Amíg Gyurcsány van, nincs megújulás, nincs kikelet, nincs tavasz, nem virágzik fel újra a magyar baloldal, üvegkoporsójában nyugszik a szociáldemokrata gondolat, s ott is lidérces álmok gyötrik, mert amikor senki nem figyel igazán oda, jön Gyurcsány, és lelocsolja mérgezett alkohollal.
Mindez nem mese, nagyon is valóság, úgy kell elképzelni, hogy én egy fiatal vagy még éppen fiatalnak mondható, öntudatos baloldali polgár vagyok, aki történetesen tenni is szeretne osztályosaiért, népéért, egyszerűen a jobb minőségű közös életünkért, leszámolna a zsarnoksággal, elkergetné Orbánt, s visszaállítaná a demokráciát, s nagy erőkkel hozzáfogna a korrupció és a járványok felszámolásához. Mindehhez lázas, ám szükségképpen rövid keresgélés után meg is találnám az inspiráló, megbízható társakat, oh, nem is lenne nehéz dolgom, hisz annyian, de annyian gondolkoznak így széles e hazában.
Közülük a legkiválóbbak csatlakoznának hozzám, jaj, ne nagyképűsködjünk már, én csatlakoznék a legkiválóbbakhoz. Összejönnénk tehát megváltani önmagunkat s a világunkat, maroknyi magyar, felszabadítani a magyart, letelepednénk egy árnyas parkban, összetennénk, amink van, s kijelölnénk az utat, hogy merre van az előre, cselekvési tervet szőnénk, s szentül fogadnánk, hogy fáradságot mindebben pedig nem ismerünk. Aztán ki-ki hazaindulna, a hét égtáj felé, ki Pestre, ki fel Budára, vidékre és Óbudára. De nem jutnánk messze, mert a következő sarkon engem és minden másikat egy másik sötét sarkon egy húszkilós Népszava-kalapáccsal fejbe baszna a Gyurcsány.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
