Belpol

Papíron védett személyek

Egy gyulai bíró alkotmánybírósági normakontrollt kér egy 2021-es kormányrendeletről, miután az ügyészség annak alapján emelt vádat egy sarkadi háziorvos és társai ellen. Csakhogy a Btk.-ban nincs olyan tényállás, amely illik az ügyre.

Szubjektív nézőpont

Idén tavasszal még befogadta az Amnesty Interna­tional Magyarország több rendezvényét Veszprémben a Pannon Egyetem, legutóbb azonban elutasította a terembérleti igényüket. Az eset nem egyedi.

  • Varga Domokos Péter
  • 2024. december 17.

Rácsodálkoztak

Nem csak Budapestet érinti a lakhatási válság: bár a fővárost valóban átlag felett sújtja, más nagyvárosokban is hasonló a helyzet, sőt szinte az összes városban. Kisebb albérlet vagy kisebb lakás a rövid távú meg­oldás, támogatott lakásberuházás a hosszú távú.

„A tanári hivatás vonzóvá tehető”

Miközben a középiskolás diákok globális kompetenciafelmérésén (PISA) számos OECD-ország, köztük Magyarország is romló eredményeket mutat, más nemzetek stabilan hozzák a „jó jegyeket”. Az e téren „eminens” Szingapúr és Észtország egy-egy oktatási szakemberét kérdeztük a minőségi oktatás összetevőiről.

Széljobbra át!

Bár az egyértelműen antiszemita Csurka István kormánypárti rehabilitálása, emlékezetének felkarolása elsőre meglepő lehet, valójában szervesen következik abból, hogy mit gondol a Fidesz a 20. századi magyar történelemről és a rendszerváltásról.