A budapesti kormánypárti szavazók többsége is a nyugati vakcinát választaná

  • narancs.hu
  • 2021. február 10.

Belpol

Kevesebb mint a fele adatná be magának a kínai védőoltást.

A Medián és a 21 Kutatóközpont által január végén készített 1000 fős fővárosi felmérés szerint a budapestiek körében az országos átlagnál valamivel nagyobb az oltási hajlandóság - számolt be róla a HVG.

A kutatásból kiderült, hogy

  • a 18 évesnél idősebbek fele beoltatná magát,
  • 37 százalékuk bizonytalan, de hajlik az oltásra,
  • és csak 13 százalék mondja, hogy semmiképpen nem kér a vakcinából.

A Budapest Brand megbízásából készített kutatás szerint a legnagyobb különbségek az életkori csoportok között vannak: míg a 30 év alattiaknak csak 34 százaléka biztos benne, hogy beoltatja magát, addig ugyanez a szám a 65 évnél idősebb korosztálynál 69 százalék.

A párthovatartozás alapján is nagy különbségek vannak: a legkevésbé oltáspártiak a pártelkötelezettség nélküli, illetve a hagyományos pártokkal, a politikai elittel szemben álló szavazók, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk hívei.

Akik nem zárkóznak el az oltástól, leginkább az európai és/vagy amerikai vakcinákat választanák.

Közülük a kormánypárti szavazók

  • 79 százaléka választaná a nyugati vakcinát,
  • 66 százalék az oroszt,
  • 45 százalék pedig elfogadná a kínait is.

Ugyanez az ellenzéki közös listára szavazóknál a következőképpen alakul:

  • 90 százalékuk választaná a nyugatit,
  • 29 százalékuk az oroszt,
  • és 13 százalék a kínait.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”