173-an érkeztek az első magyar géppel Afganisztánból

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 23.

Belpol

Szijjártó közölte, Magyarország lojális szövetségesként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során.

Vasárnap éjszaka megérkezett az első magyar mentőjárat Afganisztánból. Összesen 173-an ültek rajta, részben magyar állampolgárok, de „az utasok jelentős részét amerikai és osztrák kérésre hoztuk el” – mondta Szijjártó Péter egy hétfői sajtótájékoztatón.

Mindeközben megjelent a Belügyminisztérium közleménye, mely szerint megtorlással fenyegetett, Magyarországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő, Afganisztánból kimenekített 96 afgán állampolgár érkezett a  röszkei objektumba. A Magyarországra érkezett afgánok közül a legidősebb betöltötte a 64 életévét, a legfiatalabb 144 napja született. Valamennyien hatósági karanténba kerültek, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik.

Szijjártó leszögezte, cserébe a kormány azt várja el, hogy a szövetségesek, köztük a kabuli repülőtér felügyeletét ellátó amerikai katonák, ne gátolják a Magyarország által kihozni kívánt emberek bejutását a légikikötő területére, ahogyan ez az elmúlt időszakban többször megtörtént. Szijjártó elfogadhatatlannak nevezte az ezzel kapcsolatos érvelést, miszerint a túl nagy tömeg miatt akadályozták meg a bejutást. "Mi nem növeljük a tömeget, ott a gépünk, bemennek az emberek, és felszállnak. Nem várakozni akarjuk bevinni oda az embereket" –hangsúlyozta, hozzátéve, hogy több csatornán is jelezték a problémát, és van is előrelépés, de fontos, hogy még rugalmasabb legyen az együttműködés.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondása szerint tartózkodnak még magyarok Afganisztában, velük kapcsolatban van a kormány, és igyekszik segíteni nekik, de nem árulta el, pontosan mennyien vannak. Rajtuk kívül százas nagyságrendben szeretnének kihozni olyan afgánokat a családjaikkal együtt, akik az elmúlt években a magyar kontingenst segítették. "Természetesen őket bajtársként kell kezelnünk, az ő kimentésükön is folyamatosan dolgozunk. Kizárólag a honvédelmi minisztérium által beazonosított, a magyar katonákkal együttműködő, velük együtt dolgozó, őket segítő emberekről és családjaikról lehet szó."

Szijjártó szerint mindenekelőtt az emberéletek mentésére kell összpontosítani, utána lehet beszélni a történtek kapcsán erkölcsi kötelességekről, illetve arról, hogy mi okozta az afganisztáni nemzetközi beavatkozás "totális kudarcát".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.