Utáljuk a focit

A szerk.

Tegnap éjjel lezárult a focivébé negyeddöntője: a legjobb négy közé pont azok jutottak, akiket oda várt az „egész sportszerető világ”, biztosan véletlenül. S akkor három héttel ezelőtti vezércikkünkben nem a jövőt láttuk, csak paranoiásak voltunk.

Áh, dehogy a remény hal meg utoljára. Vagy ha mégis a remény hal meg utoljára, akkor az ideálok örökké élnek. Akkor is frissnek, ruganyosnak tűnik a léptük, amikor a remény már a végelgyengülést nyögi.

A dolog úgy eshetett, hogy az egyik megszólította a másikat: figyu, fejlődésben lévő barátom, itt van egy marék zöld papíros, ez mindennel felér, kapsz érte kaját, piát, szerelmet, bármit. De ha nem ismered a zöld papír hatalmát, adok még egy marék üveggyöngyöt is, nézd, milyen szép, hogy csillog. Örülsz? Nos, ha nem akarod, hogy itt helyben visszavegyem tőled ezeket, akkor megteszel nekem egy szívességet, annyi az egész, hogy ha meghallod a jelszót, megnyomod a gombot. Oké, nagyfőnök, nyomom. S aztán a nagyfőnök e mutatványt pont a szükséges számú fejlődő arccal csinálja meg. Azok meg belegyűrik egyik zsebükbe a zöld papírokat, a másikba meg az üveggyöngyöket szórják, majd elmennek vásárolni valami szépet. Egy részük már a folyosón szétszórja az üveggyöngyöket, más részük pedig (rájuk szokás mondani, hogy a „becsületesebbje”) a shoppingolás után hazaviszi az álgyöngyöket az övéinek, a még nála is fejlődőbbeknek. Ám e becsület attól nem tartja soha vissza őket, hogy rálépjenek a pampogók nyakára, ha nem fogadják illő hálával a hazaeszközölt üvegárut, inkább a zöld papírokból részesednének a hátramaradott fejlődők is. Itt tart ma a világ labdarúgása.

Ezért itt jelentjük ki, hogy a magunk részéről a legcsekélyebb mértékben sem osztozunk abban a – meggyőződésünk szerint brutális eszközökkel generált – lelkesedésben, ami a megjelenésünk napján a Brazíliában kezdődő szórakoztatóipari eseménysorozatot a közbeszédben övezi. Mindközönségesen utáljuk a focit.

false

Mert szisztematikusan megutáltatták velünk. Ugyan, ki beszél itt Orbán Viktorról? Ez a történet nem a másodlagos fontosságú díszpáholyok pótszékére bekéredzkedő senkikről szól, ez világnézeti kérdés. A feljebb virágnyelven leírt metódus ma a világ szervezett labdarúgásának felhajtóereje, vezérfonala: hogy valakik úgy gondolják, úgy működik a világ, hogy emberek csoportjainak elérhető/elérni érdemes egyedeit megvesztegetjük, s ekképpen rábírjuk őket az általa elérhető tömegek megregulázására, s nem mellesleg demokratikus látszataink óvására. Ilyetén módon jutott a futballozásra nyilvánvalóan alkalmatlan éghajlattal, terepviszonyokkal, társadalmi háttérrel rendelkező Katar világbajnoksághoz, ahol éppen most szerencsétlen, páriasorú rabszolgák hada igyekszik felépíteni embertelen viszonyok között a megfelelő méretű stadionokat, oly módon, hogy létszámnyilvántartó lapocskájukon az „Engedélyezett elhullás” rubrikába egy iszonyúan magas számot vezettek be precíz kezek. Az egész ügymenetet úgy, ahogy van, szőröstül-bőröstül feltárta a világsajtó, de nem számít, most inkább örüljünk rohadtul annak, ami Brazíliában elindul, mert az a sport és a béke és a szeretet meg az istennyila nagy ünnepe, sportszerető nép a brazil, különösen a fociért vannak oda, Pelé, Ronaldo, Garrincha…

Feltárta a világsajtó, de a világszövetség elnöke, Sepp Blatter nem mond le, nincs neki miért, ami történt, az csak egy mechanizmus, a világ legtermészetesebb dolga: munkahelyeket teremtünk, élénkítjük a gazdaságot, felpörgetjük a turizmust, és biztosítjuk az egész világ önfeledt szórakozását. Gyakorlatilag édes mindegy tehát, hogy a mondott korrupciós ügymenet során Blatter kapott-e pénzt vagy éppen ő dehogyis. Személye és pozíciója így is, úgy is tökéletesen jeleníti meg a fejlett világ szerepét ebben a cirkuszban. Pontosan a vázolt eljárásrend biztosítja végérvényesen, hogy Blatter és az általa megjelenített erők az úgymond legális kasszákhoz fáradhassanak (ez a lényeg, a megfelelő kezek be nem piszkolása). Úgy rohadt ez az egész, ahogy van. S aki azt hiszi, hogy e rohadás megáll a partvonal mentén és szótlanul nézi a meccset, nos, minimum áltatja magát.

Azért élik túl az ideálok a reményt, mert az emberiség tömegei, miközben leszurkolják az egész spektákulumot életben tartó belépők árát, televíziós díjakat, lendületesen vetítenek saját maguknak: futballmeccseket. Nem azokat, amelyeket már évek óta mesterségesen létrehozott csapatok vívnak egymással nagyon is kiszámítható és alapvetően unalmas forgatókönyveket követve, hanem mindenféléket. Olyanokat, ahol nincsenek doppingsérülések, csak férfias küzdelem van, ahol izgalmas a második félidő, ahol hülye a bíró, ahol összecsapnak a szomszéd várak, és ahol győzhetnek – legalább olykor – az esélytelenek is. De ez csak vetítés, önámítás.

A labdarúgás jelenlegi rendszere pontosan arra lett kitalálva, hogy az esélytelennek még a döntetlen se jöjjön össze soha. Nem is jön.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.