A szerk.

Oda kellett mennie

A szerk.

Lapzártánk napján, kedden Kijivben bukkant fel a magyar kormányfő, és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államelnökkel.

Orbán az elmúlt öt év alatt, amióta Zelenszkij hivatalban van, egyszer sem járt Ukrajnában, sem a háború előtt, sem a kitörése után; rajta kívül talán nincs is olyan tagállami vagy uniós vezető, aki ne fejezte volna ki legalább egy protokolláris látogatással a szolidaritását a megtámadott országgal. És olyan sincs, aki olyan megvetéssel és érzéketlenséggel nyilvánult volna meg Ukrajna és az ukrán nép szenvedéseiről, mint Orbán: amikor Ukrajnát nem létező államnak, senki földjének nevezte, vagy amikor az orosz hivatalos szóhasználatot követve Kínában „katonai műveletként” hivatkozott az agresszióra; vagy amikor a propagandasajtója módszeresen, aljasul elhazudja az ukránok mindennapos szenvedéseit és hősiességét, és a saját nagyravágyásuk áldozataként mutatja be őket. Vagy amikor Orbán a „békét” és az „azonnali tűzszünetet” forszírozza.

Ez utóbbi kimondatlanul Ukrajna valamiféle felosztását implikálja, a „területet a békéért” elvének érvényesülését. Bár Orbán sosem részletezte, hogy ez a terv voltaképpen hogyan is valósulna meg, képzeljük el egy pillanatra azt, hogy nem valamiféle politikai, itthoni hatalmának és nemzetközi befolyásának megőrzéséhez kapcsolódó, vagy netán személyes érdek vezette erre a meggyőződésre. Hanem a reálpolitikai belátás. Orbánnak határozott, az erőviszonyok józan elemzésén alapuló meggyőződése az, hogy a) Ukrajna nem győzhet ebben a háborúban, oly mértékű az erőviszonyok aszimmetriája, a különbség a 145 milliós Oroszország és a lerombolt, 38 milliós Ukrajna katonai, gazdasági és egyéb potenciálja között, valamint b) a „béke”, mint Ukrajna lét­állapota, megvalósítható, vagy legalábbis lenne egy olyan létállapota Ukrajnának, amely Moszkva számára is elfogadható, és abban nem lesz háború. Ez az analízis [az a) pont] és ez a feltételezés [b) pont] egyébként nem Orbán kizárólagos tulajdona, legfeljebb ő – a demokratikus világban – jószerivel az egyetlen vezető, aki büszkén hirdeti is. Ez a saját maga által saját maga számára kijelölt szerepe: az egyetlen, aki a bölcsesség és a belátás erejével áll ellent a mindenkit hatalmába kerítő „háborús hisztériának”. Ezzel nem csak a legokosabb politikát viszi (vinné), de egyben a legerkölcsösebbet is. Hiszen milyen politika lehetne erkölcsösebb annál, mint amelynek nyomán megszűnne a háború, és nem lenne több áldozat?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.