A szerk.

Szakadékban

A szerk.

Az elmúlt héten több egymást követő napon is az egész világot tekintve Magyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben koronavírusban, és az összesített listán is csak Csehország van már előttünk.

A bekövetkezett katasztrófa dimenzióit egyelőre még sejteni is bajosan lehet, és azt sem tudjuk, hogy mikor lehet valamennyire kijönni ebből, hány hét után és mennyi – amúgy elkerülhető – haláleset árán. Egyes mértékadó becslések szerint a Covid magyarországi áldozatainak száma április 10-e körül fog tetőzni, napi 500 körül. (University of Washington, Institute of Health Metrics and Evaluation)

Az viszont jól látszik, hogy milyen hibás kormányzati döntések vezették az országot a szakadékba.

A kormány – de ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: Orbán Viktor számítása úgy január, február tájt az lehetett, hogy ha elég oltóanyagot szerez be, akkor rövid idő alatt, akár közepesen súlyos áldozatok árán is, de valahogy átevickél az ország a következő hullámokon, egészen a nyájimmunitásig. Az oltóanyag beszerzése logikus prioritásnak tűnhetett, sőt még az is érvelhető álláspont, hogy a semmilyennél a kínai meg az orosz vakcina is jobb; különösen, hogy az Európai Bizottság elég bénán alkudozott a nagy gyógyszergyárakkal, és valóban felelőssé tehető az európai ellátottság relatíve alacsony szintjéért. (Más kérdés, hogy az EU közös beszerzési stratégiája nélkül Magyarországnak messze nem lenne ennyi vakcinája: hisz a többség onnan érkezik.) Azt is jegyezzük meg már ezen a ponton, hogy az EU által be nem fogadott vakcinák itthoni alkalmazása kockázatos döntés volt, és nem is csak politikai, hanem praktikus, közegészségügyi okokból. Ha például valamelyik gyengén dokumentált kínai vagy orosz oltóanyagról bebizonyosodik, hogy a két dózis nem elég, vagy nem elég nagy százalékban elég a védettséghez, akkor az oltási kampány egy részét elölről lehet kezdeni, a védettség hamis tudata pedig éppenséggel a járvány terjedését segítheti.

De az igazi nagy kockázatot nem ezzel vállalta Orbán. Mármint nekünk kockázatot. Hanem azzal, hogy az oltóanyag-beszerzés felpörgetésén túl semmilyen, de semmilyen más intézkedést nem tett, csak vakon bízott abban, hogy valahogy megnyerjük a „versenyfutást az idővel” – azaz elég hamar elég sokan be lesznek oltva. De ezzel a hipotézissel nem csak az volt a baj, hogy a számok sem adták volna ki (hisz a vágyott 2,5 millió beoltott sem lenne elég a Covid eltűnéséhez).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.