőrű ügyvédnél?

Bűn

Lerészegedésért feljelentett kocsmáros

Bűn

Hol a határ?

Egy jogász azt írta a helyi kocsmárosoknak, hogy ha a testvére náluk részegedik le, akkor szabálysértési, ha pedig ittassága miatt sérülést is elszenved, akkor büntető- és kártérítési eljárást indít ellenük. Az október elején szétküldött figyelmeztetést követően az egyik italbolt-üzemeltető ellen rendőrségi eljárás is indult.

Tudomány

Covid-helyzet a világban és itthon

Tudomány

Meggyengülve, de nem legyőzve

Még mindig járvány van a világban, és Magyarországról is számos megbetegedést jelentenek. A helyzet azonban nem súlyos, még ha arról szó sincs, hogy a Covid bekerült volna a „szokásos” megbetegedést okozó vírusok közé.

Gasztro
Lokál