A Corvinus korábbi rektora szerint elkerülhetetlen lesz a tandíjemelés

  • narancs.hu
  • 2019. május 4.

Belpol

De bizakodó az új struktúrával szemben.

Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a tandíjemelés az alapítványi konstrukcióba került Budapesti Corvinus Egyetemen – nyilatkozta Mészáros Tamás, az intézmény volt rektora a Népszavának adott interjújában.

Mészáros egyébként bizakodó az új struktúrával szemben, azt mondta, úgy látja, az egyetem finanszírozási, oktatás-kutatási és személyzeti kérdésekben is szabadabb kezet kap majd így az egyetem.

Az intézményt irányító alapítvány kuratóriumát Corvinus-barátnak tartja, mert például Csák János, korábbi Mol-elnök évek óta kutatásokat vezet az egyetemen, Chikán Attila pedig az egyetem meghatározó személyisége.

Mindemellett azt is elmondta, egyelőre nem lehet biztosan tudni, milyen változtatásokat tervez a kuratórium, jó lett volna, ha az alapvető stratégiai kérdésekre adott válaszok már az induláskor világosak.

A korábbi rektor nem látja indokoltnak, hogy tanszékek, intézetek szűnjenek meg, de lényegében bizonyos párhuzamosságok kiküszöbölését, képzések egyszerűsítését elképzelhetőnek tartja.

A diákok bekerülési feltételei 2020-ig változatlanok maradnak. Az új ösztöndíjrendszert még nem dolgozták ki, nem világos, kik lesznek a döntéshozók és mekkora összegekről lesz szó. Az biztos, hogy a cél az, hogy legyen több külföldi hallgató legyen.

Mint, ahogy Mészáros Tamás elmondta, előbb-utóbb elkerülhetetlen a tandíjemelés, de csak akkor ha az ösztöndíjrendszer már kialakult, és a tandíj "nem kontrasztelekciót jelent majd", Mészáros ellene lenne annak, ha az új felállás a szegényebb rétegekből érkező, de tehetséges fiatalok kiszorulásához vezetne.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.