A szerk.

Karnyújtásnyira a döntetlen

A szerk.

Eddig okkal gondolhattuk, hogy a mohácsi csata tragikus és szégyenteljes vonatkozásai minden honfitársunk számára nyilvánvalóak.

Ezért is tűnt meglepőnek Mohács országgyűlési képviselőjének, a kereszténydemokrata Hargitai Jánosnak és társainak a három évvel ezelőtti kiáltványa, amely szerint „a magyarság és szövetségesei hősies küzdelme 1526-ban évszázadok után is alapzata a magyar identitásnak, önszemléletnek és történelemről való gondolkodásnak”. Hargitai azt is javasolta, hogy a mohácsi csata 500. évfordulóját nyilvánítsák nemzeti emlékévvé, a kapcsolódó rendezvények megvalósítását pedig támogassa a magyar kormány. „Mohács olyan emlékezetfolyamot érdemel, amelyben a legszélesebb összefogással hozunk létre új, maradandó, keresztény szellemi és tárgyi emlékjeleket, melyek által minden eddiginél mélyebb értelmet nyerhet a múlt és megmozdulhat a jelen” – nyilatkozta.

A kiáltvány nem maradt pusztába kiáltott szó, április végén született határozat arról, hogy mivel a mohácsi csata „történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír”, a kormány 6 milliárd forintot különített el a méltó megemlékezésre. De mindezt megelőzte, hogy 2022. július 1-jétől Hargitai Jánost – nem vicc – „a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosának” nevezte ki Semjén Zsolt.

Mohács kétségkívül történelmi emlékhely, és az sem lehet kérdéses, hogy az évforduló okán is helyes támogatni a történészek vonatkozó kutatásait, illetve a csatamező további régészeti feltárását. Ám úgy tűnik, hogy a Mohács-emlékév nemcsak az emlékezés fóruma lesz, hanem az aktuálpolitika szolgálatába állított hivatkozási alap, s gazdái adott esetben nem riadnak vissza történelemhamisítástól sem. Legalábbis erre utal az az interjú, amelyet a közvetlenül Orbán Viktor irányítása alatt álló Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Móczár Gábor adott pár nappal ezelőtt a propagandasajtónak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.