Robert Fico kormányának vége van – ez kis híján közmegegyezés Szlovákiában. Ezt mondja az ellenzék, ezt mondja az államfő, ezt mondja az utca, és nem nagyon mondanak mást a koalíciós partnerek sem, de még a miniszterelnök pártjának elnöksége sem, ők legfeljebb cizelláltabban fejezik ki ebbéli álláspontjukat: nem zárkózunk el a belügyminiszter elcsapása elől. Robert Kaliňák belügyminiszter viszont annyira Robert, hogy már-már teljesen Fico, ilyenformán ennyivel köztudottan nem úszható meg a dolog. Ha Fico megszabadulna tőle, az nem annyit tenne, hogy a jobb kezét vágja le, hanem valami jóval nemesebb testrészét.

Csak egyetlenegy valaki nem gondolja úgy Szlovákiában, hogy vége a harmadik Fico-kormánynak, ez pedig nem más, mint maga Robert Fico miniszterelnök – ilyenformán északi szomszédainknak tanácsos hosszú és mély politikai válságra berendezkedniük.

Az események ilyetén alakulását Ján Kuciak újságíró meggyilkolása idézte elő, de azok az erők, amelyek most – óráról órára – tovább formálják az ország sorsát, már rég munkáltak közvetlenül a felszín alatt. Fico tíz napja még ott tartott, hogy Szlovákia legyen az Európai Unió központja, egy izmos magállam, ma meg már ott tart, hogy Soros. Miszerint Soros György sugalmazta volna Kiska államfőnek, hogy a kormány távozását sürgető megszólalásaival destabilizálja az ország politikai berendezkedését. Mielőtt felkacagnánk, hogy csak ennyi telik a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó Ficótól, vegyük tudomásul, hogy nem Magyarország legendás elméi találták fel a sorosozást, egyéb obskúrus helyek mellett Szlovákiában is jóval előbb sorosoztak, mint Magyarországon. Csakhogy Szlovákiában – ellentétben hazánkkal – nem a zsidózás előszobája a sorosozás, hanem a magyarozásé. Amikor eddig sorosozás volt, rögtön jött a magyarozás is, ugyanezen nacionalista klisé szerint: a dél-szlovákiai magyarok Soros György pénzén destabilizálni akarják az országot. Tehát nem kéne annyira örülnie Magyarország sorosozásra kapható kisebbségének, hogy ebbéli mulatságukban milyen klassz játszópajtásra találtak, mert az ilyesminek pontosan szeretett felvidéki véreik szokták meginni a levét.

Ám hiába is tűnik afféle kétségbeesett vagdalkozásnak Fico sorosozása, a búcsú hosszú és fájdalmas lesz. Bár Szlovákiában is számos lehetőség nyílik a miniszterelnök elmozdítására, ezek jelentősebb hányada magán a célszemélyen múlik. Hisz’ például Robert Fico nyugodtan kérhetne maga ellen bizalmi szavazást, de inkább idegesen nem fog (az előző miniszterelnök épp ilyesmire fázott rá). Ennél is valószínűtlenebb (ma még; kedd este), hogy önként, csak úgy lemondana. Ahhoz, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtson be, nincs elég szavazata (ma még), mint ahogy az előre hozott választások alkotmánymódosítással történő kikényszerítéséhez sincs.

Ha tehát koalíciós partnerei hagyják, Robert Fico a végtelenségig elhúzhatja kormánya agóniáját. Még úgy is, hogy a kormány távozását óhajtó szavazók nem hagynak fel a Szlovákiában eddig nem látott tömegű utcai megmozdulásokkal. Tüntetések, örökre elhúzódó nyomozás a Kuciak-ügyben, leálló ország – csupa ilyesmi vár Szlovákiára, ha a koalíciós partnerek nem állnak a sarkukra.

Robert Fico koalíciós partnerei pedig a Híd és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A parlament nacionalista elnöke, Andrej Danko (SNS) kedden délután békítő tárgyalást javasolt az elnöknek és a miniszterelnöknek: üljön le pénteken a három legfőbb közjogi méltóság, s oldják meg a dolgot. Legfőbb közjogi méltósága nem lévén, értelemszerűen a Híd nélkül. Mi lehet a megoldás egy ilyen felállásban? Az elnök és a miniszterelnök eztán befogja a száját (az egyik nem miniszterelnöközik, a másik nem elnöközik), a házelnök meg a béke apostola, a nyomozás gőzerővel folytatódik (újra bevisznek pár embert, s néhány óra múlva újra kiengedik őket, mint történt az elmúlt héten is) – ezzel pedig senki nem juthat messzire, s alig is valószínű, hogy a szavazók beérnék ennyivel. Mindebből viszont a Híd roppant politikai felelőssége rajzolódik ki.

A magyar vegyes párt pillanatnyilag ott tart, hogy valamiféle kis jóindulattal ultimátumnak is nevezhető követeléssel fordult Fico felé: hétfőig csapja már el Kaliňákot, s utána már sokkal jobb hangulatban lehet megtárgyalni, hogy mi a kormány teendője e kiélezett helyzetben. Fico nem csapja el Kaliňákot hétfőig – összeül a Híd országos tanácsa, s legfeljebb szétszakad a párt, amire ugyancsak jók a kilátások, végtére sok ott is a jóérzésű, tisztességes politikus és legalább annyian szeretnek hatalmon is lenni. Bugár Béla pártelnök mindenesetre már vasárnap lépett – nem is kicsit. Le. Elutazott a Maldív-szigetekre lazítani, koktélozni. (Egyhetes csak, be volt fizetve, lemondani a fapadost, ne tudd meg, addig úgy sem történik semmi, haggyá’ má’.)

Itt tart ma Szlovákia, ahol a huszonöt évnyi küzdelmek dacára is elég erős a demokrácia. Fenyeget ugyan a hosszú politikai válság, de elkerülhető. Jórészt a kormányzat magyar pártján múlik a megoldás.

Mi Magyarországon két dolgot tehetünk ebben a helyzetben. Egyfelől szurkolunk, hogy kilábaljanak a válságból, s persze hamar találják meg Ján Kuciak gyilkosait, s a gyilkosság felelőseit. Másfelől viszont figyelünk, mert amit Robert Fico mostantól produkál a hatalma megtartásáért, az kitűnő előtanulmány lehet ahhoz, ami Magyarországra vár április 8-a után az esetleges ellenzéki győzelem esetén – csak be kell szorozni százzal vagy inkább ezerrel.