Padlóra küldte a koronavírus a NER egyik kedvenc hobbiját is

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 20.

Belpol

Legutóbb rekordot ért el, most a földbe állt a vadászati ágazat.

Soha annyi pénzt nem hagytak Magyarországon a külföldi vadászok, mint az előző vadászidényben. A koronavírus-járvány azonban derékba törte az ágazat prosperitását - írja keddi számában a Világgazdaság.

Csaknem hétmilliárd forint bevétel keletkezett Magyarországon a külföldi vadászok közvetlen költései nyomán a 2019-2020-as idényben - derül ki az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) kimutatásából. A vadászati év márciustól a következő év februárjáig tart. Az előző idényben bérlövésért több mint hatmilliárd, a kapcsolódó szolgáltatásokért pedig csaknem 900 millió forintot fizettek. Összehasonlításképpen: a 2018-2019-es hasonló időszakban az előbbiekből 5,4 milliárd és 796 millió forint származott.

A mostani idény már korántsem ennyire kecsegtető. Évente 25-30 ezer vadász érkezik Magyarországra, de a pandémia a vadászturizmust is "padlóra küldte". A nagyobb értékű őzbakokat jellemzően külföldi vadászok ejtik el, de ők nem jöhettek az április 15-én kezdődő idény elején. A belföldi piac felvette ezeknek az értékesebb vadászati lehetőségeknek a jelentős részét, a mostani helyzet azonban nagyobb gondot okoz.

A vadászati főidény a golyóra érett, kiemelkedő értékű gímszarvasbikák idényével párhuzamosan szeptemberben kezdődött, a legtöbb külföldi vadász ekkor érkezik Magyarországra. Főleg a nagy vadas, jellemzően dunántúli vadgazdálkodók esnek majd el tetemes bevételtől, amelyet a kiadott vadászengedélyek száma is alátámaszt: a különös jelentőségű szeptemberben gímszarvasra a tavalyi 4133 jogosultság után most 1941-et adtak ki, ez 53 százalékos visszaesés.

Az országos adatok sem fényesebbek. 2019 első három negyedévében 18 241 engedélyt állított ki a vadászkamara, az idei azonos időszakban csak 11 144-et, ami 38,1 százalékos csökkenés. Az aktuális vadászati év statisztikái még rosszabbak. Március 1-jétől október elejéig 6685 engedélyt adtak ki, a tavalyi azonos időszakban 13 577-et.

Ez már 50,8 százalékos mínusz. Vagyis bár összességében nem lehet a külföldiek teljes távolmaradásáról beszélni, de alig feleannyian vadásztak Magyarországon, mint a bázisévben - olvasható a gazdasági napilapban.

Nem vérre szomjaznak - Vadászat Magyarországon - 1. rész

A gazdasági-politikai körök vadászszeánszai sokakat izgatnak. Mi minden dőlhet el egy ilyen eseményen? Cikkünk írása során számtalanszor hallottuk: nem kell ezt az időtöltést túlmisztifikálni. De mennyire segíti az objektív kép kialakítását a transzparencia hiánya? "Semmivel sem összehasonlítható érzés, amit a vad kilövésekor érzek. Gyönyör és borzongás fut végig rajtam.

Titkok könyvei - Vadászvilág Magyarországon - 2. rész

Korábban az elvtársaktól a polgártársakig követtük nyomon a magyarországi politikai és gazdasági elit vadászatait. Mindkét csoportra jellemző, hogy tagjai térítésmentes vadászatok vendéglistáin szerepelnek - de milyenek is ezek a csapatépítő tréningek, és van-e alapja a közvagyon károsítására vonatkozó, újra és újra felmerülő vádaknak?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.