A szerk.

Sűrű napok

A szerk.

Talán akkor törött el valami, amikor a múlt hét elején Orbán Viktor Berlinben járt.

Nem szenteltek neki elég időt, elég figyelmet, pedig ő nagy tervekkel ment: adjon az Európai Unió több pénzt. (Arról nincs adat, hogy cserébe felajánlotta volna, hogy akkor nem lesz velünk baj – de mi mást is ajánlhatott volna fel? Épít egy stadiont a CDU-székház elé?). Csak hát sajnálatos módon Angela Merkelnek épp volt fontosabb dolga is, a pártjában próbált rendet csinálni, nem ért rá a kellemetlen vendéget babusgatni, az ilyesmi meg nagyon tud fájni.

Ilyenformán Magyarország miniszterelnöke joggal érezhette úgy, hogy meg kell mutatnia, ki is Európa erős embere. Mindehhez a szokásos és épp aktuális ún. évértékelő beszédén fogott neki, mármint a megmutatásnak. Még hogy évértékelő beszéd! Ne már, azt mindenki tud tartani, Magyarország tíz éve hivatalban lévő miniszterelnöke százévértékelő beszédet tartott, értékelte az elmúlt száz évet, nehéz volt, halottainkból támadtunk fel az ő vezetésével, pedig nem akarta azt rajtunk kívül senki se. Aztán bepillantást engedett a következő száz esztendő történéseibe, az szerencsére egy merő havaj lesz, már ha ő marad végig a főnök. Míg erről beszélt, a rég ludasmatyiskodó Dunaújvárosban éppen harmadszor verték mócsinggá a jelöltjét. Az ilyesmi meg nagyon tud fájni.

Persze jóval kevésbé fáj egy olyan felállásban, ahol a miniszterelnök beszédére kivonul a teljes katonai vezetés díszegyenruhában, mint az bármelyik rendes harmadik világbeli banánköztársaságban szokás. A különbség tán csak annyi, hogy ott nem kell megmagyarázni. Itt egyelőre meg kell, meg is tették: a Fidesz legfőbb pártalapítványa szervezte rendezvény nem pártrendezvény, hanem valami más, esetleg izé. Szólott is Orbán Viktor a katonáihoz: velük minden rendben lesz itt.

S persze az is fájhatott, hogy a hülye firkászok e nagy ívű, múltat jövendővel összecsomózó, határokat merészen áthágó, a hadakat felvonultató, klímaválságot rövidre záró beszéd után nem azt firtatták, hogy hogyan tetszett eszébe jutnia miniszterelnök úrnak ez a sok okos gondolat, hanem azt, hogy mit kerestek ott a katonák, és mi ragad már megint a miniszterelnök úr kezéhez. Tinta, mondta erre a kommunikációs képviselője, mert miniszterelnök úr még az utolsó pillanatban is a beszédét javítgatta, terelgette szertelen gondolatait, miközben folyott neki a töltőtolla, és sajna nem az ujja lett tőle tintás, hanem azok a cuki kis párnácskák a markán. Sajnálatos módon Orbán Viktor másnap nem jelent meg a parlamenti évindítón, ami pedig fontos szokása neki, mindig beszél is ott, így egy ország izgulhat máig is, hogy sikerült-e azóta kezet mosnia kedves vezetőjének.

Mert a kézmosás ezekben a tajtékos, influenzás, vírusos időkben különösen fontos. Mondjuk, azzal pont nem kell törődni, mert kormányának és pártjának illetékesei nem késlekedtek bejelenteni, hogy miniszterelnök úr épp a koronavírus miatt maradt otthon – biztos, hogy kifőzzön valamit ellene. Majd egész hétfőn és kedden is azt bizonygatták, hogy ők látták Orbán Viktort ma, sőt találkoztak is vele, dolgozott, mint a güzü. Miért kell ezt bizonygatni? Hogy én láttam Orbán Viktort? Épp csak azt nem mondták, láttam a tenyerét is.

E nagy munka közben hívta még aznap a Donald Trump is. Más se hiányzott, tényleg! Nézd, Donnie, ha lehet, fogd rövidre, kérlek, mert épp a koronavírus ellenszerén dolgozom, s közel az áttörés. Jó, jó, persze gyors leszek, csak arra kérnélek, hogy fejezd ki őszinte nagyrabecsülésemet a kiváló magyar népnek. Meglesz, csá, majd rád csörgök valamikor. Viktor, miért nem figyelsz, már megint összetintáztad a telefonkagylót – valahogy így lehetett. Sűrű program, kétségkívül. De szerencsére arra is jutott közben ideje Magyarország vezetőjének, hogy magas állami kitüntetést, keresztet adományozzon a fénykorát élő Keleti pályaudvar két legendás pénzváltójának, dollár, márka, fekete kursz, akik már boldog „Fidesz-közeli” szállodatulajdonosok azóta a Párisi udvarban. Erre a rutinfeladatra még úgy is jutott ideje a nagy munkabírású miniszterelnöknek, hogy közben élete egyik főművén dolgozott: memorandumot intézett az Európai Néppárthoz!

De mondjunk inkább ultimátumot, így kell ezekkel beszélni. Berlinben próbáltunk szép szavakkal, de most bekeményítünk: én (a felfüggesztett tagszervezet vezetője) márpedig azt mondom, hogy tessék a szélsőjobbal boltolni a baloldal helyett, és tessék engem haladéktalanul bevenni a vezetésbe… ezt idézzük, mert azt hiszik, hogy viccelünk. „Azt javasoljuk, hogy az EPP vezető testületében fejeződjön ki a pártcsaládunk sokszínűsége és a centrista irányzat mellett a jobboldali keresztény irányzat képviselői is kapjanak helyet.”

És akkor itt feladtuk, belátván, hogy itt már szakemberre van szükség.

 

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.