Ha fogadja, akkor a világbéke dolga nyélbe lesz ütve üstöllést. S miért is ne fogadná, hisz bizonyára olvasta ő is a magyar politikai elemzés Szemérmetes Erzsókjának vonatkozó intelmét, mely szerint Bagarja uram, a béke barátja éppen most éri el legnagyobb világpolitikai sikereit, ami nagy dolog, még a nagy sárgahajú főnöknek is csak novemberre van valami bizonytalan előjegyzése ilyesmire. Ha pedig olvasta, akkor viharsebesen veti ki magát golffurikjából és rohan Bagarja érkezésére. Ölelés, függöny, világbéke. Abba bele sem merünk gondolni, hogy a sárga főnök esetleg ne érne rá.
Mindennek persze előzményei is vannak, melyek az elmúlt napokban Bagarja fényképe alatt bejárták a világsajtót – inkább rosszalló tálalásban, de ez legyen az ő bajuk. A világsajtóé. Ha még abban sem látták meg a szépet, hogy Magyarország miniszterelnöke végre felkereste ostromlott országában Ukrajna elnökét. De ő felkereste! Utolsó európai uniós vezetőként, de fel, s másfél óráig beszélt vele, melynek során arra jutottak, hogy semmiben nem értenek egyet, de legalább beszéltek. Volodimir Zelenszkij ekkor még nem tudhatta, hogy vendége tőle egyenesen a támadójához, Vlagyimir Putyinhoz siet. Legfeljebb annyit tudhatott, hogy míg a magyar miniszterelnök nála van, a magyar külügyminiszter (Vitéz Csepű Palkó, a tiszteletes két pej lovának csikófrizurás abrakolója) éppen telefonon egyeztet orosz „kollégájával”, Szergej Lavrovval. Tudta, nem tudta, de tény: a kijivi vizit során nem oldódott meg a világbéke dolga. Ukrajna nem tette le a fegyvert – még Bagarja előtt sem.
Moszkvában pedig a következő történt: a magyar miniszterelnök a soros európai tanácselnök szerepében tetszelegve (jaj, nem ő mondta, Putyin mondta, ő csak nem cáfolta) három órán át tárgyalt az agresszorral – a békemisszionárius közismert pózában. Majd kettejük sajtótájékoztatóján a következők hangzottak el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
