A DK és a Jobbik fúrta meg Karácsony és Márki-Zay közös indulását

  • narancs.hu
  • 2021. október 5.

Belpol

Egyhangú döntés kellett volna, ez a DK és a Jobbik tiltakozásán elbukott. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, hiába kérte Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, hogy egymás mellett szerepelhessenek a szavazólapon, az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) nem fogadta el a módosítási kérelmet. Karácsony és Márki-Zay így kerülte volna el azt, hogy valamelyiküknek vissza kelljen lépnie, de Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke kijelentette, hogy semmiképp nem támogatná a két jelölt együttes indulását és a szabályok menet közbeni módosítását, és elégedetlenségét fejezte ki Jakab Péter is

Az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán kedd este megjelent közlemény szerint az OEVB döntését a Pártelnökök Értekezlete is jóváhagyta, mint írták, abban állapodtak meg, "hogy az előválasztás második fordulójának biztonságos megvalósítása érdekében fenntartja az OEVB döntését". Korábbi hírek arról szóltak, hogy a szavazólapokat ráadásul már hétfőn elküldték a nyomdába, így nem lehet azokon utólag módosítani.

Az ATV azonban úgy tudja, 

az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum támogatták volna a Karácsony–Márki-Zay páros közös szereplését, a DK és a Jobbik viszont nem.

A jóváhagyáshoz ugyanakkor egyhangú döntésre lett volna szükség.

Az ATV Híradó megkérdezte Márki-Zay Pétert az ügyről, ő szintén a Jobbik-DK koalíciót hibáztatta a döntés miatt, ugyanis szerinte semmilyen olyan jogszabály nincs, ami ezt a tervet megakadályozhatta volna. Úgy fogalmazott,

"a döntés kizárólag a résztvevő pártok nagyvonalúságán múlt volna".

A Pártelnökök Értekezlete azt is közölte, október 9. 12.00 óra a visszalépési határidő, ha valaki addig visszalép, akkor a nevét a sátrakban fekete alkoholos filccel fogják lehúzni a szavazólapról a szavazóbiztosok.

Az ATV-n A nap híre című műsorban Magyar György, a Civil Választási Bizottság vezetője és Harangozó Tamás MSZP-s képviselő is összevitatkozott az ügyről, Magyar szerint a szabályok utólagos megváltoztatásáról lett volna szó, Harangozó szerint viszont az lett volna a javaslatuk, hogy ugyanúgy, ahogy az első fordulóban az egyes jelölteknél fel voltak sorolva a támogató pártok, itt is jelezni lehetett volna, hogy a visszalépett jelölt kit támogat, ilyen azonban a végső döntés fényében nem lesz. 

További híreink az előválasztásról itt!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.