Tény, hogy Németh Szilárd alapjáraton is nevetséges figura, hát még akkor, ha direkt csinálja a bohócműsort, mint ebben az esetben is. Az ilyenfajta harsánykodás aztán képes jótékony homályba vonni a kontextust is, amelyben megesett. A pojáca megint pojáca volt – és ezzel el is van intézve a dolog. Holott most kivételesen jóval többről van szó: szerencsétlen Németh Szilárd történelmi szituációba csöppent, s mindjárt hősi szerepet kapott. Nemzete, övéi, pártja legégetőbb kérdését kellett volna megválaszolnia, csoda-e, ha felvette inkább a nyúlcipőt. Ráadásul a sértettsége voltaképpen jogos is: miért tőlem tetszik kérdezni ezt? Csak azért, mert most itt én zsidóztam éppen?
Ez igazságtalanság valóban, hiszen el tudja azt képzelni bárki is, hogy Németh Szilárd bármit képes lenne, illetve merne a saját kúteszéből csinálni? Pláne politikát? Ilyenformán mondhatjuk nyugodtan, szegény Rezsi, épp rajta csattant az ostor.
Idézzük fel a történteket: a kormány – a Jobbik heves szájaskodással kísért aktív segédletével – kikényszerített egy népszavazást a betelepítési kvóták tárgyában. Kikényszerítette, s azonmód hozzá is fogott a kampányoláshoz. E kampányhoz csatlakozott az ATV műsora, ahol Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és nevezett Szilárd vitatkozgattak erről. Németh nyomatta a rizsát, hogy tudniillik Brüsszelben valakik meg akarják akadályozni e nagyszerű népszavazást (az ördög tudja miért, de nagyon jól tudjuk, hogy kik), s ezért előretolt hazai politikusaikat, gazdasági érdekeltségeiket vezénylik csatába. És a zsidókat – vetette közbe Szigetvári. Németh előbb magyarázkodott egy kicsit, aztán föladta és lelépett a színről, mert megbántották legmélyebb emberi érzéseiben. Ő ott egy percet nem marad, ahol zsidóznak! Mert ha valamit nem állhat, az az antiszemitizmus. A teátrális akciót komoly felhördülés követte jobbról.
Ám mielőtt e hördület részleteibe belemennénk, fontos megjegyeznünk, hogy Németh Szilárd a saját brancsán belül is a páriák közé tartozik, lenézett figura, eredmények nélkül, elbukott parlamenti és önkormányzati választásokkal, ostoba megszólalásokkal a bűnlajstromán, ráadásul a rezsiharc is a múlté egy ideje. Mostani fidesznyik védelmezői is így kezdik a mosdatását: „amikor (gyakran) nem képes egyenes kérdésekre értelmesen válaszolni, azon lehet jóízűt hahotázni…”, vagy „nem kell szeretni ahhoz Németh Szilárdot, hogy az ember melléálljon”. Márpedig melléálltak rendesen, Szigetvári volt minden az ügy jobboldali prezentációjában, csak rendes ember nem. Felmerül a kérdés, hogy miért e nagy gerjedelem odaát?
Nos, leginkább azért, mert Szigetvári Viktor elevenbe vágott. Rákérdezett a rendszerváltás utáni magyar jobboldal centrális lelkületi, ideológiai fogódzójára. Mi tudjuk ezt a legjobban, hisz a jobboldal egyik főteoretikusa épp e hasábokon árulta el, hogy „a polgári Magyarország” csupán politikai termék, a pillanat uralásának azonnal eldobható eszköze. Ezen kívül pedig nincs semmi: a lopást mégsem lehet ideológiának vagy lelki tartalomnak nevezni. Csak ez maradt: a zsidózás. Jelenleg használatos formájában: a lopakodó zsidózás.
Ha elég engedékenyen rajzoljuk meg az elmúlt negyedszázad idevágó görbéjét, akkor az úgynevezett szalonzsidózástól indulunk, majd a kódolt zsidózáson át érkezünk el e mostani stádiumhoz: a lopakodáshoz. Mely lopakodás a különböző – lássuk be, alapjáraton is igen kevéssé körmönfont – kódszavak frissítésével, cserélgetésével, egyértelműbbé formálásával halad előre, a közbeszéd elfogadott része felé. A bankárt így váltja a Soros. A Jobbik belharcairól szóló cikkünk egyik hőse elmondta, hogy hol tartanak e mozgalom úttörői: a saulozásnál. A Fidesz nagy szellemei nem ennyire gyors észjárásúak, ők még csak a sorosozást próbálják épp a brüsszeli bürokratázással felváltani, mint látjuk, változó sikerrel. Senkinek nem okozhat különösebb fáradságot felidézni e lopakodás kulcsmomentumait: a bankározást, a gazdasági háttérhatalmak emlegetését, a szabadkőművesekről összehordott marhaságokat, a multizást, a Bilderberg-csoportozást meg a többi nyalánkságot. A sorosozást maga a jobboldal tündöklő csillaga, a hivatalban lévő miniszterelnök fejlesztette tökélyre.
E nagy lopakodás jelen megállója pedig attól történelmi, hogy eddig még senki nem kérdezett vissza. Mulyaságból vagy az esztétikus viselkedés iránti múlhatatlan vonzalom miatt? Bárhogy is, helytelenül. Amikor valaki jól elsorosozta magát, nem szegezte neki senki a kérdést, hogy akkor most a zsidókra tetszik gondolni? A bankározásnál sem, semmikor sem. Pedig mindig a zsidókra gondoltak, minden egyes rohadt esetben.
Most viszont Szigetvári Viktor megtette. Németh Szilárdnak az eblábolás helyett roppant egyszerű dolga lett volna, csak annyit kellett volna mondania, hogy nem, nem a zsidókra gondolok, hanem… De ekkorát még ő sem tud kapásból hazudni, hát meglépett. Mellesleg a védelmezői sem tudnak, s nem is próbálnak erre válaszolni, kire gondolnak, ha nem a zsidókra, amikor zsidóznak. Ehelyett csak hörgik elhalón, hogy „Szigetvári Viktor a legundorítóbbat vetette be vele (ti. Némethtel) szemben. Leantiszemitázta. Erre válaszolni nem lehet és nem is szabad”. Persze, hogy nem lehet, ha egyszer nincs mit. Persze, hogy nem szabad, hisz lelepleződne az egész maszlag.
