A szerk.

Oda kellett mennie

A szerk.

Lapzártánk napján, kedden Kijivben bukkant fel a magyar kormányfő, és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államelnökkel.

Orbán az elmúlt öt év alatt, amióta Zelenszkij hivatalban van, egyszer sem járt Ukrajnában, sem a háború előtt, sem a kitörése után; rajta kívül talán nincs is olyan tagállami vagy uniós vezető, aki ne fejezte volna ki legalább egy protokolláris látogatással a szolidaritását a megtámadott országgal. És olyan sincs, aki olyan megvetéssel és érzéketlenséggel nyilvánult volna meg Ukrajna és az ukrán nép szenvedéseiről, mint Orbán: amikor Ukrajnát nem létező államnak, senki földjének nevezte, vagy amikor az orosz hivatalos szóhasználatot követve Kínában „katonai műveletként” hivatkozott az agresszióra; vagy amikor a propagandasajtója módszeresen, aljasul elhazudja az ukránok mindennapos szenvedéseit és hősiességét, és a saját nagyravágyásuk áldozataként mutatja be őket. Vagy amikor Orbán a „békét” és az „azonnali tűzszünetet” forszírozza.

Ez utóbbi kimondatlanul Ukrajna valamiféle felosztását implikálja, a „területet a békéért” elvének érvényesülését. Bár Orbán sosem részletezte, hogy ez a terv voltaképpen hogyan is valósulna meg, képzeljük el egy pillanatra azt, hogy nem valamiféle politikai, itthoni hatalmának és nemzetközi befolyásának megőrzéséhez kapcsolódó, vagy netán személyes érdek vezette erre a meggyőződésre. Hanem a reálpolitikai belátás. Orbánnak határozott, az erőviszonyok józan elemzésén alapuló meggyőződése az, hogy a) Ukrajna nem győzhet ebben a háborúban, oly mértékű az erőviszonyok aszimmetriája, a különbség a 145 milliós Oroszország és a lerombolt, 38 milliós Ukrajna katonai, gazdasági és egyéb potenciálja között, valamint b) a „béke”, mint Ukrajna lét­állapota, megvalósítható, vagy legalábbis lenne egy olyan létállapota Ukrajnának, amely Moszkva számára is elfogadható, és abban nem lesz háború. Ez az analízis [az a) pont] és ez a feltételezés [b) pont] egyébként nem Orbán kizárólagos tulajdona, legfeljebb ő – a demokratikus világban – jószerivel az egyetlen vezető, aki büszkén hirdeti is. Ez a saját maga által saját maga számára kijelölt szerepe: az egyetlen, aki a bölcsesség és a belátás erejével áll ellent a mindenkit hatalmába kerítő „háborús hisztériának”. Ezzel nem csak a legokosabb politikát viszi (vinné), de egyben a legerkölcsösebbet is. Hiszen milyen politika lehetne erkölcsösebb annál, mint amelynek nyomán megszűnne a háború, és nem lenne több áldozat?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.