473 milliárd forintba kerül havonta az emelt nyugdíjak kifizetése

  • narancs.hu
  • 2022. december 13.

Belpol

Semmi vész, belefér.

A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot – jelentette be kedden a Facebook oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

A jövő évi nyugdíjkifizetések összege – a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, "2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növeltük, vásárlóerejük 20 százalékkal javult". Hozzátette, "továbbra is azon dolgozunk, hogy a szankciós válságban is megőrizzük a nyugdíjak értékét". Természetesen, ahogy Orbán Viktor, úgy Varga sem beszélt sem az inflációról, sem a forint gyengüléséről a nyugdíjak értékmegőrzése kapcsán, kizárólag a "jó hírre" koncentrálnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.