Schmitt újévi beszéde

Tört hangon

A szerk.

Most nem jött szembe, mint tavaly, csak állt szerencsétlenül, eleinte szinte zavarban, jaj, hova tegyem a kezem: malmozni próbált, de nem sikerült, s amikor ezt az adásrendező is észrevette, nem mutatták többet a kezét.

Ha más csinálja, szánalmasnak mondjuk, de nincs miért szánnunk a nevétől immár megfosztott köztársaság elnökét, amit érzünk, az inkább valami megvetésféle. Nem volt még ilyen szervilis elnök, nem volt még ilyen lakájbeszéd az elmúlt 20 évben.

Nem állt másból, mint hazugságból: önállósági igyekezetnek feltüntetni a minket körülvevő világ közutálatát; s a szokásos másra mutogatásból. Eszerint tehát minden nemzetnek kutya kötelessége, hogy a saját útját járja, ha az a közösség javára válik. Ugyan melyikére? Azon közösség javára, amihez az ország – egyébként anno népszavazáson is megerősített szándéka szerint – oly hosszú ideje tartozni kíván? A regnáló magyar kormány tökéletes inkompetenciájának köszönhetően ez a közösség éppen irtózni látszik tőlünk, nap mint nap küldi egyre lemondóbb intéseit, melyekben az alapvető demokratikus normák betartásának fontosságára szólít – minden különösebb hatás nélkül. Ráadásul e hatásnak azon másik – immár szűkebb, helyi – közösségben kellene megmutatkoznia, amely most éli vélhetően egyik legnehezebb életidőszakát. De nem mutatkozik, mert e közösség vezetői vagy figyelmen kívül hagynak minden intést, s még inkább minden intő jelet, vagy hárítanak. Mint az elnök is tette, amikor arról beszélt, hogy nem engedhetjük meg, hogy a jövőben elviselhetetlen adósságokba hajszolják a népet. Nos, ez az adósság a 320 forintot nyaldosó euró, s a 260 forintos svájci frank miatt elviselhetetlen, ami pedig azért van, mert a magyar éppen ebben az évben, amit az elnök most méltatni próbált, kapcsolta teljes sebességre a kiiratkozást Európából.

„A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, és ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért” – mondotta minderre Schmitt Pál. Nem úgy gondolta, de igazat szólt, ez a „ki mindenki” a legőszintébb sajnálatunkra a saját vezetése. Mondotta, de nem úgy gondolta, aztán nézett még kicsit nyomorultul a kamerába, s azt már nem is mutatták, amikor elódalgott.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.