A szerk.

Szakadékban

A szerk.

Az elmúlt héten több egymást követő napon is az egész világot tekintve Magyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben koronavírusban, és az összesített listán is csak Csehország van már előttünk.

A bekövetkezett katasztrófa dimenzióit egyelőre még sejteni is bajosan lehet, és azt sem tudjuk, hogy mikor lehet valamennyire kijönni ebből, hány hét után és mennyi – amúgy elkerülhető – haláleset árán. Egyes mértékadó becslések szerint a Covid magyarországi áldozatainak száma április 10-e körül fog tetőzni, napi 500 körül. (University of Washington, Institute of Health Metrics and Evaluation)

Az viszont jól látszik, hogy milyen hibás kormányzati döntések vezették az országot a szakadékba.

A kormány – de ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: Orbán Viktor számítása úgy január, február tájt az lehetett, hogy ha elég oltóanyagot szerez be, akkor rövid idő alatt, akár közepesen súlyos áldozatok árán is, de valahogy átevickél az ország a következő hullámokon, egészen a nyájimmunitásig. Az oltóanyag beszerzése logikus prioritásnak tűnhetett, sőt még az is érvelhető álláspont, hogy a semmilyennél a kínai meg az orosz vakcina is jobb; különösen, hogy az Európai Bizottság elég bénán alkudozott a nagy gyógyszergyárakkal, és valóban felelőssé tehető az európai ellátottság relatíve alacsony szintjéért. (Más kérdés, hogy az EU közös beszerzési stratégiája nélkül Magyarországnak messze nem lenne ennyi vakcinája: hisz a többség onnan érkezik.) Azt is jegyezzük meg már ezen a ponton, hogy az EU által be nem fogadott vakcinák itthoni alkalmazása kockázatos döntés volt, és nem is csak politikai, hanem praktikus, közegészségügyi okokból. Ha például valamelyik gyengén dokumentált kínai vagy orosz oltóanyagról bebizonyosodik, hogy a két dózis nem elég, vagy nem elég nagy százalékban elég a védettséghez, akkor az oltási kampány egy részét elölről lehet kezdeni, a védettség hamis tudata pedig éppenséggel a járvány terjedését segítheti.

De az igazi nagy kockázatot nem ezzel vállalta Orbán. Mármint nekünk kockázatot. Hanem azzal, hogy az oltóanyag-beszerzés felpörgetésén túl semmilyen, de semmilyen más intézkedést nem tett, csak vakon bízott abban, hogy valahogy megnyerjük a „versenyfutást az idővel” – azaz elég hamar elég sokan be lesznek oltva. De ezzel a hipotézissel nem csak az volt a baj, hogy a számok sem adták volna ki (hisz a vágyott 2,5 millió beoltott sem lenne elég a Covid eltűnéséhez).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.