A szerk.

Pálinkát fizet

A szerk.

A múlt század hetvenes éveinek közepe táján született egy legenda a magyar labdarúgás háza táján, mely aztán – változó főszereplőkkel – elég hosszan tartotta is magát.

Arról szólt, hogy egy feltörekvő fővárosi klub csatárcsillaga egy önfeledtebb létszakaszában úgy mulatott a magyar tenger partján, hogy a muzsikusokat, akik csak neki, a válogatott játékosnak húzták, az utolsó szálig bevezényelte a Balaton vizébe, hogy onnan szóljon az ő kedves nótája. A történet szült valamiféle közfelháborodást, enyhét, ah, micsoda idők, micsoda erkölcsök, tán Végh Antal is kiszerkesztette a honi labdarúgóvilág szörnyű kórnyavalyáit tárgyaló bestsellerébe. Vidéki fiú, megbolondította a hirtelen és valamelyest érdemtelenül reá szakadt temérdek pénz, kicsit elszaladt vele a ló, de elsimították neki odafent – állapította meg a nemzet kollektív bölcselme, majd továbbhaladt.

Politikust látni az árvízi gátakon, amint seggig érő gumicsizmában éppen hátramozdít, nos, nem éppen újdonság. Mondjuk, ilyen tömegben, mint az idén, még nem volt rá példa, de mi, magyarok sorra döntjük a csúcsokat az élet minden területén. S valljuk be, vannak/voltak ennek az idei gátra tolulásnak szép és nemes pillanatai. Mindannyian megkönnyeztük nyilván a DK-s és Mi Hazánk-os hősök férfias kézszorítását a töltésen, homokzsákok sűrűjében. S nyilván az is egy emelkedett pillanat volt, amikor a kormányzat egyik kistérségi helytartója a Tiszánál kereste, mint valami jászsági John Travolta, a Duna áradását. Orbán Viktor megtekintett, Vitályos Eszter – ha hihetünk neki – dolgozott, mint igavonó barom, vagy valaki más az állatvilágból. Magyar Péter pedig az élre állt, lemondott a köztévé meghívásáról és az egész Európáról, hogy mentse, mi még menthető. Magyarország a Wesselényik és a Hauke Haienek hazája, semmi kétség, és természetesen Orbán Viktoré, hisz’ ő már a 2001-es árvíz idején úgy állt az árvizet felszántó rocsó orrában, mint a cövek, ahogy arra mindannyiunknak emlékezni van szerencsénk.

Ennyi szépség után senki nem jöhet azzal, hogy a választott politikusait nem azért emelte magas tisztükbe a közakarat, hogy homokzsákokkal babráljanak, minden pillantásukkal a kamerát keresve, hanem azért, hogy olyan körülményeket teremtsenek, melyben a legvadabb árvíz, istencsapás is felmorzsolódik pillanatok alatt a szakszerű védekezés ereje által megtörve. Lehet, hogy egyébként így is van (bizonyára nincs), de akkor is, ki lökné vissza a segítő kezet. Pláne, ha az a kéz egy jó mély zseb irányába indul, hogy vaskos tárcát ragadjon, s kiperkáljon egy csinoska összeget – pálinkára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.