A szerk.

Vigyék magukkal

A szerk.

A haza most kétségtelenül nehéz pillanatokat él át: akiket tip-top megválasztottak arra, hogy ilyen meg olyan feltételekkel itt meg ott képviseljék őt, a nevében beszéljenek, állást foglaljanak és a többi, leköpték kicsinyt, és még azt se állíthatjuk biztosan, hogy a haza ebben az egész kínos ügyben teljesen ártatlan lenne.

Annak az indoklásába most nyilván nem fogunk belemászni, hogy miért nem tüntethet ki egy jól nevelt, tapintatos, kedves, szerető haza olyan mondatokat „példaértékű újságírói teljesítményként”, amelyek a haza polgárainak vagy egyáltalán, embereknek egyes csoportjait – pusztán e csoportok feltételezett vagy valós identitása miatt – durva szavakkal becsmérlik, megfélemlítik, eltagadják nemcsak a jogaikat, de emberi mivoltukat is, sőt a megölésüket is kívánatos, ámbátor sajnálatos módon végre nem hajtható cselekedetnek tüntetik fel.

Nagyon helyes, hogy ha ez a baleset megtörténik, egészen pontosan romlott, aljas emberek alig titkolt provokációs szándékkal megteszik ezt, azaz hivatalos állami elismeréssel díjazzák az ilyen mondatokat, akkor sokan felemelik a szavukat. Minden tiszteletünk azoké, akik emiatt visszaadták a lovagkeresztjüket. Felháborodásukat nagyra értékeljük, sőt az a meggyőződésünk, hogy erre az általánossá váló felháborodásra fogjuk majd alapozni köztársaságunk újjáépítését.

De valóban a korábbi lovagkeresztek visszaküldése lenne a tiltakozás legtartalmasabb formája?

Ezeket a most visszaküldött kitüntetéseket a magyar állam, a magyar köztársaság adta annak idején megannyi érdemdús polgárának. Nem kétséges, Bayer kitüntetői bemocskolták a magyar államot, és vele bemocskolták egy kicsit a hazát is, és ez tűrhetetlen – de a korábbi, általuk be nem mocskolt kitüntetésekről lemondani azt is jelenti, hogy lemondunk a magyar államról is. Hogy saját magunkat zárjuk ki belőle; hogy a hazát otthagyjuk nekik. Pedig éppen hogy vissza kell tőlük venni.

Kiáltsa minden kitüntetett és ki nem tüntetett, hogy Bayer kitüntetői takarodjanak! Küldje vissza minden kitüntetett Orbán mostani,  bemocskolt kitüntetéseit! Vigyék magukkal, amikor mennek. Hiszen ezek, végső soron épp azért, mert kitüntették Bayert, úgyis mennek. A haza marad. Mi is maradunk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.