A szerk.

Orbán európai végjátéka

A szerk.

Az Európai Tanács, az uniós tagállamok állam- és kormányfői a múlt csütörtökön egyhangú döntéssel módosították az EU költségvetését, és 50 milliárd euró támogatást szavaztak meg Ukrajnának a következő négy évre.

A magyar miniszterelnök, aki ezt a döntést tavaly decemberben még megakadályozta, és azóta is ellene lépett fel, az eredményhirdetés után pár órával azt állította videoüzenetében, hogy elértük, sőt kiharcoltuk a céljainkat, amennyiben a) „kitárgyaltunk egy ellenőrző mechanizmust, amely garantálja a pénzek észszerű felhasználását”, és b) garanciát kaptunk arra, hogy nem a Magyarországnak járó pénzt adják oda Ukrajnának.

Ez nagyon jó üzenet, és ezt a lehető legkomolyabban mondjuk. A történtekből ennél többet nem lehetett kihozni, legalábbis nyilvánvalóan hamis állítások megfogalmazása, majd a rákövetkező azonnali lebukás nélkül. (Ez a feladat Orbán Balázsnak jutott, de hát neki úgyis mindegy.)

Az első állítás szó szerinti értelemben megfelel a valóságnak, és hazugságot csak annyiban tartalmaz, amennyiben nem bontja ki az igazság részleteit. Mely részletek a következők. A Tanács által elfogadott dokumentum, az ún. Következtetések szerint az Ukrajnának részben hosszú lejáratú hitelként (33 milliárd), részben segélyként (17 milliárd) folyósítandó uniós támogatásról, az uniós madárnyelven Ukrajna-eszköznek nevezett alap felhasználásáról a Tanács évente vitát tart majd, „azzal a céllal, hogy iránymutatást nyújtson”, és „amennyiben szükséges”, két év múlva felkéri az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be a felülvizsgálatra vonatkozó javaslatot. A dokumentum azt is leszögezi, hogy a kifizetések felfüggesztése a Tanácsban minősített többséghez kötött.

Erre rá lehet éppen fogni, hogy „ellenőrző mechanizmus”, viszont semmi köze nincs Orbán Viktor utolsó, általa nyilvánosan ismertetett álláspontjához, mely szerint „Magyarország kész részt venni a 27-ek megoldásában, ha garantálják, hogy minden évben döntünk arról, hogy továbbra is küldjük-e ezt a pénzt, vagy sem. És ennek az évenkénti döntésnek ugyanolyan jogalapja kell, hogy legyen, mint ma: egyhangúnak kell lennie.” Ez a mondás egy nappal az ET-ülés előtt jelent meg a Le Point c. francia hetilapban, és semmi okunk azt feltételezni, hogy Orbán egy nappal később más pozícióban fogott volna tárgyalóasztalt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.