A szerk.

Kérlelhetetlen kritikával

A szerk.

A múlt héten kiderült, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a minisztereivel együtt nem nyaraló, keményen dolgozó miniszterelnök mégiscsak lubickolt kicsit az Adriai-tengerben.

A Gulyáságyú Média beszámolójából az is kiderült, hogy a nem nyaraló miniszterelnök törülközős testületét az eleve gyönyörű Opatija (Abbázia) egyik különösen szép részén található tengerparti ingatlan nyelte el. Ezúttal viszont nem azon merengünk el, hogy a tavaly a „több Balaton, kevesebb Adria” jelszót kiadó kormányfő kicsit megint átverte az övéit; nem nagy ügy, csak a szokásos, annyit tennénk csupán hozzá, hogy ha ez volna Orbán legnagyobb hazugsága, Magyarország lenne a megvalósult földi paradicsom.

Hanem. A villa tulajdonosa Ungár Anna, annak a családi cégnek, a Pió-21 Kft.-nek az egyik tulajdonosa, amelyik a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. legnagyobb részvényese. A Pió-21 többségi tulajdonosa Schmidt Mária többszörös intézményvezető, tanácsadó, kormánybiztos, a történelmet újraíró, -értelmező orbánista emlékezetpolitikus, ideológus stb., de részesedik belőle a lánya (Anna) és a fia, Ungár Péter, az ellenzéki LMP társelnöke. A BIF Nyrt. – amely Schmidt már elhunyt férjének, Ungár Andrásnak az életműve – többek között a magyar állammal is remek üzletet kötött néhány éve, az Orbán-kormány az agrárminisztériumot költöztette az épületükbe évi 1,2 milliárdért. Ez az adat csakis azért tudható, mert a HVG 2019 elején kiperelte a szerződést. (Vicc, hogy a lapnak ezért bíróságra kellett mennie – mintha nem közügy lenne az, hogy az akkor épp kormánybiztos Schmidt Máriával milyen üzletet kötött a magyar kormány. De persze, tudjuk: ez a NER-ben nem közügy.)

Ungár Péter helyzete családi háttere és e vállalkozás miatt meglehetősen bizarr. A BIF nyereségéből neki is jut, még ha csak elenyésző is a részesedése. Tavaly például a főrészvényes Pió-21 Kft. 5 milliárd forintnyi osztalékhoz jutott, amelyből Ungár Péternek 530 millió járt. A vele készített interjúkban rendre előkerül e fura szituáció, és ilyenkor a politikus hol bővebben, hol szűkszavúbban reagál. Például a Magyar Narancsnak 2017 októberében meglehetősen kelletlenül, enyhe sértettséggel válaszolgatott az ezt firtató kérdésekre, néhány napja a Partizán videós beszélgetésében viszont valamivel nyitottabb volt. Érvelésének lényege az, hogy ez a pénz egy olyan családi vállalkozás gyümölcse, amelyet édesapja a rendszerváltozás után épített föl, akkor, amikor a NER még sehol nem volt; és az állammal folytatott üzletből szerzett pénz jó, ha eléri a BIF bevételeinek a 10 százalékát…

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)