A szerk.

Odamentek a pénzünkkel, és szétrontották az egészet

A szerk.

Hogy mikor indult romlásnak ez az egész?

Talán akkor, amikor máig ismeretlen eredetű, ám ijesztően temérdek pénzből hazahozták Nagy Lászlót Barcelonából? Vagy amikor Mocsai Lajos egyetemi tótumfaktummá nyilvánításához úgy módosították a törvényt, hogy ezentúl faiskolai végzettséggel is lehessen valaki a rektorok rektora? Netán akkor, amikor Kocsis Máté úgy lett a kézilabdázó-szövetség elnöke, hogy az ellene ringbe szállni készülő, nagy múltú sportolónő össze sem bírta szedni a jelöltséghez szükséges támogatókat? Amikor Simicska bevásárolta magát a Veszprémbe? Amikor kitört az Orbán–Simicska-háború? Amikor elfajult. Vagy amikor leszerződtettek egy méregdrága zsenit a férfiválogatott irányítására, de valami nem stimmelt vele (nem jók szerződtették, nem jól szerződtették, nem is zseni, bármi)?

Most mindenesetre itt állunk, épp véget ért a szövetségi sajtótájékoztató, ahol elsikáltak mindent. Kézilabdacsapataink nem jutottak ki az olimpiára, egyik sem, ilyen nem volt még sohasem a történelemben, történtek hibák, de arról a külföldi edző tehet, meg a sok fiatal játékos, akiket nem a mostani kvalifikáció szempontjából oly döntő fontosságú megmérettetésen kellett volna bevetni.

Véget ért hát a vésztanács, ahol mindenki előre tudta a választ minden kérdésre. Dehogy mond le Kocsis Máté, hisz tudja ő, hogy ki híresztelte, hogy le kéne mondania, de ő megkérdezte a vidéki szakági vezetőket, meg minden élő embert, aki látott már kezet és labdát, s egy sem akadt köztük, aki azt mondta volna, hogy ő tehet a szánalmas szereplésről, sokkal inkább mindenki nagyon kérlelte, hogy maradjon. Azt is mondta még e vésztanácson Kocsis, hogy „árnyalni fogjuk majd azt a véleményt, hogy kiváló kondíciók közepette vettük át a szövetséget”. Hát, persze.

Mocsai Lajos meg azt mondotta ugyanott, hogy „a szövetségben komoly pénzügyi terhek is jelentkeztek az előző vezetés távozásával”. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy az emútnyócév… áh, csak viccelünk, dehogy mondhatta volna, hiszen mondta: „kiesett nyolc év”. Persze, meg a csapatok is kiestek.

Nagy Lászlónak is fáj a kiesés, így ő azt mondta e vésztanácson, hogy „9 fiatal játékos kapott szerepet újoncként, a realitás az volt, hogy ennyi új emberrel nem sikerül kijutni”. Mit lehet ehhez hozzátenni? Isteni szerencse, hogy rajta, a csapatkapitányon nem múlt semmi.

Mi történt tehát a magyar kézilabdával? Az előző szövetség hagyta tönkremenni a sportágat, tojt az utánpótlásra, s most szüreteljük alkalmatlanságuk, rosszakaratuk gyümölcseit. Aha. Ennek a szcenáriónak a szépségéből nyilván nem von le semmit, hogy már az előző szövetség is ugyanez a szövetség volt, vagy­is ugyanilyen módon állt fel, s ugyanazt tekintette – cca. fél kiló paszulyért vagy a hosszú élet titkaként – a legfontosabb küldetésének. Az előző szövetség ugyanis 2011 nyarától regnált tavaly tavaszig, amikor is Vetési Iván elnök családi okokból lemondani kényszerült, de jó szívvel ajánlotta maga helyett Kocsis Mátét, meg a vele szoros szövetségben fellépő Mocsai Lajost, s nyugodtan sorolhatjuk tovább is a Kocsis mögött fel­álló elnökséget: Tállay András, Szabó László Zsolt vagy éppen a tao-pénzekért felelős Bardóczy Gábor…

Ekkor mondta Kocsis, hogy az előző elnökség kiváló kondíciókkal adta át a stafétát. Ugyan, hagyjuk már! Semmi egyéb nem történt a magyar kézilabdában, mint bárhol máshol: odamentek a pénzünkkel, s szétrontották az egészet, hogy olyan legyen, amilyennek a főnök elképzelte. Hogy a főnök mindehhez eredményeket is képzelt, nos, az csupán csak a magas szintű hozzáértéséről tanúskodik. A nyáron azt írtuk a magyar labdarúgásról, hogy úgy épül föl, ahogy „a miniszterelnök elképzelte, a politika, az ő politikájának kivetüléseként. Oligarcha- és politikusfutballként, amelyben persze sem az oligarchák, sem a politikusok nem valódiak, nem önálló aktorok, hanem a miniszterelnök körül táncikáló pojácák, akik fő feladatukat (okkal) abban látják, hogy a főnök felhőtlen szórakozásáról gondoskodjanak (és hogy az ezért járó ellentételezést maradéktalanul behajtsák). A magyar futballt ma megzsarolt vagy a politikai-gazdasági természetű szívességek reményében önként jelentkező nagyvállalkozók, állami vállalatok menedzserei, fehérgalléros bűnözők és a Fidesz tágabb vezetésének a feladatra alkalmasnak mutatkozó tagjai népesítik be, akik valódi motivációinak köze sincs a sporthoz”.

Aki látja a magyar futball és a magyar kézilabda közti különbséget, most szólhat. S szólhat az is, aki a magyar kézilabda és a magyar akármi közt látja a különbséget.

Neked ajánljuk