A szerk.

Orbán Viktor fölemeli

A szerk.

A nemzet vezetőjének „trianoni beszédére”, amelyet Sátoraljaújhelyen olvasott fel június 6-án, és amelyet a kormányzati propaganda vezető internetes portálja bátran „korszakosnak” minősített, immár komplett kampányt épít az ún. Alapjogokért Központ. A központi jelmondat: „Igazság, erő, felemelkedés – Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!”

A kampány egyébként Orbán meglehetősen konfúz szövegéből az egyetlen épkézláb gondolatot hanyagolja („Ha magyarul nézel, elfogadod, hogy a szlovák szlovák marad, a román pedig román. Látjuk szomszédjainkban azt, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt.”); vannak viszont a jövőt vizslató szilárd tekintetek, rohanó katonák tatár, török, labanc, kuruc, keresztes, honvéd, baka kivitelben, és így tovább. Orbán Viktor aktuális történelem- és magyarságképe bár meglehetősen szakállas panelekből építkezik – egyedül vagyunk a mindenféle szláv és germán népek tengerében, ezeréves küldetésünk a Kárpát-medence megszervezése, hiszen a velünk élő népek mindig is felénk gravitáltak; illetve ennek eredményeként a keresztény Európa védelme (lásd még: antemurale christianitatis) stb. –, a kampány épp ezeket igyekszik belénk sulykolni. Magyarország az örök áldozat, a népek Krisztusa, amely azonban végre (újra) ráébredt önnön erejére és hivatására, így előttünk a szebb jövő, a határ a csillagos ég.

A magyarok istene látja lelkünket, ezekkel az évtizedes-évszázados mítoszokkal a legkevésbé sincs kedvünk foglalkozni – kitűnő történészek sora értelmezte már ezeket –, inkább arra próbálunk magyarázatot keresni, hogy (eltekintve Trianon 100. évfordulójától) miért épp most ömlenek ránk ismét ilyen töménységben.

Az egyik ok Orbán Viktor, fogalmazzunk megengedően, mentalitása, illetve lelki egyensúlyának karbantartása lehet. Orbán, ugye, per definitionem a mindig győzedelmes vezénylő tábornok, lám, még a koronavírus-járványról is csak katonai terminusokat használva képes megnyilatkozni. Politikai kudarcait is hosszú évek óta győzelemként adják el propagandistái, míg sikereit univerzális jelentőségűvé fújják föl; olyan diadalokká, amelyek nem csupán Magyarország, de Európa, sőt, a világegyetem sorsát is alapvetően befolyásolják. Innen nézve ez a kampány sem szól másról, mint Orbán magyar messiásként való láttatásáról, még ha a munka befejezését, azaz Magyarország fölemelését szerényen a következő generációkra testálja is. Hiszen mind júniusi beszédének, mind a mostani kampánynak is egyértelmű az iránya: Orbán miniszterelnöksége Magyarország történelmének a beteljesülése, éppúgy, ahogyan a lenini-sztálini hittételek szerint a szovjet kommunizmus a történelemé. Orbán az, aki évszádok balsorsa után a magyar népet nemcsak egyszerűen a felemelkedés, de az önmagára találás útjára is rávezette. És Orbánnak, az örök győztesnek nagyon is szüksége van erre a tömjénezésre: Nyugaton rohamos ütemben fogy körülötte a levegő (és alighanem Keleten is, csak ez még nem esett le senkinek a Pártban), s térvesztésének itthon is egyre világosabb jelei vannak.

A másik ok részben összefügg az előzővel és szimplán pártpolitikai: közelednek a választások, és emiatt az eddig sem alapjáraton működtetett hazaárulózás magasabb fokozatra kapcsolt. Az Orbán-szöveg, ha lehet, még durvábban viszi tovább a „baloldal génjeiben van, hogy időnként ráront a nemzetére”-féle vonalat. Ennek a gyalázkodásnak nap mint nap tanúi vagyunk évek, sőt évtizedek óta – a „baloldalba” amúgy nagyvonalúan a liberalizmust is beleértik, elvégre ez is, az is olyan zsidós dolog –, a különbség „csak” annyi, hogy a magyar jobboldal hagyományos liberalizmusellenes hisztériája immár a legmagasabb szinten is nemegyszer a legócskább szélsőjobbos retorikai fogásokkal párosul.

A harmadik okot a Samuel Johnsonnak tulajdonított híres frázissal világítjuk meg: „Patriotism is the last refuge of a scoundrel.” Aktualizálva: a melldöngető magyarkodás a gazemberek utolsó menedéke. Az állam foglyul ejtése és szétdúlása, a jogállam és az autonómiák felszámolása, utóbbiaknak nemegyszer a hatósági üldözése; Magyarország tönkretétele, javainak ellopása, emberek tízezreinek a kilátástalanságba taszítása. Nos, okosak, hozzáértők, becsületesek már nem lehetnek, de „izzó”, „nagy” magyarok még igen.

Csakhogy, ha akár Orbán beszédéről, akár a kampányról lehántjuk az öntömjénezés, a lírai és önkényes történelemértelmezés és -ferdítések burkait, lényegében semmi nem marad. Hiszen miről szól mindkettő? Orbán Viktor alatt Magyarország ismét erős közép-európai tényező lett, okkal tart igényt a vezető szerepre, mert ehhez katonai ereje is van (lesz), meg tekintélye; aki velünk tart a szomszédok közül, az jól jár, aki meg nem, az, hát… magára vessen.

Hogy erről mi lehet a véleményük a románoknak, a gazdaságilag nálunk egyre előrébb tartó szlovákoknak vagy szlovéneknek, az euró bevezetése előtt álló horvátoknak, a mindig is nyugatosabb cseheknek, arról elég pontos sejtésünk lehet. De talán elég annyi is, ha a szlovákiai vagy a mérvadó erdélyi magyar értelmiség megnyilatkozásaira hagyatkozunk, amelyekben Magyarország és a magyar politika jó ideje a provincializmus, a sovén korlátoltság szinonimája. Ilyen tükörbe azonban Orbánék nemhogy belenézni nem hajlandók, de a létezését is tagadják.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.